Heisler András: Nem bezárkózni, nem gettósodni kell
A közösségek igénye helyett a hatalom igényeit mérlegelve nincs esély erős magyar zsidóság építésére. Az antiszemitizmusnak újra kedvező körülmények között nem bezárkózni, nem gettósodni kell. Nekünk, Közép-Európa legnagyobb lélekszámú zsidó közösségének meg kell mutatni értékeinket. Hagyományainkat megőrizve, de mindenki számára nyitottan – írta a Mazsihisz elnöke a Szombat felkérésére.
A Szombat szerkesztősége a 30 ével ezelőtti rendszerváltás hatásairól, eredményeiről kérdezte a zsidó közélet résztvevőit, akiknek ezeket a kérdéseket tették föl: honnan hová jutott el a magyar társadalom és benne a zsidó közösség ez idő alatt? Rendszerváltás korabeli emlékeiből mi az, amit legfontosabbnak tart? Milyen eredményeket ért el három évtized alatt a zsidó közösség és intézményrendszer? Mennyiben változott a helyzete a magyarországi zsidóságnak a magyar társadalomban, mennyire integrálódott a világ zsidóságához, mennyiben változott a viszonya Izraelhez? Milyen a viszonya a társadalomnak, a politikai szférának, különösen az immár harmadik ciklusát töltő kormányzatnak a zsidó közösséghez, a zsidó kultúrához és a vészkorszak emlékezetéhez?
A cikk bevezetője szerint a körkérdésre korábban Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója, Gábor György, az OR-ZSE professzora és Goldmann Tamás, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke válaszolt.
A lap megkeresésére Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke többek között azt írta: „Rendszerváltáskor az igazi szabadság érzését sokunk számára a Mazsike megalakulása jelentette. Ott volt e sorok írója, mint ahogy sok száz lelkes zsidó értelmiségi, meg persze nem zsidó barátaink, s akkor mindenki úgy érezte szabadok és önállóak vagyunk. A rendszerváltáskori Mazsihisz vezetése azonban veszélyes konkurenciát látott az új szerveződésben, és a szekuláris alapon szerveződő kulturális egyesület támogatása helyett annak gyengítésére törekedett – nem kevés sikerrel. A demokratikusan újraszerveződött Mazsihisz egyik legnagyobb történelmi hibája, hogy nem nyitotta tágra kapuit a teljes magyarországi zsidóság felé, kizárólag a hitközségekbe tömörült, a magyar zsidóságnak töredékét jelentő zsinagógai közösségekre figyelt. A zsidó intézményrendszer rendszerváltást követő jelentős megerősödését ezért nem követte a közösségi élet hasonló ütemű fejlődése. Ennek a fura kettősségnek van tanulsága a XXI. század hajnalán is: bármilyen őrült ütemben történő infrastrukturális fejlesztés sem jár automatikusan a közösség fejlődésével – s ezen érdemes lenne többeknek elgondolkoznia”.
Meglátása szerint „a rendszerváltást követő évek lendülete korábban ismeretlen kreatív erőket szabadított fel. Harminc év távlatából azonban már látható e lendület megtorpanása. Minden siker, minden büszkeségre okot adó eredmény ellenére nem sikerült a százezresnek mondott zsidóságot megszólítani, és az asszimilációs trendeket megfordítani. Talán ez az elmúlt évtizedek legnagyobb hiátusa”.
Heisler András úgy fogalmazott: „a Mazsihisz kénytelen szembenézni a múlt stratégiai hibáival és eltökélt abban, hogy az elpazarolt évtizedek után valódi fordulat történjen. Levonva a tanulságokat, lerázza magáról pártpolitikai béklyóit, nem helyezkedik, és nem foglal állást pártpolitikai kérdésekben, s ma már nincsenek erős pártkötődései. Már nem kizárólag csak a szűk vallásgyakorló közösséget képviseli, következetesen kiáll – több-kevesebb sikerrel – értékei és érdekei mentén. Amikor a helyi vagy kormányzati hatalommal kooperál, a közösség igényeit jeleníti meg, amikor konfliktust vállal, a közösségért teszi. A helyes arányok megkeresése nehéz, de fontos feladat, különösen, ha a Mazsihisz valóban meg kívánja tartani önállóságát. Ha a rendszerváltásnak 30 év után van politikai értelemben vett hozadéka, akkor a Mazsihisz feltétlen politikai igazodási kényszerének levetkőzése mindenképpen az”.
Az elnök kiemelte: „a közösségi reputáció elvesztése még a jó helyen lévő, átgondolt funkciójú épületeket is kiüresíti. Mert bizalom nélkül, a közösségek igénye helyett a hatalom igényeit mérlegelve nincs esély erős magyar zsidóság építésére – hosszabb távon sem. Talán most jött el az igazán komoly változás ideje. A feladat adott. A nemzetközileg is előnytelen – az antiszemitizmusnak újra kedvező – körülmények között nem bezárkózni, nem gettósodni kell. Nekünk, Közép-Európa legnagyobb lélekszámú zsidó közösségének meg kell mutatni értékeinket. Hagyományainkat megőrizve, de mindenki számára nyitottan. Intézményeink működésének minőségi fejlesztésével és a közösség számára hiteles munkával. A többségi társadalomba integrálódva és a társadalmi mozgásokra erősen figyelve. Az évente megrendezett Zsidó Kulturális Fesztiválokon megtelnek ugyan zsinagógáink, de nekünk nem szabad csak erre a tapsviharra hivatkoznunk. Valójában a hétköznapok a fontosak”.
A teljes írás ide kattintva olvasható.
