Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (37. rész) – Farkas Aladár
1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
„Szobrásznak nevezem magam –
nem emlékszem, hogy azt mondtam volna, hogy ’művész’ vagyok. Ezt a címet mások
adhatják azoknak, akik megérdemlik. A teremtő erőt és ennek örömét a munkában
mindenki érzi. A munka jellege és hatása már társadalmi kategória, tehát
társain keresztül mérhető. Nyilván azért lettem szobrász, mert bennem a
világból nyert érzelmi, gondolati reagálás teret, háromdimenziós teret keres…”
Ez a vallomás részlet Farkas
Aladár önéletrajzából, amelynek ez a kis darabja 1982-ben jelent meg a Kritika
című folyóiratban.
1909-ben, Újpesten született
kilencgyermekes család hetedik gyermekeként. Művészeti tanulmányait az
Iparrajziskolában kezdte, miközben kifutó volt. Festőnek indult, de egyre jobban vonzotta őt a plasztika. Szobraiban, amint Gerő Ödön írta róla jóval később a Pester Lloyd banmegjelent kritikájában, „poétikus realista”, aki keresi az útját.
%20%201932.%20%2053cm.jpg%7C800x3000xrated_%5D)
Első hír róla a Szinyei Társaság tavaszi tárlatáról szóló beszámolóban jelent meg, 1936-ban. A következő évben egy kiállítási szerepléséről így írt a Budapesti Hírlap : „A szoboranyagból érdekességével kiemelkedik Ujpesti Farkas Aladár Emberfej című alkotása.”
1937-1939: Párizsban
tanult, École des Beaux-Arts; bekapcsolódott a francia munkásmozgalomba, a
Francia Kommunista Párt tagja lett. Hazatérte után, 1940-ben részt vett a
Szocialista Képzőművészek Csoportja újjászervezésében, annak egyik vezetőségi
tagja, az 1942-es, betiltott kiállítás
egyik szervezője, résztvevője volt. Politizál alkotásaival is. A tudósítások
közül álljon itt néhány mondat, amely a Népszavában
jelent meg 1941-ben:
„Farkas Aladár „Felfelé” című szobra a kiállítás egyik
legmerészebb és legeredetibb kísérlete. Anélkül, hogy részletező esztétikai
fejtegetésekbe kezdenénk, az a benyomásunk, hogy a szobor elérte azt, amit címe
kifejez. A „Küzdő” dinamikus erejű
alkotás. A „Marx” talán történeti
hűség szempontjából nem állja meg teljesen a helyét. Farkas Aladárt többi
alkotásai mindenesetre az új szocialista szobrásznemzedék erősségévé avatják.”
Az OMIKE Művészakció két képzőművészeti
kiállításán vett részt szobraival 1942 elején, majd – személyes távollétében –
1943-ban.
1942-ben büntetőszázaddal
Újvidékre, majd Ukrajnába került. 1943-ban hadifogolyként Krasznogorszkban az
antifasiszta iskola politikai megbízottja lett. Itt is tudott dolgozni, a
táborhoz közel fekvő téglagyárban égették ki szobrait. 1946 őszén tért vissza.
Ide kívánkozik egy érdekes kis hír részlete, amely az Új Szó-ban, a szovjet hadsereg lapjában jelent meg 1946 júliusában,
a hozzátartozóknak a hadifoglyokhoz írt levelezési rovatában:
„Farkas Aladár szobrásznak:… Nagyon rég nem hallottunk felőled. Nehezen várunk hírt arról, hogy jól vagy. Szobraid általában épségben vannak.”
Visszaérkezése után, 1947-ben Nolipa István Pál festővel közös kiállítást rendeztek. Így írt ebben
Farkas Aladár szerepéről a Szabad
Művészet:
„Ez a tehetséges szobrász
alkotásaival vállal szerepet az emberi haladásért folytatott harcban. És a
plasztikai problémák gazdagodásához jut el az által, hogy nemcsak „alkotni”,
nemcsak „kifejezni”, de közölni is akar.
1948-ban részt vett a Képzőművész Szövetség, majd 1949–1950-ben a Képzőművészek Szakszervezete létrehozásában. 1952–1953-ban készítette a koreai nép küzdelmeit megörökítő
szoborsorozatát. Gyűjteményes kiállítását 1960-ban az Ernst Múzeum rendezte meg. 1965-ben a vietnámi háborút kisplasztikai alkotásokban dolgozta fel, s ebben az
évben állította ki műveit a Magyar Nemzeti Galéria. 1981-ben hunyt el,
Budapesten.
1988-as gyűjteményes kiállítása alkalmából hosszú cikk jelent meg róla a Népszabadság ban. Így idézik benne egy korábbi vallomását: „Nem tagadom, politikus szobrász akartam lenni. Sokak szemében ez kompromittáló, dehonesztáló művészet, sőt a művészet kategóriáján kívül álló. Az én számomra ez megtisztelő jelző…”
KÉPEK
1) Ali a szobrász, 1936, Rákospalota. Magántulajdonban
2) Fáradtság (Letört). Magántulajdonban
3) Anyám ünnepi kendőben. Szombathelyi Képtár
4) Erika (Gyermekfej.) Magántulajdonban
5) Portré, a Százados úti műtermében. Magántulajdonban
//
A fenti sorok szerzője egyetemi évei alatt mindennap látta Farkas Aladár Marx szobrát az egyetem aulájában. Általános vélemény szerint a kezével mutatta, hogy „csak egy ilyen kis kettest” a vizsgán. Sajnálom, hogy egyetemi utódaim nem tudnak erőt meríteni ebből.
