Heisler András: Aki reménykedik, az lélekben már szabad
A Pészachra történő felkészülés előtti héten a Mazsihisz 120 fős közgyűlésének tagjai számára egy monstre beszélgetéssorozatot szerveztem. Minden napon 18 küldöttet tájékoztattam a Szövetségünk dolgairól, örömökről és bánatokról, sikerekről és kudarcokról, miközben kaptam dicséretet és kritikát, kérést és javaslatot. Jó volt, mert beszélgetni kell.
Az idei pészach főbb dátumai a polgári időszámítás szerint
Idén különösen bonyolult a helyzetünk, mert nem kizárólag a szabadság üzenete aktuális a pészachi történetből. De hát mi lehet ilyenkor még aktuális, ha nem ez? Talán az, hogy őseinkhez hasonlóan mi is merjünk a szorultságunk idején felkiáltani az Örökkévalóhoz, merjünk beszélni egymással arról, ami történik velünk. Ez lehet a megszabadulás első lépése. Egymásra figyelni most, amikor mindenkinek nagyon nehéz.
Akkor „felkiáltottunk az Örökkévalóhoz, atyáink Istenéhez, az Örökkévaló pedig meghallgatta könyörgésünket, felfigyelt nyomorúságunkra, gyötrelmünkre és szorongattatásunkra” – írja a Tóra, s idézi a Hágádá. Így kezdődött. Ez volt a szabadság első feltétele. Beszélni és felkiáltani. Megfogalmazni magunknak saját helyzetünket, szólni, segítséget kérni és elfogadni.
Az állandó panaszkodás nem jó, mert megtart bennünket a nyomorúságban, konzerválja gondjainkat, elhiteti velünk, hogy az szükségszerű, és a végén még akár kedvvel is lubickolunk önsajnálatunkban. Saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat, s bármennyire is érthető lenne itt Kelet-Közép Európában, nem szabad az önsajnálat hibájába esni.
Tudjuk, a bajunk ezernyi. Mégis meg kell tanulnunk segítséget kérni egymástól, megbízni egymásban és meg kell tanulnunk komolyan venni mások problémáit. Merjünk bizalommal fordulni egymás felé, hisz’ a Tóra szerint kérés, vagy kiáltás nélkül még az Örökkévaló sem képes beavatkozni. Bízzunk meg egymásban, mert az igazi szabadság elsősorban a szólás szabadságának, „a másként gondolkodás” szabadságának biztosítását jelenti.
A pandémia támadása előbb utóbb alább hagy.
Talán már tényleg nincs sok hátra, és nem kell még egyszer bezárva megülnünk a szabadulás ünnepét. A bezártság utolsó heteit, vagy hónapjait ki kell bírnunk, a lelki romlást, amelyet okoz, minden módon mérsékelnünk kell.
BESZÉLGETNÜNK KELL egymással.
Meg kell látnunk mindenkiben a szépet, a jót – Isten képmásaként ez mindenkiben benne rejlik. Beszéljétek el hosszan a Kivonulás történetét, készüljetek a szabadságra, beszéljetek egymással. Merjetek őszinték lenni, mert most mindenkinek borzasztóan nehéz. Itt az alkalom, hogy megtanuljunk figyelni egymásra.
A reménytelenség ellopja tőlünk a szabadságot, de aki beszél, az reménykedik, és az, aki reménykedik, az lélekben már szabad. Otthon, a négy fal között is.
Boldog ünnepet, csak azért is boldog, reményteli ünnepet Mindannyiótoknak.
A szerző a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke
