A békefogadkozások tettek nélkül üres szavak
A budapesti gettó felszabadításának hetvenharmadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen több százan gyűltek össze ma délelőtt a fővárosi Dohány utcai zsinagógában. Beszédet mondott Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnöke, valamint Frölich Róbert országos főrabbi.
weremember_01_18.jpg
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A Dohány utcai rendezvény résztvevői elöljáróban bekapcsolódtak egy világméretű akcióba, mivel a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) is csatlakozott a Zsidó Világkongresszus WeRemember nevű kampányához, amelynek lényege, hogy a közösségi médiában szerte a világon eddig több mint 200 ezren osztottak meg olyan képet, ahol WeRemember feliratos táblát tartanak a kezükben a holokausztban elpusztult 6 millió zsidó áldozatra emlékezve. Ehhez kapcsolódva a Dohány utcai zsinagógában is több százan emeltek magasba egy-egy, WeRemember – Emlékezzünk feliratú táblát.
A megemlékezés háziasszonya Farkasházi Réka volt, míg angol nyelvű moderátora Dési Tamás, akik bevezetőjükben elmondták: 1945. január 18-án fölszabadult a budapesti gettó, és a magyarországi zsidóság azóta minden évben hagyományosan a Dohány utcai zsinagóga falai között emlékezik az áldozatokra, valamint a felszabadító Vörös Hadsereg katonáira. Külön köszöntötték a megjelent holokauszt túlélőket, a magyarországi zsidóság vezetőit, rabbijait és híveit, valamint a különböző egyházak képviselőit. Elfogadták a meghívást a Magyarországra akkreditált külképviseletek, a magyar kormány, a politikai pártok képviselői, valamint a magyarországi társadalmi és civil szervezetek tisztségviselői is.
Beszédében Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke fölidézte: a Dohány utcai zsinagóga Európa legnagyobb zsidó szakrális tere, amely azonban 1944. november 29-e után nem vallási célokat szolgált, hanem a gettó részeként mintegy 70 ezer zsidó vallású magyar állampolgár börtönévé vált. Emlékeztetett rá: a gettóban az embertelen körülmények miatt több mint háromezren pusztultak el, többek közt ártatlan gyermekek, idős, gondozásra szoruló betegek, s más zsidó vallású magyar állampolgárokat, akiket minden emberi joguktól megfosztott a rendszer. Ács Tamás azt mondta: a BZSH kötelességének tartja, hogy minden évben emlékeztessen a nyilas rémuralom által elkövetett borzalmakra, fejet hajtson az áldozatok emlékére és hálával gondoljon a gettót fölszabadítókra.
tarlos_01_18.jpg
A rendezvényen fölszólalt Tarlós István, Budapest főpolgármestere is, aki azt mondta: nehéz a 20. század egyik legkegyetlenebb időszakáról beszélni, mert a bűnre és a felelősségre emlékeztet. Hozzáfűzte: a nemzetiszocialista rendszer lényege abban nyilvánult meg, hogy érvénytelennek nyilvánította az addig érvényes zsidó-keresztény erkölcsi értékeket és a saját fajelméleti rendszerével helyettesítette azokat. A főpolgármester föltette a kérdést: hogyan lehet a tömeges szenvedés emlékeiből az egyéni szenvedés méltóságát helyreállítani? Majd válaszképpen kifejtette: a reménységről, gonoszról, felelősségről, bűnről, gyászról hagyományosan a zsidó-keresztény teológia nyelve beszél, ez a kimeríthetetlen forrás segít a Holokauszt fizikai és szellemi veszteségeinek feldolgozásában is. Mint Tarlós István fogalmazott: az események tárgyilagos felidézése nagyon nehéz és fájdalmas feladat, mégis tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően kell feltárni az eseményeket, így enyhül a társadalom kollektív lelkiismeretére nehezedő nyomás. A bűnök felvállalása nem a társadalmi, közösségi vagy egyéni gyengeség jele, hanem éppen ellenkezőleg, a feldolgozás és a megbocsátás lehetősége – tette hozzá.
A főpolgármester kijelentette: szembe kell nézni a múltunkkal, és emlékezni kell rá minden lehetséges alkalommal, Magyarország pedig összefog annak érdekében, hogy az országban és a fővárosban semmilyen nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozó személy ne szenvedhessen el sérelmet, s hogy Budapesten még egyszer hasonló szörnyűségek ne fordulhassanak elő. A főpolgármester a beszédében Pilinszky János költőt idézve azt mondta: A múlt realitásába egyedül az áldozatok jutottak el. Övék ma minden jelentés. Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.
CSM1_20180118_08.jpg
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke emlékező beszédében egyebek mellett arra figyelmeztetett, hogy habár 1945. januárjában a gettóban halottak ezrei hevertek az utcákon, a pesti zsidóság nagyobb része megmaradt, túlélték, feljöttek a pincékből. Hozzátette: a gettó falait leromboló Vörös Hadsereg megállította a nácizmus rombolását, a gyűlölet tobzódását, a gyilkosságokat, és ezzel nem csak a zsidóknak, hanem az egész országnak szabadságot hozott, ám később az egész ország számára újabb megszállás következett. A szovjet hadsereg szerepét illetően arra figyelmeztetett, hogy meg kell találnunk ennek az időszaknak azt a közös narratíváját, amelyben mindenki otthonra talál.
Heisler András közölte: a padsorokban itt ülnek azok, akiket ma egyszerű gyűjtőfogalommal, talán tapintatlanul, „holokauszt túlélőkként” tartunk számon. Mint fogalmazott: ők azok, akik személyesen ismerték a Dunába lőtteket, elgázosított rokonainkat, az ő szemük láttára haltak éhen a gettóba zárt gyermekek, pusztultak el saját szüleik, testvéreik, szerelmük, s ők azok, akik mindenek ellenére tovább éltek, akik magukba zárva tovább vitték az eltűnt múltat abba a jövőbe, amelynek már mi vagyunk a gyermekei, ezzel pedig generációváltás zajlik a holokauszt emlékezetében is.
Az elnök megemlítette: sokan fölteszik a sürgető, türelmetlen kérdést, hogy mégis meddig akar a zsidóság a Holokauszttal foglalkozni. Erre válaszul azt mondta: a zsidóság kétezer éve emlékezik a szentély elpusztítására, a Makkabi szabadságharcra, így a tragédia megtörténte óta emlékezik a holokausztra is, és emlékezni fog az idők végezetéig. Kifejtette: mindannyiunknak dolgunk van a történelemmel, az emlékezés mindannyiunk kötelessége, zsidóknak, nem zsidóknak egyaránt, hiszen a hetven éve hajtogatott békefogadkozások ellenére a szervezett, militarizált gyűlölet mégis jelen van a világban. Gyerekeket gyilkoltak Srebrenicában, Magyarországon agyonlőttek cigányokat, manapság pedig emberirtás folyik Burmában, Ruandában, Szíriában. Ennek kapcsán azt mondta: a fájdalmak kibeszélése a Soát követő gyászmunka egyik legfontosabb tanulsága. a nemzetek közötti megbékélés alapja pedig egymás fájdalmainak elismerése.
A Mazsihisz vezetője kijelentette: megtanultuk, hogy a „soha többé” és a „zéró tolerancia” szavak tettek híján csupán üres kifejezések. Ezért nem fogadkozásokra van szükség, hanem mindennapos, aprólékos munkára a családban, az iskolában, a munkahelyeken. Beszédét azzal zárta: nem rövidtávú, szavazatszerző filoszemitizmusra, hanem befogadó és elfogadó társadalomra vágyunk, szeretnénk, ha a keresztény többségű Magyarország polgárai bármikor készek lennének követ tenni a zsidó sírokra és lefognák azok kezét, akik követ készülnek dobni zsinagógáinkra.
CSM1_20180118_18.jpg
A megemlékezők ezután a 116. zsoltárt hallgathatták meg Fekete László főkántor ihletett előadásában, majd Frölich Róbert országos főrabbi szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében a budapesti gettó tragédiáját párhuzamba állította a második szentély lerombolásával, s mint fogalmazott: talán még égtek a fölgyújtott szentély gerendái, még parázslott a tűz, amikor a zsidók máris elkezdték továbbadni a megsemmisült szentély emlékezetét, szentségét és fényét. Az országos főrabbi kifejtette: a zsidóság egyik legősibb tanítása, hogy az emlékeket, a történelmet át kell adni az utódoknak, ami megtörtént a budapesti gettó fölszabadulása után is, sőt, a szóbeli emlékezést dokumentumok, fényképek, filmfelvételek támasztották alá.
Ám az utódokban fölmerül a kérdés: ha a szenvedők beszéltek is a szenvedéseikről, azt elhallgatták, hogy a halálba vezető út miképpen kezdődött. Ennek kapcsán Frölich Róbert fölhívta a figyelmet arra: a budapesti gettó építése nem akkor kezdődött, amikor a kerítés első deszkáját a helyére tették, hanem akkor, amikor megkezdődött a zsidók jogfosztása. Ennek dátuma pedig 1920, annak a numerus claususnak az éve, amely Európa első zsidótörvénye volt.
A főrabbi kiemelte: szokás mondani, hogy Auschwitz után nem lehet többén antiszemitának lenni, s nem lehet többé verset írni. Frölich Róbert szerint azonban ez nem igaz, hiszen a világból nem tűnt el az antiszemitizmus, erre példával szolgálhatnak a jelenlévők, akiket életükben már biztosan lezsidóztak. Az országos főrabbi szerint ezért a legnagyobb bűn az a néma közöny, amit nem csak a szenvedők tapasztaltak meg a gettó idején, hanem ma is gyakori jelenség a társadalomban. Sokan azzal intézik el a történelmi tragédiákat, hogy azok nem rájuk tartoznak, holott egy-egy kisebbség szenvedése mindig a többség ügye is.
Frölich Róbert végül azt mondta: a fölszabadítás emléknapján nem csak az áldozatokra, a bűnösökre és a fölszabadító szovjetekre kell emlékezni, hanem azokra is, akik annak idején segítséget nyújtottak a zsidóknak. Nem voltak sokan, de voltak hétköznapi hősök, akik életeket mentettek, embereket bújtattak, hamis igazolásokat állítottak ki, vagy egy falat ételt dobtak be a gettó kerítésén.
A rendezvény végén a férfiak a főrabbi vezetésével elmondták a gyászolók kaddisát, majd a megemlékezés koszorúzással és gyertyagyújtással ért véget a holokauszt 600 ezer magyar áldozata, valamint a felszabadító szovjet hadsereg tiszteletére állított Wesselényi utcai emlékműnél.
CSM1_20180118_19.jpg
K. Zs.
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
Rotschild, aki Európa legnagyobb hitelezője volt
Jonathan Sacks rabbi a tíz csapás mélyebb okairól
No views have been recorded for this period.