Ítéljetek igazsággal ember és társa közt
Jó szombatot, Shabat Shalom
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:21 óra, az ünnep kimenetele: 21:38 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:38 óra után. A Tórából ezen a héten a ”DEVÁRIM” heti szakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Heti szakaszból:
„Ne ismerjetek tekintélyt az ítéletben, a kicsinyt, mint a nagyot hallgassátok meg, ne féljetek senkitől, mert az ítélet Istené; a mely dolog pedig nehéz nektek, azt hozzátok elém, hogy meghallgassam.” (Mózes 5. 1.17.) Dr. Bernstein Béla fordítása.
Devárim
(Mózes 5. 1:1-3:22.)
Minden olvasó számára tetten érhetően változik a Tóra stílusa az ötödik könyvben. Az első mondat így hangzik: „E szavakkal szólt Mózes egész Izraelhez a Jordán másik oldalán…”. A bevezető szöveg átvált egy Mózes által első személyben elmondott monológba.
Ez egyértelműen eltérést mutat a többi könyvvel szemben, ahol a jól ismert „és szólt Isten Mózeshez mondván: szólj Izrael fiaihoz” alak szokott megjelenni. A modern, világi tudósok kényelmesen megoldják a problémát: azt mondják, hogy másik forrás, vagy más szerző munkája, azonban a hagyományos zsidóság képviselői nem gondolhatnak mást, minthogy Dvárim könyve is Isten szava.
Még a felvetés is, miszerint a Tórában idegen tanítás található, a hagyományos gondolkodás határain kívül esik. A Talmud szerint (Szanhedrin 99a), ha valaki tagadja, hogy a Tóra minden szava Istentől van, akkor bűnös eretnekségben, és ezt a nézetet kodifikálta a Rámbám is (Hilhot T’suvá 3:8).
A hívő zsidó számára az, hogy Deuteronomium könyve nem isteni eredetű, vagy másik szerzőtől származik, nem lehet opció. Van azonban a Talmudban (Megilá 31b) egy olyan passzus, ami nehezen érthető. A harmadik (26. fejezet) és az ötödik (28. fejezet) könyvben található feddések kapcsán azt tanuljuk, hogy a harmadik esetében nem szabad az olvasónak megállni a szöveg közepén, míg az ötödikben olvasott feddések esetén fel lehet osztani a szöveget két felhívásra.
„Ábájé mondta: ezek (a feddések, melyek Vájikrá könyvében vannak) többes számban Mózes által, Isten szájából lettek leírva, míg ezek (a feddések, melyek Dvárim-ban vannak) egyes számban, Mózes által magától lettek leírva”. Vajon egymásnak ellentmondó forrásokról van szó?
Ahogy a Szanhedrin, ugyanúgy a Megilá traktatusban olvasottak egyértelműnek, de egymásnak tökéletesen ellentmondónak tűnnek. Ábájé tanítása óriási nehézséget jelent, hiszen a mester látszólag azt mondja, hogy a Tórának nem csak Isten a szerzője, és ez még akkor is problémás, ha a másik szerzőként Mózest említi.
Természetesen a rabbik számos alkalommal próbálták feloldani ezt az inkonzisztenciát. A Zohár több helyen is foglalkozik a kérdéssel. Gyere és tanuld meg: a vers azt mondja, hogy Mózes beszélt és Isten hangosan (szó szerint: hangos hanggal) válaszolt. Azt tanították: mit jelent az, hogy „hanggal”? Mózes hangjával, mert Mózes olyan szinten volt, amely minden más próféta felé helyezte – a hang a Sehina (Isteni jelenlét volt).
Ráv Simon mondta: „azt tanultuk, hogy a Vájikrá-ban a feddések Mózes által (lettek leírva) Isten nevében, és a Misne Tórá-ban Mózes magától írta le. Azt gondolod, hogy Mózes akár csak egy betűt is magától mondott? Nem, ez pontosan volt írva. Nem azt mondja, hogy Mózes magától mondta, inkább azt, hogy ami kijött Mózes száján, az az a hang volt, ami „birtokolta” Mózest”. (Zóhár V’ethánán 265a).
A Zohár ezen passzusa ugyanazt a kérdést veti fel. Hogy gondolhatjuk, hogy a Tóra egy része nem közvetlenül Istentől van? A Zohar által kínált rendkívül elegáns megoldás szerint a Tóra egésze isteni eredetű, de nem feltétlenül azonos módon közölte a Teremtő minden egyes részletét. Az újonnan bevezetett koncepció szerint „a Sehiná Mózes torka által szólt”.
Szó nincs arról, hogy Mózes lett volna a szerző, hanem csak ő volt az elbeszélő, viszont a szájában volt a Sechiná, ezáltal a talmudi ellentmondás feloldásra került. Ez az elképzelés – bár nincs talmudi forrása – különösen népszerűvé vált a 18. századtól (Bá’ál háTánjá, a volozsini Ráv Hájim, a berdicsevi Ráv Lévi Jichák, a Meseh Hohmá, a lublini Ráv Cádok, a Hazon Is, és még sokan átvették). De ezzel még nincs minden kérdésünk tisztázva, maradt a másik: miért változik az elbeszélés stilusa Dvárim könyvében?
A második részben a Zohár további vitáknak nyit ajtót: a tanház Ággádájá-ban azt állítják: „noha az egész Tóra Isten szava, néhány közülük Mózesé is”. Melyek? Példának okáért a feddések a Misne Tórá-ban. Ezek (a szavak) utána lettek bevéve az isteni szavak (közé), amint azt a vers jelzi: „Mózes beszélt és Isten hangosan válaszolt” (Zohár Vájikrá 7a).
Itt jól látható, hogy a feddés csupán példaként szerepel, a Zohár jelzi, hogy a Tóra más részei is hasonló módon „készültek”. Ugyancsak a Zohárban (V’ethánán 261a) találjuk: „azért hívják Misne Tórának, mert Mózes mondta (az egészet) a saját szájából. Itt már sokkal szélesebb értelemben fogalmaz a Zohár: a teljes könyv a Sehiná-t a szájában tudó Mózes szájából hangzott el, olyan, mint egyfajta „isteni hasbeszéd”. Vagyis a Tóra nagyobb részét Isten diktálta Mózesnek, míg Dvárim-ot Isten elmondta Mózes szája közreműködésével. Akkor a Talmud miért csak a feddéseket említi? Azért, mert az volt a vitatott szakasz, és mikor a talmud a feddések közti különbségekről ír, akkor bevezet egy elvet, amit aztán a Zohár az egész könyvre kiterjeszt.
Rámbán megállapítja, hogy Dvárim könyvét azért nevezik Misne Tórá-nak, mert ebben a könyvben sok, korábban már látott törvény újra ki van fejtve. Milyen alapon döntött Mózes úgy, hogy ezen törvényeket újra ki kell fejteni?
Abarbanel nagyon egyszerűen azt mondja, hogy a Szóbeli Tan volt az, amire gondolt Mózes ennél a lehetőségnél. Tudjuk, hogy Isten és Mózes kommunikációja sokkal mélyebb volt annál, mint, amit az írott szövegben jelez a Tóra. A Szináj-hegyen az Örökkévaló a judaizmus egészét megtanította Mózesnek. Ebből a hatalmas anyagból nem vált minden az Írott Tan részéve, számos elképzelés leíratlanul, szóbeli anyagnak maradt/lett szánva.
Rámbám szerint Mózes nagyon sokat leírt ezekből a tanításokból, azonban nem tette publikussá, oktatási eszközként használta (Rámbám: bevezető a Misne Tórá-hoz). Az Írott és a Szóbeli Tan között az elsődleges különbséget nem az jelenti, hogy az egyiket leírták, a másikat pedig nem, hanem az, hogy az egyiket írott, a másik szóbeli formában kell továbbadni. Továbbá: az Írott Tan szövege szent és sérthetetlen, míg a Szóbeli Tanban az ideák számítanak szentnek. (Rási a Gittin 60b-hez írt egy más koncepciót ennek megértéséhez, amely Rámbám érvelésénél jóval népszerűbbnek számít(ott).
Térjünk vissza Abarbanelhez. Mózes élete utolsó napjait tölti szeretett népével, hamarosan el kell tőlük búcsúznia. Érthető, hogy ilyen helyzetben Tórát tanít nekik, csak az a kérdés, hogy mi legyen előadásainak az alapja? A válasz egyszerű – a Szóbeli Tan, amit Isten a Szinájon tanított meg számára. E megközelítés szerint Dvárim könyve valójában a Szóbeli Tan legrégebbi forrása.
Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
No views have been recorded for this period.
