A magyar csendőrök felelősségre vonása a holokauszt után
Néhány, a holokauszttal foglalkozó tanulmány kitér ugyan egy-egy csendőr felelősségére, de módszeres áttekintő elemzés eddig nem született. A téma kapcsán két alapkérdés merül fel: az egyik a deportálás, a csendőrség holokausztban játszott szerepe, a másik a kollektív bűnösség, a felelősségre vonás problémája – olvasható Molnár Judit írásában a Mérce.hu portálon.
„A magyar királyi csendőrség története, különösen a holokausztban játszott szerepe, majd a második világháború utáni felelősségre vonásának megítélése a magyarországi és külföldi történészek, túlélők, egykori csendőrök és politikusok körében egyaránt meglehetősen vitatott” – vezeti be Zsidósors vs. csendőrsors: A csendőrök felelősségre vonása 1945 után című írását Molnár Judit.
Mint írja, a második világháború után a csendőrséget testületként elítélték, feloszlatták, vezetőinek, tagjainak nagy részét igazoló bizottsá és/vagy háborús és/vagy népellenes bűnösként népbíróság elé állították és elítélték. A hazai irodalom évtizedeken keresztül a csendőrök baloldallal szembeni brutalitását, illetve a zsidók deportálásában játszott 1944-es tevékenységét emelte ki. Az emigráns csendőrök ennek viszont ellenkezőjét állították: rend volt, szerették őket, de „árnyékként” vetül a testületre a zsidó deportálás. – olvasható a cikkben.
A csendőrség felelősségre vonásával foglalkozó hazai történetírásból kiemelendő Kovács Zoltán András Csendőrsors Magyarországon 1945 után című tanulmánya. Néhány magyar holokauszttal foglalkozó tanulmány kitér ugyan egy-egy csendőr felelősségére, de módszeres áttekintő elemzés eddig nem született.
Molnár Judit megállapítja: a csendőrségi iratok hiányos volta miatt a mai napig nem tudjuk pontosan, hogy 1944-ben hány csendőr szolgált és ténylegesen hányan vettek részt a zsidók deportálásában. Magas rangú csendőrtisztek a népbírósági perekben tett vallomásaikban különböző módon emlékeztek. Adataik a 16.000–32.000 fő között mozogtak.
Ha Adolf Eichmann deportálási rekordot akart dönteni – márpedig akart – akkor Magyarország „zsidótlanításának” végrehajtásában szüksége volt a csendőrségre, a rendőrségre, a közigazgatásra és további közalkalmazottakra. De nem véletlen, hogy első helyen a katonailag fegyelmezett csendőrségre támaszkodott. A „zsidótlanítás” menetrendjét a csendőrkerületi beosztást követve dolgozta ki a két belügyi államtitkárral, Endre Lászlóval és Baky Lászlóval.
Az írás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az eddig feltárt korabeli dokumentumok és népbírósági anyagok egyértelműen azt a feltevést erősítik: a csendőrség ― az őrsöktől a csendőrkerületi parancsnokságokig, nyomozó alosztályokig ― rendelkezésre állt, és részt vett a zsidók összegyűjtésében majd deportálásában. Ahol szükségesnek ítélték, ott a csendőriskolák, tanzászlóaljak is segítettek az összegyűjtésben, nyomozásban. Tehát nem „törpe kisebbség” vagy tíz százalék vett részt a deportálásban. Egyértelműen kimondható, hogy a teljes állomány rendelkezésre állt a végrehajtásban.
A teljes írás ide kattintva olvasható.
(CÍMLAPKÉP: CSENDŐRÖK 1936-BAN. FORRÁS: FORTEPAN/KARABÉLYOS PÉTER)
