Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (28. rész) – Bokros Birman Dezső
1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Bokros Birman Dezső 1889-ben
született Újpesten.
Fiatal épületszobrászként
iratkozott be az Iparművészeti Iskolába. Tanárai Mátrai Lajos, Simay Imre és
Maróti Géza voltak. Három év múlva dekoratív szobrászműhelyt nyitott, de
vállalkozása nem járt sikerrel. Ezután kiment Párizsba, ahol tanulmányozta a
modern francia szobrászatot és festészetet. Hazatérve a Magyar Képzőművészek és
Iparművészek Egyesülete (KÉVE) művészegyesületben rendezte első gyűjteményes
kiállítását 1918-ban. A Tanácsköztársaság megdöntése után „elvágyódva az
ellenforradalmi Magyarországról” – időlegesen – külföldre ment.
Jób-illusztrációit 1920-ban Berlinben készítette, önéletírásában később azt vallotta,
hogy: „a plasztika nem érdekelt”. Patai Edith 1928-ban így írt a művész addigi
éveiről a Múlt és Jövő-ben:
„Bécs-Zürich-Párizs-Budapest a rideg szegényes szoba mindig ugyanaz, a kopár négy fal a földre vetett matracok körül ugyanaz és ennek a shakespeare-i szegényes színpadnak kulisszái között ugyanaz marad a művész örök tragédiája…”
1926-tól 1932-ig főként Pozsonyban
dolgozott, főleg portrészobrokat és kisplasztikát készített. Ekkor született
meg híres alkotása, az Ady-fej. Erről az időszakról a következőket fogalmazta
meg önéletírásában:
„Lehet, hogy Pozsonyban
eltöltött éveimnek itt Pesten jó híre lett, vagy azért, mert az ottani életem
váltotta ki a pesti művészekben azt a kényszerű szükségletet, hogy ők is
megpróbálkozzanak egy pozsonyi kiállítással. Így jött létre az új magyar
festőknek a csoportkiállítása…”
1934-ben csatlakozott a fiatal
szocialista képzőművészek csoportjához. Stílusának alakulására hatott az
egyiptomi szobrászat, a görög szépségideál és a reneszánsz éppúgy, mint a
század eleji modern szobrászat. Művészete a két háború között szembenállást
jelentett a hivatalos művészet irányzatával. Ő az expresszionizmus egyik
leghatásosabb magyar képviselője. Kállai Ernő, a kor kiváló művészeti írója így
írt róla 1937-ben a Népszavában:
„Bokros-Birman nem kedveskedik
az embernek. Akkor sem, ha arcképét mintázza. Hiába keresnők művei között a
szépség, vagy a szellem magasrendűség hódító sztárjait. Igen ’közönséges’
emberek és asszonyok. Mégis izgatóan érdekesek, mert a jellem sokrétű,
ellentmondásokkal és feszültségekkel terhelt, tökéletlen belső világa
leplezetlenül ütközik ki az ábrázoláson.”
Az OMIKE Művészakció négy
kiállításán volt jelen 1939 és 1943 között szobraival.
A háború számára betegséggel
ért véget. 1947-től fogva – érdemeinek elismeréseképpen – szociális nyugdíjat
folyósítottak a részére. Az Európai Iskola tagja. 1948-ban Párizsban, 1957-ben
Budapesten a Műcsarnokban rendezett gyűjteményes kiállítást. Kossuth-díjas
(1949), érdemes művész (1964). Hivatalos megbízást azonban az új hatalomtól sem
kapott, maradtak a kisplasztikák.
Egy tragikus balesetben
vesztette életét 1965-ben.
Bokros
sem életében, sem halála után, máig nem került arra a helyre, amelyet a magyar
művészetben valójában betöltött, ahogyan ezt Kassák Lajos is írta: „Mint
ahogyan az a magyar művészek sorsában nem szokatlan, Bokros-Birman még mindig
nem érte el azt a kritikai megbecsülést, amit komoly és hittel teli művészete
föltétlen megérdemelne.”
Képek:
1.) Bokros Birman fiatalkori portré. Ismeretlen fényképező fotografálta. Kieselbech
Galéria
2.) Bokros Birman portré, 1940. Fényképezte: Bojár Sándor MFM
3.) Lap a Job-albumból
4.) Don Quiote
5.) Kalapos fej
6.) És vidd magaddal
A sorozat korábbi részei / IDE kattintva olvashatók el
