Heti zsidó tanítás: „mert ember-é a mezőnek fája”? Tóra és környezetvédelem
„Mikor valamely idegen várost hosszabb ideig tartasz körülzárva, hadakozván az ellen, hogy bevegyed azt: ki ne veszítsd annak egy élőfáját sem, fejszével vágván azt; hanem egyél arról és azt magát ki ne irtsad; mert ember-é a mezőnek fája, hogy ostrom alá jusson miattad?” – teszi fel Mózes a retorikai kérdést a mostani – Softim – hetiszakaszban.
A Tóra mindenkire és mindenre gondol. Nem mulasztja el a fák, igen, a fák jogait biztosítani, róluk gondoskodni városostrom idején. Nem csak a hadijogot, de a környezetvédelmet is feltalálva és az érvelése a legmegkapóbb: a gyümölcsfák nem vesznek részt az ostromban, nem ellenségei senkinek, gyümölcsük mindenkié a világon. A semmire nem néző jóság képviselői, nem érdeklik őket államok és hadseregek, fütyülnek rá, kinek a „fennhatósága” alatt élnek. Ne vond bele őket saját, túlságosan is emberi torzsalkodásaidba, kéri Mózes Isten nevében. Hát ember-é a mező fája, hogy harcoljál még vele is? – kérdezi a szöveg. A harc néha elkerülhetetlen, de mindig megvannak a korlátai, mindig van valami, amire nem a harc, hanem az egyetértés törvényei vonatkoznak, a háborún túl mindig van valami, mindig van valami, ami magasabbrendű a háború mégoly szent céljainál is. Erre emlékeztetnek a fák.
Abban is a fák segítenek, hogy túl tudjunk tekinteni saját, nevetségesen korlátozott érdekeinken. Ők itt lesznek, amikor mi már nem leszünk sehol, üzen rólunk majd az unokáinknak. Amikor rájuk vigyázunk, a Föld jövőjéről gondoskodunk.
A Talmud egyik története szerint Honi meglátott egyszer az útról egy fát ültető embert. Azt kérdezte tőle: mikor hoz majd gyümölcsöt ez a fa? – Hetven év múlva-felelte beszélgetőtársa. – Gondolod, hogy megéred? – kötözködött Honi. – Én ittjártamban felnőtt gyümölcsfákat találtam a földön, amelyet a felmenőim ültettek a számomra. Ezért ültetek én is a gyerekeimnek.
Aki a fákat óvja, a világot óvja meg saját unokái számára- tanítja nekünk a hetiszakaszban Mózes.
