Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (50. rész) – Kellér Dezső
1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
1940. április
14-én már a negyedik vidám-est sorozat bemutatására került sor a
Goldmark-teremben. A konferanszié Kellér Dezső volt, követve a korábban már itt
is szerepet vállaló testvérét, Andort.
Az ekkor 35
éves, íróként, publicistaként és néhány éve már sikeres konferansziéként is
nevet szerző Kellér mögött több évtizedes színházi kapcsolat állt. A 20-as évek
elején kezdett kuplékat, tréfákat, dalszövegeket írni kabarék számára. Az első
sikerről az Egyenlőség számolt
1922-ben, amikor egy jótékony célú kabaré résztvevőjeként említette Kellér
Dezsőt.
1926-ban
jelent meg a Színházi Életben az első
négysoros, a színházi élethez kapcsolódó versecskéje, amely egy hosszú ideig
tartó sorozat kezdete volt. Ezek a versecskék nem kerülnek ugyan be a magyar
irodalom aranykönyvébe, de kétségtelen szórakoztatóak voltak. Egy példa a Színházi Élet 1926/24. számából:
Ezt nem csak
én mondom, kérem,
Hanem rajtam kívül
sokan mások,
Hogy a
bemutatott vígoperák
Egészen komoly
alkotások.
Ezen kívül
persze hosszabb, szellemes cikkek is jelentek meg tőle, amelyek mind-mind
kapcsolódtak a színház világához. Az 1920-as évektől rengeteget dolgozott,
számtalan színházi, zenés darab szövegírója, kabaré-tréfák szerzője volt.
Az igazi
kibontakozást mégis az 1930-as évek jelentették. Filmforgatókönyveket, operettlibrettókat és több mint kétszáz kabaréjelenetet
írt, filmes betétdalok
szerzője volt. Népszerű
magyar nóták (stb.) egész sora fűződött a nevéhez.
Bár már
többször lépett színpadra rövid szövegekkel, 1933-tól új szerepkörben is
feltűnik: konferálni kezdett. A Pesti Napló
írt erről márciusi cikkében a Teréz körúti Színpad Hurrá Technorácia! című revüt bemutatva: „Kellér Dezső sok
egészséges saját humorral szolgált, csak elfogadottságát kell leküzdenie”. Nem
volt ez még állandó szerepe, erre utalt az Esti
Kurir 1938 júliusában, amikor úgy fogalmazott, hogy a Pódium-kabaré Békeffi
István szerepét átvéve „új konferansziét avat”.
Az OMIKE
Művészakcióban az 1940-es első fellépést követően hosszabb szünet következett,
majd 1943 nyarán tért vissza, amikor a műsorismertető lap szerint Harmath Imre Békebeli Béke című operettjénél
konferált. Talán munkaszolgálatos volt 1941/42-ben, de bizonyosan az volt 1943/44-ben.
A korábbi tevékenysége ide is elkísérte, zenés előadást szervezett Mátészalkán,
a munkaszolgálatosoknak Legény a talpfán
címmel.
De munkássága
köszönt vissza – ahogyan erről a Pesti
Izé 1947 júliusában, majd később Kalmár Tibor a Nagy nevettetők című könyvében beszámolt -, hogy találkozott munkaszolgálatosként
egy korábbi „hallgatójával”:
„Kellér Dezső
az egyik munkaszolgálatban éppen lapátolt, ásott és talicskázott, amikor egy
stréber bajtársa elárulta az erősen fasiszta és zsidógyűlölő szolgálatvezető
őrmesternek, hogy ki is az a Kellér Dezső?
Elmesélte, hogy ez a Kellér írta a szép magyar dalokat. Például azt is, hogy ’Nem tudom az életemet hol rontottam én el…’ A szolgálatvezető fel-alá járt,
nézegette-méregette Kellér Dezsőt. Megállt előtte. – Aztán igaz az, hogy maga
írta azt a dalt, hogy ’Paplak mellett
lakik a Katika’? – Alázatosan jelentem őrmester úr, én írtam.– Igaz, hogy
maga írta a ’Nem tudom az életemet hol rontottam én el…’ című dalt
is? – Igenis őrmester úr. – És azt is, hogy ’Szeretem
a kertet, mely a házad előtt virul’?
– Azt is őrmester úr. A szolgálatvezető elégedetlenül csóválta a fejét: – Hát
nem akadt arra keresztény ember?”
1945
májusában, az első között nyitó Pódium színpadán, mint konferanszié tért vissza
a szélesebb nyilvánosság elé. 1950–51-ben ismét a
Kamara Varieté tagja volt. Ez időszakban többször is nézeteltérése támadt a korabeli
hivatalos művészetpolitikával szabad hangú, nyílt jelenetei, konferanszai
miatt. 1951 szeptemberétől 12 éven át a Vidám Színpadon,1964-től a Tháliában, 1979-től a Kis Színpadon dolgozott kabaréírói és
konferansziéi minőségben. Ezek az évtizedek tették felejthetetlen konferansziévé.
De se szeri se száma az ekkor irt kabaré-tréfáinak. Hét könyvet írt a kabaréról,
illetve saját életéről.
1986 szeptemberében
hunyt el.
Képek:
1) Fiatalkori
portré OSZMI archívum
2) Színházi Élet
1937. 3.
3) Munkaszolgálatosok kabaréja
Mátészalkán. Kellér Dezső konferál. 1944. Magyar Színháztörténet 1920-1949 című
kötetből. Magyar Könyvklub, 2005. 644. oldal.
4) Kellér Dezső
konferál, OSZMI archívum
