Pészach – A törékeny szabadság ünnepe
Vajon miért mentek volna vissza állandóan Egyiptomba a zsidók, ha mindenük megvolt? Miért olyan sérülékeny a szabadság? Mi ellen véd az emlékezet?
Idén április 19-én (péntek) este 19:19 órakor köszönt ránk Pészach ünnepe, amely április 27-én (szombat) este ér véget.
Íme, a keserűség kenyere – így indul a pészachi Hágádá és felajánlja, hogy aki éhes, egye velünk. Mármint a maceszt. Amelyet őseink ettek és mivel mi nem csak emlékezünk arra, mit csináltak, hanem megismételjük, mi is ezt esszük az első este és azután – kenyér helyett – nyolc napon keresztül. A keserűség kenyeréből adunk enni a szabadság ünnepén. A keserűség, a szolgaság kenyere a szabadságé is, ahogy a nagy zsidó gondolkodó, Jonathan Sacks rabbi is írja, ezt készítették el őseink, amikor villámgyorsan távozniuk kellett Egyiptomból.
A szabadság garanciája az, ha mindig emlékezünk arra, hogy „rabszolgák voltunk Egyiptom földjén”. A szabadság veszélyes üzem, ha nincs célja. A zsarnok igájának lerázása nem ad értelmet az életünknek önmagában és így nem is teremt közösséget. A zsarnok vaskézzel vezet saját céljai felé, a céltalan szabadság azonban teljesen kilátástalanná lesz. Mivel nincs ok arra, hogy együttműködjünk, a közösség végképp szétesik, még akkor is, ha a zsarnokság elleni lázadás összekovácsolta őket. Mivel nem köti össze az embereket semmi, a másik szabadsága, a közösség munkája, a gyengék megerősítése nem lesz többé fontos, a szabadság törvény nélkül valóban puszta káoszba süllyed és ekkor újra eljön a zsarnok ideje. Előlép valaki, aki képes minket vezetni, megóvni a káosztól, a külső fenyegetéstől és cserébe csak annyit kér, hogy legyünk a szolgái, mint a régi szép időkben. A zsarnokságra és a szabadulásra emlékezni, betartani a törvényt, elmesélni mindezt gyermekeinknek, nevelni őket, körbeülni a széderasztalt és közösséget teremteni körülötte, ezek óvnak minket a zsarnokságtól. Isten szolgálata, aki által és akinek megszabadulhattunk, valami, ami magasabb nálunk, ez a szabadság garanciája.
Mindennek újra meg kell elevenednie most, amikor az ünnep eltüntetni az évezredeket és a világokat a kivonulás és a mai nap között, az idő beomlik és előlép az ünnep egyidejűsége. Nem olyanok vagyunk, mint az őseink, mi vagyunk az őseink ilyenkor, ahogy életünk minden pillanatában ott állunk a Szináj hegyének lábánál is, szemben az Örökkévaló Istennel, hogy elszámoljunk az életünkkel.
Amikor reggel felébredünk, mielőtt bármi egyebet csinálnánk, megköszönjük Istennek, hogy újabb napot engedélyezetett számunkra ezen a földön: Köszönöm Neked, Örökkévaló Király, hogy visszatérítetted lelkemet a testbe, végtelen a Te kegyelemed. Ezzel a rövid imával lépünk Isten színe elé minden hajnalban, mielőtt még kikelnénk az ágyból, mielőtt bármi egyebet csinálnánk. A jámbor zsidó élete: Isten színe előtt élt földi élet. Annak megvallása, hogy egyedül Neki tartozunk elszámolással. A szabadság folyamatos gyakorlása, erre készít fel minket a Pészach, a szédereste, a Hágádá, a szabadság „forgatókönyve”.
Rabszolgák voltunk és ma is veszélyeztet minket, hogy rabszolgák lehetünk. A történelem harc a végső szabadságért, amely majd eltörli az ég alól a másokat tönkretenni akaró gonoszság, a Tóra szavaival Ámálék emlékét. A Pészach megváltásunk előhírnöke. Addig azonban óvni és gyakorolni kell a szabadságot, vigyázni rá és fellépni a védelmében. Olvasni a Hágádát, enni a keserűség kenyerét, amely egyúttal a szabadságé is, teljesíteni a micvéket. Ne felejtsék el, ez a legfontosabb parancsolatok egyike, mert aki nem szabad, az nem szolgálhatja az Örökkévalót, nem vehet részt a Teremtés továbbvitelében. Eljött az év legmagasztosabb időszaka, szabadságunk ideje, amikor az ünnep összeköt őseink minden nemzedékével és utódaink is előre ellátogatnak hozzánk, egészen a Messiás eljövetelének ideig előre.
Legyünk együtt, üljék meg a szabadság ünnepét.
