„Hallgattam, hogy rongy fajzat vagyok”
Soós Magda 24-25 évesen járta meg a kényszermunkatábort, ahol a mindennapi kínszenvedést versírással élte túl. Idén újra kiadták az ott született műveinek gyűjteményét Szabadulók (1944-1945) címmel.
Hetvenkét évvel a jószerével elfeledett első kiadás után idén újra megjelent a költőként indult, majd újságíróvá és prózaíróvá lett Soós Magda (1920-1996) verses kötete, amelynek költeményei (néhány, a felszabadulás után született verset leszámítva) Auschwitz egyik külső lágerében, a schatzlari kényszermunka-táborban íródtak. A költő egykorú fényképével, valamint a hagyatékából származó, a lágerben keletkezett kéziratok másolataival illusztrált könyv fülszövege a gyűjteményt – találó kifejezéssel – „ritka apokalipszisdokumentumnak” nevezi. S valóban: a művek olvasása során – ha nem átélhetővé nem is, de – láthatóvá válik a borzalom.
A szemléletes költői képek közül az egyik legmegrázóbb a rongy motívuma, amelyet többször is használ a szerző, például a Nem vagyok már… című vers (42. o.) kezdő strófája ilyen, már-már szép, népköltészeti egyszerűséggel szól: „Nem vagyok már szerelmed, széped, / a kedvesed, a kincsed, részed – / nem lehetek szerelmed, széped – / Rongy vagyok, amit összetéptek”. A rongy motívum a Könyvek… (35. o.) című versben a kiírtásra ítélt zsidóság kollektív szimbólumaként bukkan föl: „Könyvek kincses halmazáról álmodoztam… / míg ettem a korpakanyeret, / és cipeltem zsákszám szemetet, / testem kékké és bénává fagyott, / hallgattam, hogy rongy fajzat vagyok”.
Dalos György A megmaradás múzsája című utószavából (99.o.) tudjuk meg, hogy míg Soós Magda ezeket a sorokat írta, a schatzlari láger fonodájában dolgozott, ahol „napi tizenkét órás, testet-lelket őrlő robot volt, s hozzá tartozott az éhség, az eltetvesedés és a zömmel női őrszemélyzet brutális, megalázó bánásmódja a foglyokkal”. A versek ennek a kínszenvedésnek a szociografikusan pontos lenyomatai ilyen szívbemarkoló leírásokkal: „Fejemben kerge, apró tetvek, / s nagy álmot keltek egymás mellett, / Vakarództam s vívódtam szörnyen, / míg sorsunk egy lett: mind megöltem”.
A halálsejtelem szerencsére nem igazolódott be: Soós Magda fölszabadult a lágerből, de örökre megtanulta, hogy mit jelent diktatúrában élni. Az Elég volt! című költeményben (amely – nyilvánvalóan véletlenül, de furán szimbolikusan – éppen a 88. oldalra került) így összegzi az önkényuralmak erőszaktevését az emberi életen: „A bölcsesség maszlag. A szeretet semmi. / Egy valóság van csak. Engedelmeskedni”.
Soós Magda: Szabadulók (1944-1945). Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2018. 108 oldal, 2500 Ft
K. Zs.
| Soós Magda Szabadulók című versgyűjteménye ritka tanúság. Egy huszonéves kora elején járó, költőként induló lány érzelmi és egzisztenciális dokumentumai Auschwitzból. (Később regényíróként vált ismertté – mintegy betöltve az ítéletet, hogy „Auschwitz után nem lehet verset írni”.) Rejtve, csomagoló papír fecnikre írta őket, s a „pokol szívéből” sikerült kimenteni őket. Ez a ritka apokalipszis-dokumentum egyszer már 1946-ban megjelent. Azonban most, megannyi „emlékezet politikai” korszak, és azok vitái után sokkal gazdagabb dimenziókkal egészítik ki a holokauszt tapasztalatáról szóló tudásunkat. Nemkülönben azoknak az utaknak az irányát, amelyek ebből a trauma-élményből ágaztak ki, s kerestek legitimitást, célt, hitet új életük felépítése során. Kötetünket Dalos György, az írónő jóbarátjának emlékezése és emlékezése helyezi el közelmúlt és a jelen történelmi keretei közé. (A kötet fülszövege) |