Wolfner Gyula halálozási évfordulójára emlékezik a Zsidó Múzeum hírlevele
Ma, sziván 10-én van a Jahrzeitja, halálozási évfordulója Wolfner Gyulának, aki Csehországból 1841-ben érkezett Magyarországra. Gyáriparos tevékenysége révén Újpestből a magyar ipar egyik központja, a Wolfner leszármazottakból pedig a magyar nagytőkés elit meghatározó családja vált – írja a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár pénteki magazinja.
Tíz évvel Löwy Izsák után, 1841-ben érkezett Újpestre Csehországból Wolfner Gyula. Társult a Beimel és Netter gyapjú- és birkabőrkereskedő céggel, ami akkoriban jól menő üzletágnak számított. A visszaemlékezések, leírások gyakran említik a pesti zsidó „kikötő”, az Orczy ház kapcsán a gyapjú és bőr (no meg a cserzőanyagok, akkoriban leginkább is közönségesen kutyaszar) kellemetlen szagát.
Fotó: WeLoveBudapest.hu
A nem városi környezetbe való ipart a 36 éves Wolfner Gyula az akkoriban kialakuló újpesti részekre költöztette, s e döntésével a városrész és a leszármazottai későbbi sorsát is meghatározta. Újpestből a magyar ipar egyik központja, a Wolfner leszármazottakból pedig a magyar nagytőkés elit meghatározó családja vált.
1840-ben egy gyapjúmosó műhellyel kezdte, majd testvérével, Lajossal létrehozták a ,,Julius Wolfner et. Companie” társaságot, ami birkabőrből szattyánbőrt készített. Az új gyár nagyon gyorsan fejlődött, fokozatosan az egész országra kiterjedtek üzleti kapcsolataik. 1869-ben már saját hajójuk szállította a nyersanyagokat és a késztermékeket a Dunán.
A Wolfner gyár haladt a korral: az 1880-as években már gőzmeghajtású korszerű gépekkel dolgozták fel hetente háromezer juh bőrét, s a szállításhoz 1886-ban kiépítették a gyár lóvasúti iparvágányát is. A bőrgyár a hazai piac mellett a magyar bőrexport 30-40%-át biztosította. A finom, könyvkötéshez, báli cipellőhöz is alkalmas szattyánbőrről fokozatosan átálltak a talpbőr készítésre, s ezzel bekapcsolódtak a hadseregek ellátásába.
Az alapító Wolfner Gyula halála után testvérének fiai, József, Nándor, Tivadar és Gyula vették át gyár vezetését. 1904-ben a család nemességet kapott („újpesti” nemesi előnévvel), s házasságaik, mecénási, műgyűjtői, könyvkiadói tevékenységükkel nagyban hozzájárultak ahhoz, amit ma nosztalgikusan aranykorként emlegetünk.
Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár hírlevele
