Zsidó zarándoklat az arab világ szívében

1948 előtt a zsidóság jelentős része élt az arab világban. Sajátos kultúrájuk, zenéjük és konyhájuk ma leginkább Izraelben él tovább, hiszen többségük a zsidó állam megalakulása után – Franciaország mellett – Izraelt választotta új hazájául. Eredeti lakhelyükön kevesen maradtak, annyian pedig, hogy élő kulturális közeget alkossanak, talán csak egyetlen helyen, mégpedig Tunézia déli részén, Líbia határától alig száz kilométerre: Dzserba szigetén.

dzserba_1.JPG
A kisebbik zsidónegyed bejárata

Ez a sziget bájos üdülőhely, egykor még Magyarországról is indultak ide charter járatok. A forradalom – vagyis az arab tavasz – előtt leginkább francia és német turistákkal volt tele, ma azonban több az orosz, akik leginkább a homokos partot, és az – egyébként kiváló – bazárt látogatják.

Pedig a sziget történelme is kínál éppen elég érdekességet

Sokan tartják úgy, hogy itt éltek a lótuszevők, akiknél Odüsszeusz kötött ki hosszú, eposzi vándorlása során – bár erre régészeti bizonyíték nem nagyon van. Arra viszont adat, hogy punok, majd görögök települtek ide. A klasszikus antikvitásban Meninx volt a sziget legnagyobb települése, amelyet a római korban is jelenős kereskedővárosnak tartottak, hiszen az – elegáns anyagok festéséhez szükséges – bíborcsiga előállításában állítólag csak Türosszal vetekedhetett. A rómaiakat a vandálok váltották, őket a bizánciak, majd az arabok.

dzseba_2.JPG
Héber, arab és latin betűk egy portálon

A muszlim hódítás után Dzserba az ibaditák egyik észak-afrikai fészke lett, akik a síita és szunnita irányzat mellett az iszlám harmadik fő ágának követői voltak. Dzserba legrégibb arab temploma, a Fadlún-mecset láthatóan már ibadita hatások alatt épült. (Ez olyan ritka épület, hogy még Tunéziában sincs hasonló – legközelebbi párhuzamai az algériai M’Zab-völgyben vannak.) A 13. században új hódítóként jöttek a szicíliai normann királyok, aztán muszlim kalózok, genovai és spanyol telepesek is – ennek eredményeként a keleti és nyugati hatások szépen tükröződnek a sziget városkáinak építészetében. Végül a sziget 1560-ban oszmán kézre került egészen 1881-ig: ekkor francia protektorátus lett Tunéziával együtt.

S hogy mi lett a sziget zsidó közösségével?

Zsidók egykoron – nem is olyan rég – még nagy számban éltek szinte mindenütt Észak-Afrikában. A közösségek nagy része azután jött létre, hogy a spanyol és portugál királyok az Ibériai-félszigetről kiűzték az zsidókat, így azok – az akkor sokkal toleránsabb – muszlim városokba települtek át. A dzserbai közösség azonban ennél – elvben – kalandosabb történetre tekinthet vissza.

dzserba_3.JPG
A nagyobbik zsidónegyedben

A hagyomány szerint már az első templom bukása után, azaz i. e. 585-ben megjelentek itt a zsidó telepesek, ezek szerint Dzserba – az egyiptomi Elephantiné szigete mellett – az egyik legkorábbi diaszpóra közösség lenne. Bár ezt meglehetősen nehéz bizonyítani, a hagyomány hitelességére utalhat, hogy a dzserbai közösségben a szokásosnál sokkal nagyobb arányban vannak kohaniták (az egykori papi kaszt leszármazottai), és sokkal több a kohanitákra jellemző genetikai mintázat is.

Ami bizonyos: a római kortól – a második szentély bukásától – már egészen bizonyosan élnek itt zsidók, hiszen a mai fő zsinagóga, a Griba helye bő kétezer éve kultuszközpont. A zsidók korábban két negyedbe tömörültek, és a Gribán kívül mindkettőnek volt saját kis zsinagógája is. Ezekben ma is markánsan érzékelhetők a zsidó jelenlét nyomai az üzletek, a héber feliratok, és kipában sétálgató fiatalok révén. Van olyan hely, ahol együtt látni héber, arab és latin betűket – ami azért igen ritka a világban.

Bár a zsidók elvben mindenféle ipart űztek, az aranyművesek közt állítólag erősen felülreprezentált a helyi zsidó közösség. A lakosság persze ma már ezekben a negyedekben is jobbára muszlim, hiszen a zsidók többsége – mint említettük – 1947-48-ban elhagyta az országot. Az ok nyilvánvaló: a zsidó állam megalakulásával kapcsolatos feszültségek a legtöbb, korábban példásan békés településeken is lecsapódtak a zsidók és muszlimok közt. A zsidók többsége Észak-Afrikából Franciaországba ment – hiszen a gyarmatok zsidó lakossága sokkal gyorsabban kapott francia állampolgárságot, mint a muszlim többség –, de sokan választották Izraelt is. Így a Dzserbában megmaradt, alig több mint ezer fős zsidó közösség az arab világban ma kimondottan nagynak számít – köszönhetően többek közt annak, hogy megmaradtak az intézményeik, és ez lassítja a teljes megszűnés felé vezető utat. Működik külön fiú- és lányiskola is – körülbelül száz-száz tanulóval –. ahol igazából csak a vallással, hagyománnyal kapcsolatos ismereteket oktatnak, így a gyerekek a sziget állami iskoláiba járnak. A fiúk mellett – izraeli tanterv alapján – a lányok is tanulnak héberül, és megismerkednek a vallási alapfogalmakat is.

dzserba_4.JPG
A Griba bejárata – az ünnep tiszteletére nemzeti zászlókkal díszítve

A tunéziai állam a függetlenség, de különösen a forradalom óta úgy vigyáz a zsidóságra, mint a hímes tojásra. A tunéziai kormány számára fontos – az uniós támogatások és a kényesebb ízlésű nyugati turisták be-, illetve visszacsalogatása miatt –, hogy erősítse azt az imázst, miszerint Tunézia az „arab demokrácia sikerországa”, és „mintaszerű toleráns világi állam”. Ezt az országimázst ottjártunkor – az idei zarándoklat idején – vallásközi konferenciával, és több mint két órás sajtótájékoztatóval erősítették tovább. Itt megtudhattuk: a kormány sok mindent ígért a zsidó közösségnek, és ebből valamennyit meg is adott – bár a helyiek panaszkodnak arra, hogy az ígéretek ellenére a zsidó múzeum még nem nyitott meg. Az Izraellel való kapcsolat rendezése sem történt meg – ami nyilván nagy örömére szolgálna a helyi zsidó közösségnek. De nem csak nekik: a kormánykoalícióban részt vevő baloldal képviselői is szorgalmazták már a két ország közötti kapcsolat rendezését, hiszen az nem csak Tunézia gazdaságának, de nemzetközi imázsának is jót tenne.

Nem is szólva arról, hogy akkor megtöbbszöröződhetne a zarándokok száma

A sziget idegenforgalma szempontjából ugyanis a zarándoklat, azaz a dzserbai zsidók nagy összejövetele a legnagyobb attrakció minden esztendőben. Az eseményt nevezzük zarándoklatnak, holott – bár keresztény fogalom – a lényegét jobban kifejezné a „búcsú” szó. A zarándoklat természetesen a zsidó naptárhoz kötődik: minden év ijár hó 18-án, lág báómerkor tartják. A helyszín kívülről nem sokat mutat: átlagos 19. századi épület. A központi bejárattól jobbra van a közösségi ház, amely úgy néz ki, mint a sziget számos régi fogadójának (arab szóval funduk) egyike. Balra van a zsinagóga, amelynek hosszúkás, belső tere jellemzően a kék különböző keleti árnyalataiban pompázik, de stílusában már érződik rajta az európai hatás. A „buli” mindkét térben egyszerre folyik: a fogadóban a színpadon az a fajta közel-keleti könnyűzene hallható végtelenítve, amit az izraeli szefárd bulikból ismerünk. Körben különböző árusok standjai sorakoznak, ahol a tradicionális fűszerektől a kegytárgyakon és bio-olívaolajon át egészen a nettó turistakütyükig minden kapható. Gondoltak a zarándokok étkeztetésére is: hihetetlen olcsón lehet kapni a helyi zsidó konyha remekeiből.

Szöveg és fotók: Sz.T.

Kapcsolódó cikkek

[qbg-related-posts post-type="post"]

Categories: