A reményre tanít az asszony, aki Mengele előtt táncolt

Egyszerre szívfacsaró és lelkesítő ez a könyv, mert egy olyan áldozat írta, aki nem áldozatnak, hanem győztesnek tekinti magát – dacára annak, hogy gyermekkorától megfosztották, szüleit meggyilkolták, szerelmét elpusztították, az ő gerincét pedig eltörték. Megjárta Auschwitz-ot, de túlélte, és később ez a kicsi, törékeny nő az amerikai hadseregben tartott tűrőképességi tréningeket: katonáknak.

---

A szerző magyar zsidó családban született Kassán, akkor még Editnek hívták, Dicukának becézték, és mivel rendkívül tehetséges tornász volt, balettra és gimnasztikára járt, hogy majdan a magyar csapat éremesélyes tagjaként képviselje Magyarországot az olimpián. Látja Horthy fehér lovon Kassára bevonulni, sőt, ő maga is ott van a kormányzót köszöntő tánckarban, amelynek tagjait Horthy megöleli. Az a Horthy, aki később hagyja, hogy a vidéki zsidóságot – köztük a Kassán őt tánccal köszöntő zsidó lányokat – deportálják.

Dicuka 1944-ben mindössze 16 éves. Ekkor omlik össze az a világ, amelybe beleszületett. Érzékeli odahaza, hogy az életük szétesőben van, de ő maga a szerelmével, Erikkel csak a közös jövőjükre készül, semmi másra. Akkor roppan össze először, amikor rajongva szeretett, sőt, imádott edzője közli vele: zsidó származása miatt nem kerülhet be az olimpiára készülő tornászkeretbe. De abban a „kegyben” részesül, hogy fölkészítheti a helyette kiválasztott tornászt.

Hogy mi erre Dicuka válasza? A pozitív „bosszú”: meg fogja mutatni mindenkinek, hogy igen, a táncban ő a legjobb. Összeszorított fogakkal folytatja az edzést tovább.
Aminek az lesz az eredménye, hogy 1944 nyarán már Auschwitz-ban táncol Mengele előtt. A hóhér azt kéri tőle a barakkban, hogy ha már táncos, akkor táncoljon. A kiválóan balettozó Dicuka a grand battement-nal kezdi, majd jön egy pirouette, majd a fouetté, végül egy spárga. Dicuka és a vele egy barakkban raboskodó Magda nővére ekkor már apátlan-anyátlan árva: szüleiket az Auschwitz-ba érkezésük után pár órával meggyilkolják. A testvérek, akik odahaza egymással harcoltak és civakodtak, a lágerben már egymásért küzdenek, megfogadják, hogy a másikért élnek-halnak. A visszaemlékezésnek ezek a legszebb, legemberibb elemei a pokolból.

Auschwitz-ból gyalog hurcolják őket Mauthausenbe, ahol Edit az éhezés, a halottak, a borzalmak, és a földöntúli szenvedés hatására egyszerre csak maga elé képzeli Istent. És mit lát? „A képzeletemben olyan, mint egy táncoló gyerek. Élénk, ártatlan és kíváncsi.” (105. oldal)

Mauthausenből Gunskirchenbe hajtják őket, ahol a testvérpár megérzi: itt a vég. De nem a halál lepi meg őket, hanem a felszabadító amerikai katonák. Csak ezután tudják meg, hogy Kassáról 15 ezer zsidót deportáltak, és közülük csak 70-en menekültek meg. Ezután tudja meg azt is, hogy élete első szerelme, Erik is Aushwitz-ban halt meg, méghozzá egy nappal a tábor felszabadulása előtt.

Edit számára új élet kezdődik, és 1946-ban Kassán feleségül megy Éger Bélához (innen származik később használt, amerikai családneve: Eger), majd a fiatal pár az eperjesi Éger-kúriába költözik. Az 1950-es évek vége felé járunk, és ők újra megérzik a jövő halálos leheletét. Eldöntik, hogy kivándorolnak Izraelbe, ám közben kiderül, hogy üldöztetést elszenvedett, egykori csehszlovák állampolgárokként még joguk van soron kívül kérelmezni amerikai vízumot. Azonnal az Egyesült Államok mellett döntenek.

A kötet második fele már az amerikai életről szól, s erről Edit azt írja: „Amerikába érkezésünk napja – 1949. október 28. – volt a legbizakodóbb és legreményteljesebb nap egész életemben” (195. oldal). A reménye beigazolódott, hiszen fényes karriert csinált: klinikai pszichológus lett La Jollában, valamint a University of California oktatója San Diegoban. Az amerikai hadsereg és az amerikai hadsereg tanácsadója, így a katonáknak tűrőképességi tréningeket tart, és részt vesz a poszttraumás stressz-szindrómás betegek kezelésében. Kalifornia szenátusa 1992-ben Humanitárius Díjat adományozott neki. Könyve lebilincselő olvasmány. Igaz, itt-ott nem ártott volna szakértői lábjegyzettel ellátni. Hiszen az a (83. oldalon olvasható) megjegyzése aligha fedi a valóságot, miszerint „Horthy kormányzó megelégelte, hogy megalázkodjék a német hatalomnak, ás felfüggesztette a deportálásokat”. De ez nem olyan fontos. Ez a könyv ugyanis elképesztően erős lelki támaszt képes nyújtani azoknak, akik azt hiszik: a helyzetük reménytelen. Nincs reménytelen helyzet, üzeni nekünk ez a csodálatos asszony, és az életével bizonyítja: ezek nem üres szavak. Az a bizonyos gerinc ugyanis (a kifejezés nemes értelmében) soha nem törött el: Edith Eva Eger ma is szálegyenes tartással tartja előadásait szerte a világon, és nem a földi pokolról beszél, hanem a földi mennyországról. Elvégre ő megjárta mindkettőt.

Edith Eva Eger: A döntés. Libri Kiadó, Budapest, 2017. Fordította: Farkas Nóra. 422 oldal, 3999 forint.

K. Zs.

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---