Mai születésnapos: Edith Piaf, a zsidómentő veréb

Ő jött igazán mélyről, ő ismerte igazán a szeretetmegvonást és a kötődésigényt, ő élt meg számtalan fájdalmat rövid élete során, ő volt azok egyike, akik a legtöbbet segítették zsidó honfitársaiknak és kollégáiknak.

---

Az édesanyja nem ért rá felnevelni, éveken át a nagymamája vigyázott rá, jóindulatú, kiszolgáltatott prostituáltak szerették és óvták gyerekkorában. Tizennégy éves korától énekelt az utcán, onnan fedezték fel lassan és fokozatosan, onnan vált Franciaország örök hangjává rövid ideig tartó szerelmének oldalán, Yves Montand-nal együtt.

Érzelmi kiszolgáltatottsága végig vele volt rövid életében, mélyen járt mindig a boldogtalan szerelemben és eltemette a két éves kisfiát fiatal lányként, akiről maga sem gondoskodott. Hol tanult volna meg gondoskodni?

Énekelt a náci megszállás alatt, ugyanolyan kíméletlenül öngyötrő módon, mint előtte vagy utána. Akár úgy is tűnhetett, hogy kollaboráns volt. Nem tudták, hogy titokban zsidókat ment és segíti az ellenállást. Kettős kockázatot vállal, a kis veréb, az utcáról, aki őszintén énekel és az életért dolgozik a színfalak mögött. Érthető, ha azt énekelte a vége felé, hogy nem, nem bánt meg semmit sem. Az ő szájából súlyosnak és erősnek hangzott, igaznak.

Ki volt ez az asszony, akinek még mindig keveset tudunk az életéről. Egy aprócska, agyongyötört nő, aki sosem kapott szeretetet igazán és sosem esett igazán kétségbe, csak az elementáris indulatot érezni a szövegeiből, mert azokat is ő írta a dalaihoz. Egy utcai árnyék, ahogy ő énekelte önmagáról, aki az alázatot, a kisverébséget tettetve énekelte ki a lázadás őserejét, hirdette dacos büszkeséggel, hogy nem bán semmit sem. Igaza volt. Hálásak lehetünk neki mi is.

És vele együtt dicsőülnek meg, a szegény prostituáltak, a társadalom legmélye, úgymond, valójában a legteteje, akik felnevelték nekünk. Legyen áldott mindannyiuk emléke.

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---