Megemlékeztünk: Ima a meggyilkoltakért, ima a lelki vigaszért

Egy ima félbeszakadt szombat reggel sok ezer kilométerre tőlünk és mi ezt az imát folytattuk tovább, átvettük a meggyilkoltak örökségét. A magyar zsidóság a Frankel Zsinagógában gyászolta tegnap meggyilkolt testvéreinket.

Magasztaltassék és szenteltessék meg nagy neve ezen a világon, amelyet akarata szerint teremtett. Így kezdődik az arameus nyelvű gyászima, a gyászolók kaddisa, amelyet sokan ismernek még a zsinagógába ritkán járó zsidók közül is. A legmélyebb fájdalom perceiben, akár a sírással küszködve és könnyek között is, az Örökkévalót dicsérjük és hálát adunk neki a világért, amelyet akarata szerin t teremtett. Az életért. És együtt vagyunk. A zsidó liturgia vigyáz, hogy senkit ne hagyjon egyedül gyászában és tegnap együtt volt egyetlen hatalmas virtuális zsinagógában minden zsidó a földgolyón.

Ennek a hatalmas gyülekezetnek a része volt tegnap a Frankel Leó úti zsinagóga is, ahol annak ellenére is sokan gyűltek össze, hogy mindössze néhány órán át lehetett a híveket „toborozni”.

megemlekezes_pittsburgh_2.jpg

Az esti ima hangzott el, mint mindig, de más volt a sorok jelentése most: borítsd ránk békességed sátrát, kérjük minden este, de nem ennyire őszintén, ennyire megtört szívvel. Békéért könyörgünk a kaddis végén minden nap, de nem éljük át ilyen eleven erővel máskor, ahogy Heisler András Mazsihisz-elnök is utalt rá beszédében, akárcsak a szintén jelenlévő David Cornstein amerikai és Joszi Amrani izraeli nagykövetek.

A legmegrendítőbb azonban a főima második áldása volt a halottak feltámadásáról: áldott vagy Te, Örökkévaló, aki feltámasztja a halottakat – mondtuk el magunkban. Mert nem lehet másképp, mert másképp nem lehet elviselni egy 97 éves idős asszony halálát, aki túlélte a holokausztot és imádkozás közben pusztította el épp ugyanaz a gyűlölet, amelyet 75 éve átélt. Ez nem lehet ennek a történetnek a vége, nem maradhat így.

megemlekezes_pittsburgh_3.jpg

A halottak feltámadása a mi dacos lázadásunk a világ némelykori elviselhetetlensége ellen. Azért mentünk oda, azért dicsértük az Ő nagy nevét, hogy elmondjuk magunkban ezt az áldást, hogy tudassuk a Jóistennel: várjuk a 97 éves Rose Mellinger feltámadását akkor, amikor betelik majd az idő. A zsidó gyász nem lehet magányos, a legfontosabb kötelességünk a gyászolók vigasztalása és most mind gyászolók vagyunk, akik egymást vigasztalják, s hiába mondjuk el újra, hogy soha többet, nem lesz vége, nem ez lesz az utolsó eset, amikor ártatlan embereket gyilkolnak. Várjuk tehát a zsidó és nem zsidó halottak, az áratlanok feltámadását.

A mostani hetiszakaszban, amelyet már elkezdtünk olvasni szombaton, Ábrahám gyászol és rendbe teszi mindazt, amit még rendbe tehet élete utolsó időszakában. Mennünk kell nekünk is tovább, hogy vigasztaljunk és segítsünk, amíg csak szenvedés van a földön, amíg a bibliai Ábeltől, az első elpusztított ártatlantól kezdve egészen Rose Mellingerig vissza nem térnek majd közénk a halottak a Messiás érkezésekor.

megemlekezes_pittsburgh_4.jpg