Heti zsidó tanítás: A madártojás és a hosszú élet, avagy miért szeressük édesanyánkat?
„Ha madárfészek kerül eléd az úton valamely fán vagy a földön, fiókák vagy tojások, és az anya ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne vedd el az anyát a fiakkal együtt. Bocsásd el az anyát és a fiakat elveheted, hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy” – írja a Tóra.
Nem egészen világos, hogy mi az, ami előttünk van. Miért nem szabad, amikor vacsorát szerzünk magunknak éppen, a tojás mellé az édesanyát is bespájzolnunk húsnak, ha megtehetjük? Mit ért az alatt a Tóra, hogy az anyukát „bocsássuk el”? Mi köze van mindennek ahhoz, hogy mennyi ideig fogunk élni?
Képzeljük magunk elé a helyzetet: kúszunk felfelé a fán a tojásokért, az anyamadár pedig vár minket a fészekben, összecsapásra készen. Tudja, hogy erősebbek vagyunk nála, de nem hagyja magára a fiókáit, azokat, akik kikelhettek volna a tojásokból, ha mi most nem lopnánk el és ennénk meg őket. Nincsenek illúziói, tudja, hogy nem védheti meg a tojásokat, de nem mozdul: ilyenek az édesanyák. Igen, a Tóra azt kéri tőlünk a hagyomány egyes értelmezései szerint, hogy ismerjük fel a madárban, amelyet kifosztani készülünk, a saját anyukánk irántunk érzett, feltétel nélküli, minden önfeláldozásra kész szeretetét.
Az igazi az lenne, ha abbahagynánk ezen a ponton a tojáslopást, de a Tóra, ha szigorú is, ismeri az emberi természetet. Az Édenkertben Isten még megtiltotta, hogy mi, élőlények, megegyük egymást, aztán az özönvíz után megengedte nekünk, embereknek is, feltéve, hogy betartjuk a kóserség szabályait.
Azt azonban elvárja, hogy az anyamadarat ne érhesse külön bántalom önfeláldozásáért, hogy ne ejtsük fogságba, inkább zavarjuk el: azért is, hogy ne kelljen végignéznie meg sem született kicsinyei pusztulását.
Onnan tudjuk, hogy ez a parancs a tiszteld apádat és anyádat „kiterjesztése” az állatokra, hogy a szöveg ugyanazt a jutalmat ígéri érte, mint az apánk és anyánk tiszteletéért: hogy hosszú életűek leszünk a földön. Ezen a két helyen szerepel ez az ígéret a Bibliában.
A Tóra legfontosabb kérése, hogy ismerjük fel a másikban, akiknek kárt készülünk okozni, saját tapasztalatainkat: a tojásait védő madárban édesanyánk irántunk érzett, óvó és feltétlen szeretetét: a szerelem kölcsönös kapcsolat, de a szüleink szeretetét soha nem tudjuk viszonozni. Marad a hála. Ezért kéri a tóra, hogy tiszteljük apánkat és anyánkat.
De valóban hosszú élet lesz a jutalmunk?
A zsidó hagyomány ismer egy történetet egy nagy, eretnek rabbiról, Elisa ben Avujáról, aki látott egy kisgyermeket egyszer felmászni a fára, elhajtani az anyamadarat és úgy venni el a tojásokat. Betartotta a Tóra rendelkezéseit. Aztán lefelé rosszul lépett egyszer, lezuhant és a nyakát törte. A Tóra ígérete nem teljesült és Elisa ben Avuya kétségbeesett felháborodásában megtagadta Istent. Csak a halálos ágyán sírt fel, addig kitartott eretnekségében. A kisfiú haláláról olvasni nekünk különösen fájdalmas nekünk, akik tudunk már a holokauszt egymillió gyermekáldozatáról és arról a sok-sok Elisa ben Avujáról, aki látva, mi történt, megtagadta Istent.
Talán az utolsó pillanatban érezte meg, hogy ha nincs is jutalom a földön a helyes viselkedésért, akkor sem tagadhatjuk meg legalább azt a kevés tapintatot a másiktól, amelyre természetünk egyáltalán módot ad nekünk. Ha mi legalább némi kíméletet tanúsítunk a jutalom reménye nélkül a többi élőlény, talán Isten kezében is kész lehet a végső kegyelem számunkra, élők és halottak számára – hiszen a szöveg itt csak annyit ír, hogy „hosszú életű légy”, nem írja, itt-e vagy az eljövendő világban. Marad számunkra a hit és a másik iránti figyelem.
Jó szombatot kívánunk!
