A Fradi hőse – a nemzeti ellenállás mártírja
Tóth Potya István 1891. július 28-án született Budapesten. A Gyáli úti Nyolcház környékén kezdett el futballozni, s 13 éves korában, az első magyar bajnokcsapatban, a BTC-ben lett igazolt játékos. 1906-ban elhagyta a klubot, társaival megalapította a Nemzeti Sport Clubot, az NSC, s velük Tóth Potya is az 1909–1910-es bajnokságban mutatkozott be az élvonalban. Tóth II néven szerepelt, de élete végéig közismert módon használt Potya nevét már gyerekkorában megkapta, amire így emlékezett vissza: „Jól táplált gyerek voltam, és keresztanyám mondta is mindig, hogy úgy nézek ki, mint egy kövér potyka.
A név meghonosodott a családban, majd a focizó srácok között is. Az idők folyamán azonban a k betű valahogy kikopott, és a szó egyszerű kiejtése miatt a Potykából Potya lett.”. A 164 centis, 78 kilós balszélsőt még a Nemzeti SC-ből behívták a válogatottba, 1909. május 29-én debütált Anglia ellen. Összesen 19 alkalommal lépett pályára, és nyolc találatig jutott a nemzeti tizenegyben.
1912-ben átment a Ferencvárosba, egy 1924-es rövid firenzei kitérőt leszámítva pályafutása végéig a zöld-fehérek játékosa maradt, 197 bajnoki találkozón 63 gólt szerzett. 1926 őszétől a Ferencváros szakvezetőjeként dolgozott tovább, két bajnoki címmel és két kupagyőzelemmel indította edzői karrierjét. 1930-ban távozott, sok honfitársához hasonlóan Olaszországban, a Triestina csapatánál edzősödött tovább. A következő szezonban a milánói Inter kispadjára ült le, majd hazatért, s 1932–1934 között az Újpestet irányította. 1933-ban az Újpesttel is aranyérmet szerzett, máig ő az egyetlen tréner, aki a zöld-fehérekkel és a lila-fehérekkel is bajnoki címet nyert. Másodszor is leült a Triestina kispadjára, 1937-ben hazatért, egy évig edzette az Elektromost, majd harmadjára is visszatért a Triestinához, végül 1942 tavaszától ismét a Ferencvárost edzette.
1944. október elején Kovács Pál amerikai katonatiszt ellenállási csoport szervezésére kapott megbízást. Kovács ismerőse, Kertész Géza edző révén arra a Dallam csoportra alapozta szervezetét, melyet még tavasszal – a korábban az Újpesttel bajnoki címet nyert – Jánosi Béla hozott létre. Üzemekben szabotázsokat szerveztek, adatokat gyűjtöttek Budapest erődítéséről, repülők fogadására, anyagok raktározására alkalmas területeket szemeltek ki, és előkészületeket tettek a Duna-hidak megmentésére.
A Dallamhoz több edző is csatlakozott, többek között Tóth Potya is, akivel a HM légügyi osztályán keresztül kerültek kapcsolatba. December 5-én a csoport számos tagját a nyilasok letartóztatták, majd átadták a Gestapónak. Tóth Potya Istvánt a várban, a belügyminisztérium régi épületében 1945. február 6-án kivégezték.
Szegedi Péter
| (Dénes Tamás–Sándor Mihály–B. Bába Éva: A magyar labdarúgás története I.; 427-428. o. alapján) |
