Kácsor Zsolt: Nem vagyunk mi barbárok
– Nem vagyunk mi barbárok, hogy ne együnk előételt! – mondta mindig Ervin bácsi, amikor meglátogattam, s meghívott kicsiny konyhaasztalához ebédelni. Talán háromszor, ha jártam nála, de minden alkalommal vendégül látott, s étkezés előtt, mielőtt az áldást elmondta volna, sosem mulasztotta el megjegyezni: – Nem vagyunk mi barbárok, hogy ne együnk előételt!
Az előétel mindig krumpli volt, méghozzá ropogósra sütött krumplihéj. Ervin bácsi ezt a fogást különösen ízletesen készítette. A leheletvékonyan levágott krumplihéjakat teflontepsibe terítette, meglocsolta olívaolajjal, megszórta szárított provence-i fűszerkeverékkel, betolta a sütőbe, majd ropogósra sütötte. Nagyon finom volt. Házi tartármártásba mártogattuk, úgy ettük. Közben beszélgettünk. Evin bácsi tőlem a munkámról érdeklődött, én meg az egészsége felől érdeklődtem nála. Már közel volt a kilencvenhez, de egyedül is kiválóan el tudta látni magát. Az volt a szavajárása, hogy a túlélés a hobbija, még Auschwitz-ban szokott rá.
– Nem vagyunk mi barbárok, hogy ne együnk főételt! – mondta mindig Ervin bácsi, amikor a ropogós krumplihájakkal végeztünk, s a második fogást föltálalta. Második fogás gyanánt is krumplit ettünk. Azt a krumplit ettük, aminek a héja volt az előétel. Ervin bácsi krumplipürét csinált gazdagon, ami azt jelentette, hogy a megfőtt és elkevert krumpliba tett vajat, tejet és reszelt sajtot, megszórta őrölt szerecsendióval, majd olívaolajjal, borssal, balzsamecettel és mustárral ízesített, friss fejes salátával tálalta. Imádtam ezt a nagyszerű vegetáriánus fogást. Közben beszélgettünk. Én voltam a fiatal, én tehát panaszkodtam, és ő volt az öreg, ő tehát soha nem panaszkodott. Az volt a szavajárása, hogy Auschwitz-ban kipanaszkodta magát egy életre, és amikor felszabadult, megfogadta, hogy az ő ajkát saját maga miatt jajszó többé el nem hagyja. Van kit siratnia éppen elég, saját magát csak azért sem fogja.
– Nem vagyunk mi barbárok, hogy ne együnk desszertet! – mondta mindig Ervin bácsi, amikor a fejes salátával felszolgált, bőséges krumplipürével végeztünk, s a harmadik fogást föltálalta. Harmadik fogás gyanánt is krumplit ettünk. Ervin bácsi vékonyka krumplis lepényt sütött, amit úgy készített, hogy a kinyújtott tésztára kaporral és sóval ízesített krumplimasszát helyezett, megkente a tetejét tojássárgájával, betolta a sütőbe, s megsütötte. Egyszerű étel volt, imádtam. Közben beszélgettünk. Ervin bácsi arról beszélt, hogy egy héten legalább háromszor krumplit eszik, de mielőtt elkészíti, alaposan megmossa, majd minden egyes darabot külön-külön megcsókol. Ervin bácsi ugyanis a krumplinak tulajdonítja a túlélését. Auschwitz-ban gyakran sikerült krumplihéjat szereznie, azt ette heteken át, egy darabot előételnek, egyet főételnek, egyet pedig desszertnek, őt ugyanis úgy nevelték odahaza az ő drága szülei, hogy ha ünnepeken lakomázunk, akkor eszünk előételt, főételt és desszertet, elvégre nem vagyunk mi barbárok, hogy ne kulturáltan étkezzünk. Ez a mondást Ervin bácsi egy életre megtanulta az ő drága szüleitől. Ez a mondás volt az öröksége. A szülei ugyanis nem jöttek vissza Auschwitz-ból.
Kácsor Zsolt
(A tárcanovella az Új Élet legfrissebb számában jelent meg, a szöveget a szerkesztőség hozzájárulásával közöljük.)
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
No views have been recorded for this period.