Egy csapat igaz ember összeállt
Aki nem hisz a csodákban, az mostantól ne olvassa tovább ezt a cikket. Egy szívszorítóan nehéz sorsú isaszegi családdal ugyanis kisebbfajta csoda történt: egy csapat jószívű, igaz ember összeállt, és valamivel több mint egy hét alatt tökéletesen rendberakott egy leromlott állapotban lévő lakóházat.
A Pest megyei Isaszegen immár normális, emberi körülmények között élhet családjával egy özvegyasszony, aki egyetlen év leforgása alatt vesztette el a férjét és az édesapját, s e sorscsapások után egyedül kellett gondoskodnia a gyermekeiről, valamint a velük egy fedél alatt élő, mentálisan sérült húgáról, s annak ugyancsak sérült élettársáról. A középkorú nő három munkahelyen is állást vállalt, hogy a családját ellássa, a nap huszonnégy órájából szinte huszonnégy órát dolgozott, ennek ellenére a csonka család életkörülményei rohamosan romlottak: a családfenntartó asszonynak a villanyszámla kifizetése is gondot okozott, nem is szólva a leromlott állagú családi házuk rendbetételéről, holott az épület alkalmatlanná vált arra, hogy a benne lakók kihúzzanak ott még egy telet: az ablakok mellett nagyságú lyukakon süvített be a szél, a bejárati ajtót pedig be sem lehetett zárni.
A bevezetőben említett csodát Ledniczky Lívia történész és Darvas István főrabbi idézték elő, akik az asszony életkörülményei láttán nem néztek félre, mint oly sokan tennék hasonló helyzetben.
darvas_rabbi.jpg
Darvas István
Ledniczky Lívia a „Mikor van a tetteknek ideje?” című, úgynevezett „részvételi akciókutatásban” vett részt, amelynek keretében a társadalomtudósok a 20. századi budapesti lakhatási mozgalmak történetét kutatták, majd az anyagból tanulmányokat írtak, és egy országjáró kiállítást szerveztek. Lívia e munka során ismerkedett meg történetünk főhősével, aki – elmondása szerint – „szinte a másik felemmé vált a munkában, hiszen a kiállításokhoz kapcsolódva több beszélgetést, előadást tartottunk együtt, és gyakran az ő energiája és lendülete vitt át nehéz helyzeteken, az ő személyén keresztül váltak láthatóvá azok az emberek, akiknek naponta dönteniük kell: laknak vagy esznek, hiszen napi tíz-tizenkét órát dolgozva nem keresnek eleget, hogy méltóságteli életet élhessenek”.
Darvas István főrabbi nem tekinti véletlennek, hogy az özvegyasszony történetével éppen egy zsidó ünnepen, a tavalyi év Sávuot éjszakáján ismerkedett meg a budapesti Bálint-házban, ahol meghallgatta a fönt említett előadást. „Hiteles és nagyon meggyőző volt minden, amit mondtak, bennem pedig még akkor megszületett az elhatározás, hogy segítek ennek az asszonynak”, mondta a főrabbi. S miért ilyen gyorsan? Mert az első pillanattól világos volt számára, hogy az asszony, aki segítségre szorul, maga is tevékenyen részt vesz mások támogatásában, így „ha az ő gondjai enyhülnek, akkor nem csak egy Embert, hanem egy folyamatot is erősíteni tudunk”.
Amikor Darvas főrabbi elmondta az asszonynak, hogy pénzadományokat szeretne neki gyűjteni a házuk fölújításához, a nő első reakciója az volt, hogy „nem vagyok zsidó”. Mire Darvas István azt válaszolta: „ha van egy segítségre szoruló, támogatásra érdemes ember, akkor egyáltalán nem kérdés, hogy zsidó-e”.
A főrabbi Líviával összefogva pár hónap alatt összegyűjtött egymillió forintot, majd Lakatos Sándor, a Kertvárosi új házak kft. ügyvezetője személyében találtak egy vállalkozót, aki emberségből nem kért pénzt a munkáért. Csak az építőanyagot kellett kifizetni. A vállalkozó szakemberei kicseréltek kilenc ablakot és két bejárati ajtót, hét darab fölöslegessé vált nyílászáró helyére szigetelt falat építettek, a szükséges helyen leszigetelték a tetőt, körben lebetonozták a ház lábazatát, kialakítottak egy járdát, kijavították a tetőléceket és fölújították, kicserélték az ereszcsatornát.
A 47 éves, budapesti Lakatos Sándor megkeresésünkre azt mondta: kollégáival azért segített ennek a családnak, mert megrendítette az egyedül küszködő asszony sorsa. A saját szemével látta, hogy hiába szorgalmas, dolgos és igyekvő egy nő, ha önhibáján kívül emberhez méltatlan lakhatási körülmények közé kerül. Mint mondta, „döbbenetes volt látni ennek az asszonynak az örömét, miután a házára olyan bejárati ajtó került, amit végre be tudott zárni”.
A munkában az építési vállalkozás munkásain kívül zsidó önkéntesek is részt vettek, köztük a 41 éves, informatikusként dolgozó Bárász Tamás, aki megkeresésünkre elmondta: az udvarról kihordtak kb. 16 köbméter sittet, amivel megtöltöttek két szemetes konténert, és ezután még egy vízelvezető árkot is kiástak. Bárász Tamás úgy fogalmazott, hogy a Tóra szerint az Örökkévaló mindenkit a saját képmására teremtett, ennélfogva minden egyes embert meg kell becsülni, főleg egy olyan asszonyt, aki erején felül próbál egyben tartani egy kicsiny családot. Mint mondta, nagyon jó, nagyon emberi érzés volt részt venni az isaszegi jótékonysági akcióban, és mindenkire igen büszke, aki a segítségét önzetlenül fölajánlotta.
De a történet ezzel remélhetőleg nem ér véget.
Darvas István ugyanis portálunknak azt mondta: csak az isaszegi munka fejeződött be, nem pedig a jótékonysági kezdeményezés. „Nem dőlünk hátra”, közölte a főrabbi, „hanem megyünk tovább és segítünk, akin tudunk, mert nem végtelen hosszúságú meatingeket kell tartani a segítségről, hanem menni kell, és menteni azokat, akik menthetők”.
Kácsor Zsolt
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
No views have been recorded for this period.
