Ábel a rengetegben: a szukkot üzenete
Vajon valóban felesleges és értelmetlen az élet, ezt tanítja a Biblia és a Prédikátor Könyve? Vagy azt, hogy a véges létnek van értelme, mert a pénz, a hírnév, a hatalom mind elmúlik, de van, ami Örök: találkozásunk a Végtelennel, Istennel.
Hiúságok hiúsága minden az Ég alatt-tanítja a Prédikátor Salamon és mi Szukkot örömünnepén – mert ez a zsidó hagyomány szerint „örömünk ideje” – ezt olvassuk fel hangosan a zsinagógában. Furcsa egy örömünnepen az élet teljes értelmetlenségéről olvasni, arról, hogy minden ugyanúgy lesz, ahogy volt is, hogy minden ismétlődik csak, tehát minden felesleges. Hevel hávelim, hiúságok hiúsága, ahogy Kölcsey Ferenc idézi híres versében a Prédikátort.
És valóban: miért öröm a hiábavalóság tudata, az elmúlás ősz idején mindannyiunkat szíven ütő bizonyossága? Miért örömünk ideje az ősz?
A héber hevel szó valójában nem hiábavalóságot jelent, hanem csak kósza leheletet, egy alig hallható sóhajt, amely nyom nélkül eltűnik, puszta levegőt. Ami, bár alig érzékelhető, nem semmiség és nem hiábavaló. Annyira nem, hogy ez a sóhaj, a lélegzés a Biblia szerint maga a lélek, az élet, ahogy magyarul is egy tőről ered lélek és lélegzet. Isten úgy teremtette az embert, hogy belénk lehelte az élet leheletét.
Vagyis az emberélet az, maga, ami rövid és tünékeny, mint a sóhaj, erről, a Hevelről kapta a nevét az is, aki először halt meg a világon: Ábel, az eredetiben Hevel, az emberi élet esendőségének szimbóluma. A veszélyeztetettségének és nem az értelmetlenségének. Az életünk rövid, de épp azért érezzük ezt fájdalmasnak, mert nagyon is fontos és szép, jelentéses és értékes. Igen, minden ugyanúgy ismétlődik, ha elég messziről nézzük. De kit csüggesztett el szerelmében, hogy előtte már milliárdok mondták ki a szót, hogy „szeretlek”. Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de Isten teremtett világa örökre itt marad, a gyerekeink is szeretnek majd, ahogyan mi szerettünk.
Az, hogy mennyire rövid idő adatott nekünk, csak azt jelenti, hogy nagyon jól kell élni, gondosan kihasználva minden pillanatot. Hogy azt, ami lényegtelen, mert úgysem marad meg, pénzt, hatalmat, hírnevet, nem érdekes kergetni. Ami megmarad, az az, ami másokhoz fűz minket. A gyerekeinket úgy kell szeretnünk, hogy könnyedén el tudjanak majd hagyni minket. Akkor szeretünk jól, ha el tudjuk őket veszíteni és végső soron mindenkit így kell szeretnünk, arra törekedve, hogy ne kapjunk vissza semmit. Úgy, ahogy a Végtelen Isten szeret bennünket, véges lényeket. Mi az ember, hogy törődsz vele? – kérdezzük imáinkban. Egyetlen sóhaj, semmi több és mégis Isten bizalmának és szeretetének legfőbb tárgya.
A végesség elfogadásának őszi derűje teszi, a betakarítás és elengedés bölcs kettőssége, az elmúlás belátása az ittlét intenzitásának ünnepévé a Szukkotot.
Az élet véges, tehát minden pillanata kivételes és fontos, minden pillanata ünnep, ezt tanítja nekünk Salamon király ilyenkor, ősz elején.
Szukkot – a sátrak ünnepe idén szeptember 23-án (vasárnap) este 18:22 óraor köszönt be. Az ünnepről bővebben ide kattintva.
Boldog ünnepet Önöknek is!
