A hit elvesztése gyengíti az ember jóba vetett bizalmát
MAZSIHISZ
A hit elvesztése, tagadása, kifordítása tagadja a remény isteni voltát, gyengíti az ember jóba vetett bizalmát; a tett, a cselekvés teremtő erejét – fogalmazott Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója a Magyar Állami Operaházban az „Ártatlanok szenvedése” című a holokauszt áldozatainak tiszteletére rendezett ünnepi hangversenyen, csütörtökön. Alábbiakban Zoltai Gusztáv az eseményen elhangzott köszöntő gondolatait olvashatják.
„Auschwitz után soha többé nem lehet verset írni!” – hangzott föl a fájdalmas kiáltás a történelem legszörnyűbb, legpusztítóbb háborúja után. A rámpa, a gyilkos szelektálás jeges félelme, a gázkamra, a krematórium, a barakkok tetvei, az őrjítő éhezés, a temetetlen halottak hekatombái – úgy tűnt föl – a megmaradottak életéből egyszerűen kiöli az ihletet. A ruách há kódest, a szent elhivatottságot, a megidézés, az emlékezés tisztító, gyógyító csodáját.
A művészet áldását – folytatva a teremtés ígéretét – mégis naponta átélhetjük. A személyes tanúk nemzedéke lassan elbúcsúzik tőlünk. Most a második, a harmadik generáció alkotóira vár a feladat, hogy betöltsék történelmi küldetésüket.
Tudhatjuk: nemcsak az épített világ lenyűgöző szépségei jelképezik az ember számára az örökkévalóságot, hanem az alávaló pusztítás is. Sorsunkba éppúgy beépül Belzebub, a Sátán műveként Auschwitz, mint szépségével, teremtő erejével az Akropolisz, a Mona Liza látványa, vagy Bali szigetének üdítő, paradicsomi ligetei.
Most, a terezíni gyerekek operája után rövid idővel, Kiko Argüello spanyol komponista remekművét élhetjük át, ünnepelhetjük. „Az ártatlanok szenvedése” című szimfóniája egyetemes értékű alkotás. A 110 remek muzsikus és a 90 fős monumentális kórus egyaránt szól a madridi külváros és az ibériai mezők nyomorultjairól, a Föld valamennyi árvaházának éhező, rongyos megerőszakoltjairól, a nácik lágereinek halálra ítéltjeiről, a rácsok mögé terelt rabok, az ártatlanul letartóztatott foglyok gyötrelmes szenvedéseiről.
És még valamiről szól ez a kivételesen emelkedett, érzelem-gazdag, mindenképpen felkavaró mű. A hitről. Illetve a hit hiányáról. Mert a hit elvesztése, tagadása, kifordítása tagadja a remény isteni voltát, gyengíti az ember jóba vetett bizalmát; a tett, a cselekvés teremtő erejét.
„Az ártatlanok szenvedése” az ember őszinte, fájdalmas naplója. Igaz vallomás az életről, az árnyékról és a fényről, végső soron a megigazulásról. Bizakodást ad a jobb holnapra, amikor a rossz helyét végérvényesen betölti az isteni áldás. És az ihletett művészet, amelynek nagy alakjai közé sorolhatjuk Argüello spanyol komponistát és Pau Jorquera karmestert.
Isten hozta körünkbe az alkotókat! Művüket az izraeli, a palesztinai, illetve a bostoni, a New-York-i, illetve a chicagói tavalyi, tavalyelőtti bemutató után most Budapesten üdvözölhetjük.
Megtisztelő, hogy itt és most együtt élhetjük át ezt a kivételes élményt. Kérem, hallgassák méltó, odaadó figyelemmel!
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
No views have been recorded for this period.
