Silló Sándor: A tarkaság rezervátuma
Egyszer volt, hol nem, volt egyszer egy ipari negyed a tel-avivi Óperencián is túl. A város persze utolérte, és ma már csak pár megálló a belvárostól a Shapira-negyed dél-nyugati csücske. A Kirjat Hamelacha.
Ez a műhelykomplexum 1960-ban épült, eleinte iparosok dolgoztak itt: varrodák, nyomdák, kézművesek, asztalosok, lakatosok, ácsok népesítették be ezt a tucatnyi épületet. Mára egyre inkább felváltották őket a művészek.
Négyszáz kisebb-nagyobb stúdióban folyik az alkotómunka. Nemcsak a szobrászoké, grafikusoké, festőké a terep, de a táncosoké, zenészeké és egyéb komédiásoké is. Sok a zenekari próbaterem, hangstúdió.
Minden évben kétszer kinyílik ez a furcsa kacatos láda és akiket érdekel, kedvükre átböngészhetik ezeket az utcácskákat, udvarokat, szürke lépcsőházakat.
Kincseket rejtenek!
Van emelet, amit egy-egy sikeres művész birtokol, máshol meg többen társbérelnek szobányi stúdiókból álló labirintusokat. Néhány négyzetméterre összehúzódva ápolgatják a siker reményét.
Megkapó, váratlan művek és az eladhatóságra kacsingató kommercialitás keveredik a szűk folyosókon. Barátságos bábel, ahol a tarka kavarcsban mindenféle alkotó megtalálható. Családias, vidám műtermek és magányosan dolgozó remeték. Önjelölt dilettánsok és komoly galériák kiállításairól ismert művészek. A kézműves vásárok standjaira dolgozó ügyeskezű mesterek és murális vad képeket festőművészek. Megemelném a kalapom az előtt, aki itt valami esztétikai rendbe tudná rakni, amit lát. Meg se próbáljuk, sétálunk, lépcsőt mászunk, ismerkedünk.
Valahogy az az érzésem támadt, hogy ebbe a furcsa rezervátumba vonult vissza mindenki, akit hajt még az önkifejezés kényszere, aki szembe mer menni az egyenszürke trendekkel, a digitális rémuralommal. Mindig is az ő oldalukon álltam és jólesett most itt sétálnom a munkáik között. Őszintén meghat pár négyzetméternyi tarka heroizmusuk, ez a 21. századi, anakronisztikus bohémélet.
Mindenkitől úgy köszönünk el: viszontlátásra!
