A csoda mint isteni jel
Sturovics Andrea hebraista és midráskutató a Hanuka, a csoda ünnepének beköszönte előtt nem sokkal bevezet minket a csodák világába. A Hunyadi téri Ohél Ávráhám zsinagógában december 12-én, csütörtökön este 7 órakor a csodáról mint isteni jelről, a természet rendjének „megbontásáról” tart előadást, kitérve arra is, hogy mindez hogyan jelenik meg és hogyan értelmeződik a tradícionális zsidó irodalomban.
Sturovics Andrea igen izgalmasnak ígérkező előadásához szeretnénk kedvet csinálni Szécsi József: A csoda a zsidó irodalomban című írásának részleteivel. Mint a kutató írja, a csodát a héber Bibliában legalább nyolcféle szó fejezi ki: ót, mófét, gevurá, gedullá, nifláót, nész és a pele szavak. A görög fordítású Septuagintában a szémejosz és a terász a megfelelőjük, elsődlegesen az ót – mófét páros fordításánál.A héber Biblia a mi csoda szavunk értelmében tágabb jelentésű szót használ, a „pele” és a „nifláót” szavakat.
Sturovics Andrea (Forrás: Facebook)
A csodáknak egy bizonyos fajtáját bibliai fogalomnak lehet tekinteni, mivel saját terminus technicusukkal jelölik. Ezek a jelek, az ót és a mófét; vagyis rendkívüli vagy meglepő események, amelyeket Isten azért küldött, hogy demonstrálja hatalmát és aka-ratát bizonyos helyzetekben, amikor az embert valamiről meg kellet győzni.
A csodával kapcsolatos elképzelések az Egyiptomból való kiszabadulás történetéből elemezhetők ki. Az Örökkévaló megígérte /Semót 7,3-5/, hogy sok jelet /ót/ és csodát /mófét/ mutat Egyiptomban. Az ót a Tánáchban 74-szer fordul elő. Olyan esemény, amely közvetít valamit, amiből valamire következtetni lehet. Az ót és a mófét együttszereplése jelentésük hasonlóságára utal /főleg a Devárimban/.
Néhány bibliai csoda több mint jel, vagyis a céljuk tovább megy annál, minthogy az iste-ni hatalom bizonyítéka legyen. Izráel megmenekült, az egyiptomi hadsereg a Vörös-tenger kettéválása nyomán elpusztult; vagy pl. az emberek vízhez és élelemhez jutottak a sivatagban különböző csodálatos események során. Szamária /2Meláchim 6,8-7,20/ és Jeruzsálem /2Me-láchim 19,35/ is csodás módon elkerülte az ostromló hadseregek hódítását. Az ilyen csodákat tekinthetjük közvetlen isteni beavatkozásnak az emberi történelem kritikus pillanataiban. Azonban még ezekben az esetekben sem hiányzik teljesen a fogalom „jel” eleme. Dátánt és Abirámot követőikkel együtt elnyelte a föld. Ez csupán büntetés volt, amelynek a hitelességét a helyzet követelte meg. Móse szavai /Bámidbár 16,28-30/ viszont tisztán jelként értelmezik ezt az eseményt. Az is tisztán megfogalmazódik, hogy amikor Izráel látta az egyiptomi sereg pusztulását a tengerben, hittek az Örökkévalónak és Mósénak /Semót 14,31/.
A Biblia nem tesz különbséget a „jel” és a csodás isteni beavatkozás között az emberi történelemben. Van egy harmadik fajtája is a csodáknak, melyben a csodatévő személye a csodatörténetben primér hangsúlyt kap. Ilyenek az Élijáhu és Elísá történetek. A vallástörténet mutat hasonló példákat, a héber Bibliában szinte teljesen kettőjük személyéhez kötődnek.
A teljes írás ide kattintva olvasható.
