Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (41. rész) – Göndör Bertalan
1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
1926 elején kiállítást rendeztek „tehetséges gyerekek” műveiből. Az erről tudósító újságok őszinte elismeréssel írtak többek között egy 17 éves fiú elefántcsontból faragott tárgyairól. Így tudósított erről például az Esti Kurir :
„Csak a leküzdhetetlen tehetség hajthatta Göndör Bertalan 17 esztendős gimnazistát arra, hogy kábító finomságú elefántcsont oltárokat és csecsebecséket faragjon.”
Az 1908-ban született Göndör Bertalan neve ezt követően, egy év múlva, egészen más összefüggésben bukkant fel az újságok hasábjain. Következzen itt egy hosszabb idézet az Egyenlőség 1927. októberi számából:
„Az Országos Iparművészeti Főiskolában az igazoltatás súlyos körülmények között folyt le. Már néhány nappal az igazoltatás előtt a bajtársi egyesüléshez tartozó ifjak hangoztatták, hogy ’zsidók nem igen fognak majd itt ugrálni’ . … a zsidó növendékek egyrésze jónak látta kitérni az előrelátható brutalitások elől, egyrésze, amelyik mégis odament, megaláztatások árán, de egyébként épp bőrrel menekült. A női hallgatók sírva hagyták el az intézet kapuit. Rosszul járt azonban Göndör Bertalan, ki abban a hitben, hogy ő felvételi jegye alapján jogosult az intézetet látogatni, mit sem gyanítva, az intézet aulájába lépett, ahol két tucat ifjú, fenyegető módon igazolást követelt. Göndör rögtön védekezési álláspontra helyezkedett és a túlsúllyal
felvette a küzdelmet , meg is sebesített egynéhányat közülük, de véresen hagyta el a színteret és most amikor ezek a sorok íródnak: lázbetegen
fekszik otthon .”
Ezt követően
Bécsbe emigrált és ott, mint villanyszerelő dolgozott. Tanulmányait eközben a
Kunstgewerbeschule-ben folytatta. Linóleummetszet-sorozatot készített a
nagyváros szegényeiről (A zsákutca balladái, 1931–32).
Könyvillusztrációkat,
politikai karikatúrákat, a munkásélettel foglalkozó képeket festett. Műveit
Londonban is kiállították.
A harmincas évek második felében, bécsi emigrációja idején illusztrálta Oscar Wilde gyönyörű lírai költeményét, A readingi
fegyház balladáját.
1938-ban, az
Anschluss után hazatért. Itthon ex libriseket metszett és sok más kisebb
grafikát készített. Olyan nagyobb megbízásokat kapott és készített el, mint a Vándorlás Könyve a Keren Kayemeth
Lejiszrael kiadásában, az
1942-ben, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (Omzsa) által kiadott Haggada, az Eszter Könyve
illusztrációja, amelyet a Pesti Izraelita Nőegylet Leányárvaháza adott ki.
1941 és 1943
között az OMIKE Művészakció négy képzőművészeti kiállításain szerepelt ezen
könyvek grafikai anyagával, illetve rajzokkal.
1941-től
többször behívták munkaszolgálatra. Kárpátaljai munkaszolgálatából ceruzával
rajzolt karikatúrákat küldött haza feleségének. Magyarország német megszállása
után Auschwitzba, majd Mauthausenbe deportálták. Itt halt meg 1945. március
28-án.
Verseket is
írt. Szobrász vagyok kezdetű versében ezt írta grafikus voltáról:
„Kinek a
térből kevés jutott,
A masszából
csak vonalra futott, szegényen.
A nagy műből
csak csöpp vázlat terem.
Hiába érzi
tenyerem a tömeget. Szobrász vagyok.
Kísértenek az
árnyak és fények. És a céda körülmények megcibálnak.”
Képek:
Portré, 1925. Hollós Mór felvétele MNM
Dante, 1932 linómetszet. MNG
Síncsiszolók, 1934(?) Linómetszet Leo Baeck Institute
Részletek a Vándorlás
könyvéből
Részletek az Eszter
Könyvéből
Önarckép, 1941.
