Szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj pusztájában – Jó Szombatot, Shabat Shalom!

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:15 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Bámidbár” (Mózes 1. 1:1–4:20.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

A Talmud (Bává Bátrá 60b) szerint a Szentély lerombolása után egyesek úgy döntöttek, hogy nem esznek többé húst és nem isznak bort, arra hivatkozva, hogy ezek által tudtak áldozatot bemutatni az Örökkévalónak, és mivel az oltár is elpusztult, ezért a továbbiakban értelmetlen lenne a hús-, és borfogyasztás.

Rabbi Jehosua rámutatott, hogy ezt a logikát követve nem volna szabad kenyeret, vizet és gyümölcsöt sem magunkhoz venni, hiszen ezeket is használták a szolgálat során. Végül elmondta: lehetetlen, hogy egyáltalán ne gyászoljuk Jeruzsálemet, de a szükségesnél nagyobb gyász sem lehetséges, mert csak olyan rendeletet hozunk, melyet a közösség nagyobb része be tud tartani.

A Talmud ezután felsorol olyan – máig élő – gyászszokásokat, melyekkel emlékezhetünk szent városunkra, és kimondja: „csak aki gyászolja Jeruzsálemet, lehet érdemes, hogy meglássa a felépülésből fakadó örömöt is”. Reményeink szerint a mai ünnepnap ennek az örömnek a kezdetét jelenti. Hág számeáh!

„Szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj pusztájában” (1:1). A helyszínnel kapcsolatban felvetődik a kérdés: miért a kietlen pusztában adta át Isten a Tórát?

A Tan Izrael népének egy gazdátlan, elhagyatott pusztában adatott át. Ha bárhol máshol, Izrael földjén, akár egy más nép által benépesített országban zajlott volna a Tóraadás, akkor annak lakói saját tulajdonukként tekinthettek volna rá. Ezt elkerülendő, lakatlan helyen kapták meg Izrael gyermekei a Tant, ahol senki sem formálhatott rá kizárólagos jogot. És ezért minden ember számára egyformán elérhető és birtokba vehető a Tóra (Mehilta d’Rásbi nyomán).

Sziván, a Szináj-hegyi Tóradás ünnepének hónapja kezdődik.

A mai dátum fontos, a Tóra külön megemlíti: „A harmadik hónapban, hogy Izrael fiai kivonultak Egyiptom országából, e napon jutottak el Szináj pusztájába” (2Mózes 19:1).

Mi történt 3330 évvel ezelőtt ezen a napon? Látszólag semmi különös: ott táborozott Izrael a heggyel szemben” (uo. 2.). A „táborozott” ige a héber szövegben is egyes számban van, ezért született az ismert kommentár: „K’is ehád b’lév ehád – egy emberként, egy szívvel” érkeztek meg a pusztába, egységesen, csalhatatlan jeleként, hogy készen állnak a Tóraadásra.

Ezt az egységet képtelen vagyok úgy elképzelni, hogy ennyi zsidó között teljes nézetazonosság lett volna minden kérdésben, inkább csodára gyanakszom: őseink (azért?) haladtak a Szináj felé, mert elfogadták, sőt nagyra értékelték testvéreik különbözőségét.

„Vegyétek fel Izrael fiai egész közösségének összegét családjaik szerint” (1:2). A népszámlálásra vonatkozó parancs kapcsán jegyzik meg bölcseink: „amikor az Örökkévaló utasítást adott a nép megszámlálásra, azt azért tette, hogy egyértelmű legyen, minden ember fontos.

A Tóra világosan kijelenti, hogy nem a mennyiség számít: „Nem azért kedvelt és választott titeket az Örökkévaló, mert számosabbak vagytok a népeknél, hiszen ti vagytok a legkevesebben minden nép közül” (5Mózes 7:7).

A zsidó nép értékét nem létszáma határozza meg, hanem egyéni és ebből következő közösségi teljesítménye.

Mostani szidránkat az esetek nagy részében közvetlenül Sávuot ünnepe előtt olvassuk, többek közt azért, hogy a múlt heti feddések és az ünnep között legyen egy elválasztás.

A másik ok Ezra rendeletében keresendő, aki azt mondta egyebek mellett: „múljon el az év és minden átka”, és Sávuot is egyike a Misna (Ros Hasana 1:2) által említett újéveknek, ilyenkor a fák gyümölcseinek van Ros Hasaná-ja. Ennek fényében kívánok mindenkinek átkoktól mentes, áldásos időszakot!

Darvas István főrabbi / OR-ZSE

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---