Ilonka nénit Auschwitz kapujáig hurcolták

Szeged – A szegedi és Szeged környéki zsidóság deportálásának 69. évfordulójára koszorúzással emlékeztek vasárnap a téglagyári gettó helyén. Kleinné Müller Ilonka nénit is innen deportálták.

---

szeged_megeml__kez__s_1.jpg
Fotó: Karnok Csaba

A szegedi és Szeged környéki zsidóság deportálásának 69. évfordulójára emlékeztek vasárnap a hajdani téglagyári gettó bejáratánál. A Cserzy Mihály utcában álló emlékoszlopnál a kormányhivatal, a térség, a város képviselői, politikusok, a hitközség, a Magyar–Izraeli Baráti Társaság, az ellenállók és antifasiszták szövetsége helyezte el koszorúját.

Lednitzky András, Izrael állam tiszteletbeli konzulja, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke felidézte: Szegedet a századfordulón még 8000, a holokauszt előtt 5500, a felszabadulás után már csak 1500 zsidó polgár gazdagította. Felhívta a figyelmet: még mindig Szeged díszpolgára Gömbös Gyula, a hajdani fajvédő párt elnöke. Kiemelte, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége napokban megválasztott vezetősége, együttműködve a kormánnyal, a negatív holokausztkampánnyal szemben pozitív megoldásra törekszik, valamint az alkotmány és a jogszabályok hatékonyabb betartását várja. B. Nagy László országgyűlési képviselő, kormánymegbízott emlékeztetett: az elhurcoltak mind magyar honfitársaink voltak, akiknek hazánk 1944. márciusi német megszállása után veszélybe került az életük. Szegedről a zsidónak minősített 9827 emberből 3095-öt szállítottak gyűjtőtáborba. A szegedi vasútállomáshoz közeli gettóban 8617 személyt koncentráltak, 1944 júliusában elindultak a vonatok Auschwitzba és Straßhofon keresztül különböző munkatáborokba. A deportáltak harmada tért csak vissza. Salamon István a népirtás idején 4 éves volt, családja elbeszélése alapján felidézte azokat a napokat.

Az én kálváriám korábban kezdődött, 19 éves koromban. 1941-ben, két nappal az esküvőnk előtt a vőlegényemet lelőtték a délvidéki pogromban. Utána édesapámat vitték el munkaszolgálatra, majd mikor hazakerült, 1944-ben elhurcolták Topolyára, majd Auschwitzba, soha nem jött haza – emlékezett vissza kérdésünkre a 90 éves Kleinné Müller Ilona. – A húgommal és édesanyámmal a téglagyári gettóba kerültünk, innen vittek el bennünket Auschwitz kapujáig. Be szerencsére nem jutottunk, mert még nem végeztek az előttünk lévő transzporttal. Úgy menekültünk meg, hogy láttam, az anyákat és lányokat elszakítják egymástól, a húgom már férjnél volt, ő az asszonynevét mondta, én pedig egy isteni sugallatra a vőlegényem nevét vettem fel, így maradhattunk együtt, különben engem is biztosan vittek volna a gázba. 1945. május 8-án Theresienstadtban ért a felszabadulás. Már bent álltunk a tusolóban, mert azt mondták, fürdés lesz és tornászás, holott nyilván gázt engedtek volna ránk. Akkor bedobták az angolok a bombát, és a gáz felrobbant, mi meg ott álltunk anyaszült meztelenül.

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---