„Ilyen egy zsidó, aki unortodox”
Haladó magyar címmel jelent meg Pajor Tamás legújabb kötete az Európa Kiadó gondozásában.
A szerző saját műfaji besorolása szerint a könyvhétre megjelent könyv dalverseket tartalmaz tíz blokkban, ezek a következők: Szeretem Pestet; Esik eső Marikára; Emodzsik és lájkok; Zombik; Nem azér’ mondom; Íme, az ember; A prédikátor; Te mesterséges ember; A zsidók királya; Mai zsoltárok. Aki szereti Pajor stílusát, az nem csalódik: ironikus, sajátos világlátású, személyesen fanyar szövegeket olvasunk, amelyeket kívül-belül átjár a szerző emberbe és Istenbe vetett hite.
A kötet legérdekesebb darabjai szerintem azok, amelyekben Pajor a zsidóságát hozza szóba, ilyen a Brooklyn című dalvers (ebből való a cikk címe). Ezekből a művekből ugyanis kiviláglik a szerző személyisége és érzékenysége. De – habár ő maga a nyilatkozatai szerint elhatárolódik tőle – ezeknél az új daraboknál számomra izgalmasabb az egykori Neuroticban megismert, lázadó és öntörvényű Pajor szövegvilága. Ráadásul ezeket a mostani dalverseket szerintem elsősorban nem olvasni kell, hanem leginkább hallgatni (így vagyunk ezzel a zenével is, elvégre nem a kottát olvassuk, hanem a zenét hallgatjuk).
Hadd hozzak egy példát: nézzék csak meg a kötet első darabját, a Szeretem Pestet című dalt/verset. Szerintem joggal támadt némi hiányérzetem, amikor ilyen sorokat olvastam: A Halászbástya, mint a fotón, meg se rezdül, / és belül, belül hiszek szentül. / Itt a klaszter, a klaszter, a klassz termálhotel, / ott a flaszter, a flaszter, a flaszter már fogy el. / Hol a lécci, a lécci, / a létszínvonalból lépni túl pár könnyen. /Itt még Raikkönen se jár könnyen. De ha ugyanezt a szöveget meghallgatom Pajor előadásában, akkor a sorok ülnek, a képek működnek, az előadó él, a dal megnyílik.
Az Európa Kiadó ajánlója
Pajor Tamás sokáig a rock & roll és a sebesség megszállottja volt, majd a nyolcvanas évek végétől a hit megszállottjaként lett igazán ismert. E kötetben magamagáról is precíz öndefiníciót ad: haladó magyar, aki továbbhalad a krisztusi úton költőként, prédikátorként, dalszerzőként, magyarként és zsidóként is.
Pajor Tamás: „A jó hangulatú költészetet szeretem. Lehet ez szerencsés alkati eredetű derű, de ennél azért több: hit. Elveszett voltam, de meglett ember lettem. A nyelv csak az ember sajátja. Ajándék a Teremtőtől. A spirituális nyelv a lényeget ragadja meg, Isten szava pedig létrehozza a valóságot. A költészet, ha teremteni nem is tud, de a teremtett lényegét kutatni, mutatni kísérli. A dal jó esetben zenei költészet. A jó dal szavakat ad a zenének és megzenésíti a szavakat. A kötet lapjain felhangzó szózene nyelvi kalandjain át, remélem, átüt egy mélyebb és magasabb világ, amelyet már nem e könyv szavai közölnek. A szövegnek önmagában is van zenéje. A dalszövegnek nem kell feltétlenül megélnie írott formában, de jó, ha olvasva is hat. A zene és a költészet határán egyensúlyozó dalvers létrehozására törekszem. Az a jó, ha a szöveg nem esik össze, amikor kivesszük alóla a zenét. Ilyenkor maximum máshogy működik. Így vagy úgy, de szólnia kell, nem nyugodhat a papíron. Haladó magyar, kezdőknek is.”
