Örök barátságtól a népbíróságig

Nem a csendőrséghez köthető az újvidéki razzia – szögezte le Szakály Sándor, aki a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban az újvidéki razzia 70. évfordulója alkalmából tartott emlékülésen beszélt az 1881-ben felállított testületnek az 1942-es véres eseményekben betöltött szerepéről.

Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgató helyettese előadásában a szerb-magyar viszonyt vizsgálta az 1848-1849-es etnikai háború tükrében. Mint arra a történész felhívta a figyelmet: a polgárháború máig sebeket tép fel, s az akkori események az 1942-es délvidéki razzia társadalmi-lélektani magyarázataként szolgálnak.

A szerb-magyar reláció nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnt a vezetésnek a többi kisebbséghez (szlovák, román) fűződő viszonyához képest, ezért a magyar közvéleményben meglepetést keltettek az 1848. március idusa után történtek. Érdekesség, hogy először a budapesti szerbek hozakodtak elő nemzeti igényeikkel március 19-én, többek között már ekkor önálló nemzetként akarták elismertetni a szerbséget, de hasonló követelésekkel álltak elő a március 27-én tartott újvidéki gyűlés tagjai is. A hónap végén fogalmazódott meg a császári fennhatóság alá való tartozás igénye, Nagykikindán pedig – Kossuth és a szerb vezetők sikertelen tárgyalása után – már szociális konfliktusra is sor került.

A magyar vezetésnek – emlékeztetett Hermann Róbert – nem is volt más választása, mint keményen fellépni, hiszen ekkora már kinevezték Jellasicsot horvát bánná. Júniusban a déli területeken sorra jöttek létre a katonai táborok, amelyek a civilek mellett a katonákat és a Szerbiából érkező önkénteseket is mágnesként vonzották. Az úgynevezett szerbiánusok túlkapásai (például a Balkánon teljesen „megszokott” lefejezés) tovább élezték a feszültséget, de például Zentánál – ahol 2800-an haltak meg a féktelen harag következtében – nemcsak ők, hanem a helyiek is kivették a részüket a tömegmészárlásból.

Babucs Zoltán hadtörténész a Délvidék visszacsatolásáról tartott előadásában emlékeztetett: Erdély és Székelyföld visszaszerzésének ára a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás volt. Az országgyarapítás, a trianoni revízió újabb állomása a Délvidék visszacsatolása lett, ami előtt akkor nyílt meg az út, amikor Hitler módosítani kényszerült Balkán-politikáján. A 25. számú hadművelet szerint Görögország elfoglalásához és Jugoszlávia katonai megszállásához be kellett vonni Romániát, Bulgáriát és Magyarországot is. Hitlernek elsőre Sztójay Döme berlini nagykövet csak a németek felvonulását engedélyező üzenettel szolgálhatott, a magyar honvédség részvétele még nyitott kérdés maradt. A közvetlen katonai részvételt illetően két feltételt támasztott a budapesti vezetés: ha megszűnik az önálló jugoszláv állam, s ezzel együtt a közigazgatás; Teleki Pál miniszterelnök ezt tudomásul vette – így Babucs Zoltán.

Amikor Teleki értesítette az angolokat, London a diplomáciai kapcsolatok megszakítását és egy Magyarország elleni hadüzenetet helyezett kilátásba. A vezérkar viszont önállósította magát, s tárgyalásokat folytatott a német féllel. A bevonulás előtt kisebb atrocitásokra is sor került, de a dél-magyarországi városok elleni szerb támadásokat a Luftwaffe visszaverte. Mint arra a történész rámutatott: igen vontatottan haladt a magyar mozgósítás, a feladatra a 3. hadsereg egyáltalán nem volt felkészülve, ezért gyorstalpalót szerveztek, majd rohamegységeket állítottak fel. Ugyan Magyarország hivatalosan csak Kassa bombázása után, a Szovjetunió elleni hadjárathoz csatlakozva lépett be a világháborúba, Babucs Zoltán szerint már a Délvidék visszacsatolásával hadviselő féllé váltunk.

E. Sajti Enikő egyetemi tanár, (Szegedi Tudományegyetem) a téma avatott szakértője a Délvidék katonai megszállását és az 1942-es razziát vázolta fel. Az előadásból többek között azt is megtudhattuk, hogy a két reguláris erő között egyetlen komolyabb összecsapás történt, Petrőcnél.

A magyar honvédség a „csetniklövöldözés” során hét tisztet és 119 katonát veszített, a sebesültek száma kettő, illetve 239 volt. A „pacifikálásnak” 1453-en estek áldozatul, a „bandaharcokban” 1122 fő hunyt el, míg a statáriális ítéletek 313 embernek nem kegyelmeztek. Összesen 2870 civil halt meg, ugyanez a szerb adatok fényében 3506.

A történész szerint a bevonulás után komoly eredmények történtek a konszolidáció terén, a cél ekkor a magyar fennhatóság kontinuitásának biztosítása volt, ám a visszaillesztési folyamatokat a jugoszláv kommunista párt igencsak megnehezítette. Kevéssé ismert tény, hogy már a gyilkosságok kivizsgálásával kapcsolatos perek megindítása előtt a kormány felmérte az újvidéki családokat ért károkat (a zsidóké fel sem merült), s Kállay Miklós miniszterelnök azonnal hozzálátott a keménykéz politikájának felülvizsgálatához.

A kommunistaellenes nyomozás során 2376 főt tartoztattak le, a kivégzettek száma 64 volt. A többieknek ugyan Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke megkegyelmezett, de az elítélteknek is végig kellett nézni a kivégzéseket. A partizánmozgalmat az elrettentő ítéletek ellenére sem tudták felszámolni, igaz, források bizonyítják, hogy a magyarok még a Bánátban levő németekkel is egyeztették ilyen irányú lépéseiket. Az 1942. januári razzia áldozatainak száma a magyar adatok szerint 3309 fő (2550 szerb, 743 zsidó, 11 magyar), míg a szerb történetírásban 3646 halálos áldozat (2578 szerb, 1068 zsidó) szerepel – összegezte kutatásainak eredményeit E. Sajti Enikő.

Szakály Sándor történész a magyar királyi csendőrségnek a délvidéki eseményeket érintő szerepét boncolgató előadásában leszögezte: nem a csendőrséghez kötődött a razzia. Kifejtette: a terület a szegedi 5. csendőrkerület alá tartozott, s két csendőrosztályt hoztak létre, egyet Zomborban, egyet pedig Újvidéken. Előbbiben 344 csendőrnek kellett (volna) fenntartani a rendet, míg Újvidéken 352 fő szolgált, ahol egy csendőrtanoda is működött, az osztályok létszáma körülbelül 100 fő volt.

Hamar kiderült azonban, hogy ezzel a létszámmal egyszerűen nem lehet fenntartani a rendet – mondta el Szakály Sándor. Ekkor a belügyminisztériumhoz fordultak, de mint ahogy arra a jelentéstevők is utaltak, magát a razziát már nem a csendőröknek kellett lebonyolítani. Csendőröket elsősorban ellenőrzési feladatokkal bíztak meg, vegyes járőrszolgálatban vettek részt, a csendőrtisztek feladata pedig ezen járőrök (10-12) ellenőrzése volt. Szakály Sándor szerint a rendelkezésre álló források szerint (az egyébként jogos) fegyverhasználatra ugyan sor került, de csendőrök kivégzésekben nem vettek részt. Érdekesség, hogy a gyilkosság miatt indult perekben elítélt csendőrök nagy része is délvidéki származású volt.

Pejin Attila zentai történész-muzeológus Zsidósors Bácskában 1919-1944 című előadásában a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság létrejöttétől vizsgálta a bácskai zsidók életét. A délszláv népek közös sorsának felismerése, s közös államalakulatba való tömörítése egy sor kérdéssel nem számolt: ilyen volt a fejlett északi és a fejletlen déli részek közötti különbségek, a szerb-horvát ellenségeskedés, vagy éppen egyes agrárjellegű problémák.

A szerbiai zsidóság sikeresen integrálódott, olyannyira, hogy szinte etalonként használták. Nem úgy a vajdasági zsidók, akik a legnehezebb helyzetbe kerültek. Különösen a Bácska területén élők, akik közül 43 százalék magyar anyanyelvűnek tartotta magát. A zsidók nehezen találták a helyüket a megváltozott társadalmi-politikai közegben, a gazdasági kapcsolatok ellehetetlenültek, mivel a trianoni döntések elvágták a „köldökzsinórokat”.

A bácskai zsidóknak ugyan volt politikai képviseletük, de általánosságban elmondható, hogy nem politizáltak, egyedül a cionizmus jelentett közös platformot. Ugyan az antiszemitizmusra a felszín alatt megvolt az igény – fogalmazott Pejin Attila –, de ez csak az 1940-től erősödő német befolyással vett nagyobb fordulatot. Október 5-én már korlátozták a zsidóknak a élelmiszerkereskedelemben és a közép- illetve felsőoktatásban való részvételét, majd újabb diszkriminatív rendeletek születtek. A zsidótörvények és munkaszolgálatosok behívása után 1944. áprilisában lett „teljes” a bácskai zsidóság teljes jogfosztása – vázolta a történész.

Kapcsolódó cikkek

[qbg-related-posts post-type="post"]

Categories: