Kácsor Zsolt: Doktor Moll jajszava a zsinagógában
Doktor Moll csütörtök reggel istentiszteletre ment, amin még ő maga is meglepődött, elvégre a gyógyszerei miatt általában nem tud korán kelni, ezen a csütörtökön azonban szerencséje volt, mert előző este viszont nem tudott aludni,
szóval átvirrasztotta az egész éjszakát, olvasott, tűnődött, heverészett, újra és újra beleolvasott Bari Károly új verseskönyvébe, mert egy-egy sor nem hagyta nyugodni, aztán hajnal négy felé hozzákezdett egy régóta halasztott recenzióhoz, majd reggel hatkor nyugodtan felöltözött, megreggelizett, és elment a Bét Sálomba, de nem érezte sajnos, hogy
új napra virradt volna
a világ, pedig látta a többiek szemén, hogy új nap van tényleg, s irigyelte őket a tekintetükért, mert az volt a szemükbe írva, hogy aludtunk, hej, de jót aludtunk, hiszen ez volna Doktor Moll vágya is, aludni, aludni, aludni, hetek óta alig tud aludni, az altatók furcsa mód nem hatnak újabban, valami gyötri, feszíti a lelkét, s nem tud tőle szabadulni, s ahogy állt a már megszokott helyén, a leghátsó sorban, odament hozzá egy Jákob nevű ember, s adott neki egy sárga könyvjelzőt, amire az volt írva, hogy
LÁSON HÁRÁ – igaz, negatív információ
RECHILUT (pletyka) – igaz információ, ami ellenérzést vagy ellenségeskedést válthat ki
MOCI SÉM RÁ (rágalom) – hamis, negatív információ,
s e szavak alatt röviden csak annyi állt, hogy „a Tóra mindhármat tiltja”, s ekkor megszólalt Doktor Moll belsejében egy hang, Ó, JAJ, csak ennyit mondott az a belső hang, hogy Ó, JAJ, s ebből rögtön értette Doktor Moll, hogy miért kellett ezen a csütörtökön reggel zsinagógába mennie, hát ezért, ezért az Ó, JAJÉRT, ami úgy szakadt ki belőle, ahogyan kalitkából madár szabadul, gondolkodás nélkül, azonnal,
Ó, JAJ,
hajtotta le a fejét Doktor Moll, mennyi mindent tettem és mondtam, s igyekezett számba venni verbális bűneit, s az volt egyetlen mentsége, hogy szándékosan nem, nem, szándékosan nem jellemző rá a LÁSON HÁRÁ, sem a RECHILUT, és a MOCI SÉM RÁ sem, nem, nem, szándékosan nem, de hát sokszor olyanok a szavak, mint a kalitkába zárt madarak, ha valaki kinyitja nekik a kalitka ajtaját, akkor nem lehet nekik parancsolni, és hát Doktor Moll kinyitotta azt a bizonyos ajtót sokszor, még ha nem is szándékosan, de kinyitotta éppen csak résnyire, és akkor huss, szálltak a szavak, mint a ragadozómadarak,
Ó, JAJ,
dünnyögte Doktor Moll, és akkor könnyebbült csak meg, amikor a frigyszekrény ajtaját kinyitották, és fölmutatták a közösségnek a díszbe öltöztetett Tórát, igyekszem, igyekszem, mondta neki Doktor Moll, de légy türelmes, kérlek, nekem idő kell ahhoz, hogy szótlanul is megtanuljam a szavaid.
