Egy zsidó ateista vallomásai gyermekeinek
Egy emberi szívet formáló, őszi falevél látható Nógrádi Gábor új kötetének cím- és hátlapján, ami – a szerző mindenre kiterjedő alaposságát ismerve – alkalmasint az ő ötlete volt. S mennyire találó! Hiszen egy, a hetvenedik életévét betöltött, tehát az emberi ősz időszakába érkezett író a legbensőbb valóját, a szívét tárja elénk ezekben a miniesszékben.
Rövid prózai írásokban, naplószerűen tömör és szikár bejegyzésekben osztja meg élettapasztalatait, s fejti ki véleményét az emberi lét legalapvetőbb és egyben legkülönlegesebb kérdéseiről: szerelemről és megcsalatásról, hitről és vallásról, születésről és halálról, szegénységről és gazdagságról, irodalomról, művészetről, morálról.
Számomra azok a szövegek voltak a legérdekesebbek, amelyek az irodalomról, az irodalmi kánonról, a népszerűségről és annak hiányáról szólnak, hiszen az mindig érdekes, hogy mit gondol ezekről a kérdésekről maga az író. Horizontja igen tág: szóba kerül Berzsenyi Dánieltől Esterházy Péterig sok mindenki, s természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a szerző híres földije, az ugyancsak nyíregyházi születésű Krúdy Gyula sem. Nógrádi őt nevezi a legnagyobb magyar írónak, mert írói világa szerinte „tökéletesen teljes és működő” (228. o.). Minden mondatában torokszorítóan benne van a valódi ember, írja Nógrádi, s Krúdy titkáról végül becsülettel bevallja: „nem tudom, hogyan csinálta”.
Ez a „nem tudom” a kötet egyik legrokonszenvesebb vonása. Nógrádinak van annyi élettapasztalata és irodalmi műveltségre, hogy sikeresen eljátszhatná a derűs bölcs szerepét. De nem teszi. Megóvja ettől az ízlése.
A szerző fiainak – közösségünk híres kántorának, Gergelynek, valamint Bencének – ajánlott feljegyzésekben nem egy mindentudó, ellenvéleményt nem tűrő apafigura képe bontakozik ki előttünk, hanem egy türelmes és nyitott gondolkodó, vagyis egy valódi humanista arcéle.
Ez a humanista „zsidó származású ateistaként” és „szorongó, írásból élő kisemberként” azonosítja magát, s arra jut, hogy fokozott érzékenysége és szorongása tán éppen származásának következménye: a kisebbségi lét tapasztalataiból apránként leszűrt, akaratlan lélektani reakció. Nógrádi ezzel a hazulról hozott érzékenységgel szemléli a jelenségeket, és nem leplezi dühét a társadalmi igazságtalanságok és visszásságok láttán. „Ninive piacán állok és kiabálok”, írja egy helyütt (118.), s bizony, miközben olvassuk és hallgatjuk őt, azon vesszük észre magunkat, hogy vele együtt kiáltunk föl egy jobb, élhetőbb és igazabb világért. Köszönjük neki, hogy kiállt a piacra, s kirakta elénk a szívét.
Kácsor Zsolt
| Nógrádi Gábor: Megelőzni a jövőt – Feljegyzések fiaimnak. Kossuth Kiadó, 2017. |
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
No views have been recorded for this period.
