A gyász olyan nagy, hogy még a kövek is sírnak – 77 éve három nap alatt eltűntek a zsidók Szegedről
Minden évben június utolsó hétvégéjén emlékeznek a vészkorszakban elhurcolt zsidókra szerte az országban. Nincs ez másként Szegeden sem. Az egykori téglagyár bejáratánál, a Cserzy Mihály utcában volt ezúttal is a megemlékezés.
A szegedi zsidókat három vonatszerelvénnyel, 1944. június 25-én, 27-én és 28-án szállították el Szegedről. A deportálások után olyan volt a város, mint egy halottas ház – mondta el emlékezőbeszéde elején Szalai-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Mindazt, ami 1944-ben szinte napra pontosan Szegeden történt megmagyarázhatatlan gonoszságnak nevezte, egyben felhívta a figyelmet, hogy a zsidók kirekesztése szavakkal kezdődött, majd törvényekkel folytatódott. A borzalmak már deportálás előtt elkezdődtek, mert a helyi gettóban embertelenül összezsúfolták a foglyokat, közel négyezer emberre csupán egyetlen vízcsap jutott – hangzott el. Zéró toleranciát hirdettük az antiszemitizmus ellen, amelyhez ragaszkodunk – zárta beszédét a helyettes államtitkár.
Csupán szállítmányként tekintettek a magyar hatóságok arra a három szerelvényre, amelyekkel 1944 nyarán elszállították a helyi és a környékbeli zsidóságot – jelentette ki Juhász Tünde kormánymegbízott, a kormányhivatal vezetője.
Szólt egyebek mellett arról, hogy a helyi zsidóság nagyon sokat tett Szeged fejlődéséért és virágzásáért, de ez a deportálások napjaiban semmit nem számított. Az emlékezés fájdalmas, de az emlékezés szükséges – hívta fel a figyelmet a kormánymegbízott. Nyomatékkal jelentette ki: a hazai zsidóság tragédiája a magyarság tragédiája.
A gyász olyan nagy, hogy még a kövek is sírnak – idézte az 1944-ben 90 éves korában elhunyt legendás szegedi rabbit, Löw Immanuelt ifj. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze a magyarországi és a szegedi zsidóüldözések és deportálások kapcsán.
A legszemélyesebb hangú beszédet érthető módon Salamon András, nyugalmazott szegedi orvos, holokauszt túlélő mondta, aki négyévesen deportáltak. Szerencséje volt, mert a harmadik szerelvényre került, ami ellentétben az első kettővel nem a hírhedt megsemmisítő-táborba, Auschwitzba, hanem az ausztriai Strasshofba ment, az ottani munkatáborba.
Bár az életkörülmények itt jobbak voltak, mint Auschwitzban, mégis sokan haltak meg, lettek a táborban vagy a szabadulás után öngyilkosok. A Szegedről elhurcoltak jelentős része azért élhette túl a megpróbáltatásokat, mert a szövetségesek bombázták a tábor környékét, így a németek nem tudták őket megsemmisítő-táborba szállítani.
A Stasshofban felszabaduló szegedi zsidók jelentős része gyalog jött haza.
A megemlékezések az Új zsinagógában folytatódtak, ahol elsőként Binszki József önkormányzati képviselő beszélt, aki a holokauszt erkölcsi dilemmáiról szólt. Hogyan lehet megbocsátani a megbocsáthatatlan? Hogyan lehet elfeledni az elfeledhetetlen? – fogalmazta meg kérdéseit.
A holokauszthoz vezető ordas eszmék kifejlődéséhez évtizedek kellettek, és ennek végpontja a deportálás volt. Szeged gazdag és virágzó zsidó kultúrája napok alatt megsemmisült.
A táborokból visszatérők többsége nem maradt a városban, mert a történtek után nem tudták hazájuknak tekinteni Magyarországot. Mai ismereteink szerint közel 2200 szegedi zsidó veszett oda a haláltáborokban. Juhász András, a Kálvin téri református templom lelkésze egyebek mellett arról beszélt, hogy máig érthetetlen, hogyan történhetett meg ez a felfoghatatlan tragédia a zsidósággal.
A szavakkal nem csak gyógyítani, hanem gyilkolni is lehet – kezdte megemlékező beszédét a szegedi zsidó hitközség vallási vezetője, a rabbi-jelölt Kendrusz Attila. A zsidóság teljes megsemmisítése volt a cél hetvenhét évvel ezelőtt. Ha a halottakat nem is képesek feltámasztani, de a zsinagógában tudnak megemlékezést tartani az áldozatok emlékére – fűzte tovább gondolatait.
Riasztónak nevezte, hogy a fiatalok nagyon keveset tudnak a holokausztról. Az áldozatok számát közülük csak kevesen ismerik, a legtöbben pedig egyetlen koncentrációs tábor nevét sem tudják – jelezte a vallási vezető. (Forrás: Szeged.hu / B. P.)
