Ma 110 éve született Vas István költő
Vas István 1910. szeptember 24-én született jómódú, asszimilálódott zsidó polgárcsaládban. Apai ágon a felmenők sok generációja rabbiként működött előbb a Felvidéken, majd Bátaszéken. 1932-ben publikált először a Nyugat folyóiratban, amelynek „harmadik nemzedékéből” Radnóti Miklóssal és Weöres Sándorral került barátságba. Vas István a magyar klasszikus modernség egyik jelentős költői életművét hozta létre.
Vas István az elemi iskolát és a gimnáziumot Budapesten végezte, 1928-ban érettségizett, majd egyetem helyett Bécsben kezdett tanulni kereskedelmi akadémián, de ezt nem végezte el. 1928-ban ismerkedett meg Kassák Lajossal, akinek egy kávéházban mutatta meg verseit. Első publikációi a bécsi időszakban jelentek meg (kritika, fordítás és vers is) a Munkában és a kolozsvári Korunkban.
1931-ben ismerkedett meg Kosztolányi Dezsővel, a következő évben jelent meg először verse a Nyugatban. 1933-ban Babits Mihállyal is kapcsolatba került. A Nyugat „harmadik nemzedékének” nevezett csoportból Radnótival és Weöressel került barátságba, később Illyéssel volt közeli viszonya. A „népi-urbánus vitában” Illyéshez, azaz a népiekhez csatlakozott, lapjukban, a Válaszban publikált. 1932-ben jelent meg első verseskötete, az Őszi rombolás, amelyet 1935-ben a Levél a szabadságról, 1938-ban pedig a Menekülő múzsa követett.
A Standard Villamossági Rt.-nél 1938-ig volt állásban, amikor a zsidótörvények miatt elbocsátották. Ezután egy évig a Viktória Kötő- és Szövetgyárban, majd 1939-től 1944 májusáig a Giraud Jenő Konzervgyárban dolgozott tisztviselőként. Többször behívták munkaszolgálatra, de első felesége miatt kivételezettnek (korabeli köznyelv szerint „árja-párjának”) számított, ezért mindig hazaengedték. A német megszállás után ez érvényét vesztette, ekkor Kutni Mária, majd Ottlik Géza és felesége, Debreczeni Gyöngyi segítették és bújtatták. Vas anyját is Ottlik közbenjárása mentette meg a deportálástól.
1945 márciusában belépett a kommunista pártba. A háború vége után kis ideig a Belügyminisztériumban dolgozott tisztviselőként, majd Illés Endre hívására 1946-tól a Révai Könyvkiadóhoz került lektornak, amelyből az államosítás után a Szépirodalmi Könyvkiadó lett. Később az Európa Könyvkiadó szerkesztője volt.
1959-ben műfordítói munkássága elismeréseként az angol állam meghívására angliai utazást tett, találkozott T. S. Eliottal is. 1961-ben ismét Olaszországba utazott, ennek emlékét egy prózavers-kötet őrzi (Római rablás, 1962).
1961-ben József Attila-díjat, 1962-ben Kossuth-díjat kapott (utóbbit 1985-ben még egyszer). 1970-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. A demokratikus ellenzék tagjaival kapcsolatban állt, de a mozgalom egészétől idegenkedett, ezért munkájukban nem vett részt. A Bibó-emlékkönyvben viszont megjelentetett egy esszét Egy-két szó (Bibó István tanulmányairól) címmel.
Hosszú betegség után 1991. december 16-án halt meg Budapesten.
