Alibi az örökkévalóságra – Bródy Sándor (1933-2022) halálára
Csaknem 90 éves korában elhunyt Bródy Sándor (Alexander Brody), aki neves családjának számos művésztagjához hasonlóan kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar kultúrtörténetben: habár ő maga elsősorban üzletember volt, a rendszerváltás utáni Magyarországon mi már mecénásként és lapalapítóként ismertük meg. Ha ő nincs, akkor az elmúlt 30 év kortárs magyar irodalma számos remekművel volna szegényebb. Fakadjon áldás emlékéből!
– I am Alexander Brody – a mindössze 15 éves korában Amerikába került fiatalember évtizedeken át így volt kénytelen bemutatkozni az Egyesült Államokban, ahol erre a névre (egy ideig) még senki sem kapta fel a fejét egy társaságban. Itthon azonban Bródy Sándor lehetett, akinek a neve varázslatosan hangzott, hiszen Alexander Brody valójában a nagy író, Bródy Sándor egyenesági unokája volt.
S micsoda család az övék!
Az Egerből a fővárosba került Bródy Sándor, a XIX. század végének egyik legnépszerűbb magyar prózaírója annak idején még keserűen emlegette, hogy az ő szegény gabonakereskedő apját úgy emlegették, mint „az egri érsek udvari zsidaját”, akit az egyházi méltóság többször is abban a kegyben részesített, hogy az asztalához ültette. A Bródy família azonban – a fővárosban óriási irói karriert befutott Bródy Sándor révén – hamarosan aranybetűkkel írta be nevét a magyar művészet történetébe.
Az 1933-ban született Bródy Sándor a nagy író egyik fiának, Bródy Jánosnak a fia volt – és igen, ez a névazonosság sem véletlen, hiszen Bródy János dalszerző, énekes, gitáros is e család tagja, hiszen Bródy Sándor egyik unokatestvérének, Bródy Zsigmondnak a dédunokája. S ha már a család ma élő tagjainál tartunk, Benedek István Gábor író, újságíró, mindannyiunk szeretett BIG-je is a tágabb rokonsághoz tartozik, hiszen a nagyapja, Bron-Braun Sámuel a híres író másodunokatestvére volt.
A kis Sándor gyermekkorában olyan élő klasszikusokkal találkozhatott, mint a nagybátyja, Hunyady Sándor, vagy a világhírűvé lett Molnár Ferenc. Rokoni kapcsolat fűzte Gábor Dénes Nobel-díjas fizikushoz is – ennek is köszönhető, hogy Amerikában egy másik magyar Nobel-díjassal, Neumann Jánossal is megismerkedett, akinél egyszer magával Einsteinnel is találkozott.
Mivel 15 évesen került ki az Egyesült Államokba, számára szinte semmilyen gondot nem okozott az Újvilágba való beilleszkedés: a Princeton Egyetemen végzett, majd üzletember lett és a reklámszakmában csinált karriert – igaz, a szíve mélyén mindig is művészember volt, rendkívül kifinomult ízléssel és óriási műveltséggel. A magyar művészeti élet a rendszerváltás után ismerhette meg, hiszen Alexander Brody hazatérve a magyar kultúra egyik legfőbb támogatója lett, mecénási tevékenysége hasonlatos Hatvany Lajoséhoz. Megalapította az alibi című kiadványt, amely az élvonalbeli szerzők legszínvonalasabb írásaiból közölt egy-egy tematikus válogatást, és gyorsan az egyik legmagasabban jegyzett irodalmi periodikává vált. Ő alapította a rangos Bródy Sándor-díjat is, amelyet első kötetes prózaíróknak ítélnek oda.
Aki őt közelről is ismerte, az jól tudta: a Bródy Sándor arcán örökké ott fénylő, kedves és kíváncsi mosoly nem az Egyesült Államokból magával hozott és kötelezően elvárt „amerikás” mosoly. Nem, ő éppen olyan kedves és kíváncsi, érdeklődő ember volt lélekben is, mint amilyennek a tekintete mutatta. Az elmúlt hónapokban már sokat betegeskedett, s talán készült is már a befejezésre – s ha elvégezte magában a belső számvetést az életéről, akkor elmondhatta magáról szellemesen, de véresen komolyan, hogy „nekem van alibim”. Igen, neki volt alibije. Ő nemcsak egy híres família, hanem a saját maga jogán lett ismert, elismert és méltányolt ember.
– Én Bródy Sándor vagyok – ezért a magyarul varázslatosan hangzó bemutatkozó mondatért ez a remek ember keményen megdolgozott az elmúlt csaknem 90 évben. Adjunk hálát az Örökkévalónak érte, hogy ismerhettük, becsülhettük és szerethettük!
Legyen neki könnyű a föld!
