A magyarországi Soá, mint a vak bizalom története (+ videó)
A Népszínház utcai Kis-Varsó emléktáblánál emlékezett a nyilasok és nácik által meggyilkolt áldozatokra ma Budapest nyolcadik kerületének vezetése. A rendezvényen beszédet mondott Pikó András polgármester, Fris E. Kata, a Teleki ’44 kutatás egyik résztvevője és Vajda Károly, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora. Káddist mondott Darvas István főrabbi. (VIDEÓVAL)
Több százezren voltak, itt éltek közöttünk, szülők és gyerekek, barátok és szomszédok, ártatlanok, akiknek a származását, vallási meggyőződését, egészségi állapotát vagy nemi identitását az állam halálos ítélettel sújtott bűnné minősítette. Itt éltek közöttünk Józsefvárosban is, ahol Budapest egykor talán legnagyobb zsidó és roma közössége talált otthonra – így kezdte beszédét Pikó András, a VIII. kerület polgármestere (címlapképünkön) azon a megemlékezésen, amelyet ma tartottak a Népszínház utca 46-os számú házon elhelyezett Kis-Varsó emléktáblánál.
Ezt a táblát 1998-ban annak emlékére helyezték el itt, hogy a Népszínház utcában és környékén, a Teleki tér közelében lakó zsidók között nem kevesen voltak olyanok, akik fegyverrel álltak ellen a nyilasoknak és a náciknak. Az emléktábla arra az 1944. október 15-i eseményre emlékeztet, amikor egy lövöldözés megtorlásaképpen 22 zsidó férfit végeztek ki – igaz, a véres leszámolás nem a 46-os számú házban, hanem a vele éppen szemközt lévő épületben történt, csakhogy annak a háznak a lakói annak idején nem engedélyezték az emlékjel elhelyezését.
Pikó András polgármester beszédében elmondta: kötelességünk emlékezni a ma 75 évvel ezelőtt felszabadult Auschwitzra, amely a világon a legnagyobb magyar temető. Az antiszemitizmus, a cigányellenesség, a homofóbia, a politikai propaganda szolgálatába állított előítéletek ma is hatnak, de a közös emlékezés fényében láthatóvá válik, hogy hová vezet az az út, amelyet a sötét árnyak kijelölnének számunkra – fogalmazott.
A megemlékezésen Fris E. Kata, a Teleki ’44 kutatás egyik résztvevője elevenítette föl a tragikus eseménysorozat történelmi hátterét. (Aki bővebben érdeklődik a téma iránt, annak ajánljuk a Teleki ’44 Projekt interjús gyűjteményét, amely ide kattintva elérhető.)
Majd Vajda Károly, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora mondott beszédet, aki hangsúlyozta: ha egyetlen szóba kellene sűrítenie a Soát, akkor nem szenvedéstörténetet mondana, hiszen az bújtatott és hamis passiópárhuzam volna, másrészt csak a végkifejletet jellemezné. Helyette inkább úgy fogalmazna, hogy a magyarországi Soá története bizalomtörténet, annak a vak bizalomnak a története, amellyel a magyar zsidóság viseltetett a hazájának tekintett magyar állam iránt. Az utolsó pillanatig lojális, törvénytisztelő állampolgárként szolgálták azt a hazát, amely megtagadta, megalázta és meggyilkolta őket. (A rektor beszédét ide kattintva teljes terjedelmében elolvashatják.)
A rendezvény végén a résztvevők koszorúkat és köveket helyeztek el az emléktáblánál, majd Darvas István főrabbi mondott káddist.
