Egy ház, hat ember, három család – A kő bemutatója a Pesti Színházban
Nehéz titkokat rejthet egy ház, amely az évtizedek alatt többször is gazdát cserélt, és így családról családra, generációról generációra hagyományozódtak a kertben és a falakban eltemetett történetek. Marius von Mayenburg A kő című drámáját Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezésében szeptember 18-án mutatják be a Pesti Színházban.
A kő című előadás egy ház, hat ember és három család titkain keresztül a 20. századi Európa kérdéseivel és kétségeivel szembesíti a nézőt.
1993-at írunk. Heidrun Heising (Szilágyi Csenge) végre hazatérhet drezdai szülőházába anyjával, Withával (Nagy-Kálózy Eszter) és lányával, Hannával (Antóci Dorottya). A családnak újra kell kezdenie az életét. De a beköltözéssel Heidrunban és Withában felébrednek régi életük döntő fordulópontjainak emlékei is.
1935-ben Heidrun apja, Wolfgang Heising egy Swarzmann nevű zsidó családtól veszi meg a drezdai ingatlant, de a tulajdonosváltás nem hozott szerencsét se a családnak, se a háznak: 1945-ben ostrom alá került, és Wolfgang életét vesztette. Witha és Heidrun 1953-ban elmenekülnek az NDK-ból, maguk mögött hagyva a házat és a múltat.
A színpadon különös alakok – Mieze (Hegyi Barbara), Wolfgang (Telekes Péter), Stefanie (Majsai-Nyilas Tünde) – lépnek elő a múltból, régóta dédelgetett családi legendák foszlanak semmivé, és fájdalmas hazugságok lepleződnek le.
Fotó: Dömölky Dániel
„Nagyon kevés olyan kortárs dráma születik manapság, ami a közelmúlttal foglalkozik. Elsősorban azért választottam ezt a darabot, mert Közép-Európa 20. századi történetéről szól. Ezzel a művel, rajta keresztül a múlt igazságának feltárásával közelebb kerülhetünk a jelen igazságának felismeréséhez” – meséli Michal Dočekal, a darab rendezője.
Mayenburg művét az teszi különlegessé, hogy nem kronologikusan meséli el egy család történetét, hanem 1935 és 1993 között előre-hátra utazunk az időben, ahogy a szereplők agyában is kavarognak és felszínre törnek az emlékek. 1935, 1945, 1953, 1978 és 1993 mozaikszerű történéseibe bepillantva, párhuzamosan ismerjük meg a jelen, a közelmúlt és a régmúlt titkait.
„A kő a teher szimbóluma, és azé, hogy miként számolunk el a múltunkkal. Mindenkinek felelőssége van abban, hogy a következő generációk milyen terheket kénytelenek hordozni” – emeli ki Majsai-Nyilas Tünde.
A szereplők jelenetről-jelenetre váltanak kort és jelmezt, miközben személyes történeteiken keresztül a 20. század történelme sűrűsödik össze 90 percbe.
„Az egyik pillanatban még 25 éves vagyok, a másik pillanatban pedig már 80 éves, ami egyszerre nehéz és hálás feladat. Mindig az adott jelenet határozza meg a karakter tónusát, a gondolkodásmódját, jelenlétét. Amikor 80 éves vagyok pontosan tudom mi az a teher, amivel küzdök, amit egy életen át hordozok magamban” – meséli Nagy-Kálózy Eszter, akit Witha szerepében láthatunk, aki 1935 és 1993 között alakítója és őrzője a generációk életét meghatározó családi titoknak.
A kő gyönyörű vallomás a családi legendákról, szeretetről, árulásról és újrakezdésről. Egy kortárs történet, amellyel talán mindannyian megérthetünk valamit a múltunkból, de méginkább a jelenünkből.
(Forrás: Vígszínház)
