A mezők magánya az ősök zsinagógája: Izsák imája – Jó szombatot!
Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent napja ma délután 15 óra 51 perckor köszönt be, a királynő holnap kora este 16 óra 58 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Hájé Szárá (Mózes 1. 23–25:18) hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!
Imádkozni elsősorban azt jelenti, kilépni az épp aktuálisból, „kiszellőztetni”, vagyis lényegében kiüríteni a fejünket és felismerni a véges világban végtelen Teremtőjét.
Amikor a Mezopotámiából Izraelbe, az új életébe tartó, házasodni igyekvő Rebeka először meglátja Izsákot, leendő férje éppen a mezőn kóborol magába merülve az estébe hajló késő délutánban. Az, hogy pontosan mit csinál Izsák a mezőn, a héber „lászuáh” kifejezés nem egészen egyértelmű. A Talmud rabbijai mindenesetre úgy fejtik meg, utalva a 102. zsoltár első sorára, amelynek hasonló szava könyörgést fejez ki –, hogy az ősapa csendesen elvonulva imádkozik, amikor az érkező Rebeka megpillantja. Ebből a jelenetből tudjuk meg a bölcsek szerint, hogy nem csak reggel és este, de délutánonként is imádkoznunk kell. A Tóra valóban nem mond semmit arról, mi dolga volt a mezőn aznap Izsáknak, úgyhogy joggal tehetjük fel, hogy semmi gyakorlati feladatot nem kellett elvégeznie, egyedül akart maradni Istennel (mi, akik nem mernénk így fogalmazni, azt mondanánk, hogy ki akarta szellőztetni a fejét). De mi dolga, milyen „elintéznivalója” lehet valakinek a tág mezőkön a közeledő alkonyatban?
Ugyancsak sziáhnak nevezi a Tóra legeleje a megteremtésük előtt álló fákat is. Talán velük, az eleven, de néma természet leginkább szembeötlő képviselőivel akart találkozni, a nagy Biblia-kommentátor, Rási egyik unokája, Rásbám szerint fákat ültetett, ebben a munkájában mélyült el. A fákat és a fohászkodást jelölő szó kapcsolata a héberben arra hívhatja fel a figyelmünket a nyitott ortodox bronxi rabbiképzőben végzett Andrew Kaplan rabbi szerint, hogy elmélyülni a fák gondozásában, a teremtett világ óvásában „olyan tevékenység, amelynek révén Istenhez kapcsolódhatunk az kezének munkája, a természet révén”. Ezért volt Izsák zsinagógája a kora esti mező. A Talmud is ezért rendelkezett arról, emlékeztet rabbi Kaplan (akinek az értelmezése ihleti ezt a bejegyzést), hogy csak olyan házban lehet imádkozni, amelynek van ablaka.
A délutáni imát a legnehezebb elmondani, noha csak öt perc vagy még annyi sem. Reggel, a nap elkezdése előtt, vagy este, amikor vége, lehet 10-20 percet keríteni az imádkozásra; a nap közepén a legtöbbünknek alig lehet, de nagyon fontos. Megtanulni a kellős közepén is abbahagyni, tudatni magunkkal, hogy nem csak ez van, nem adni át teljesen az éppen aktuálisnak, a pont kéznéllévőnek az életünket: ezt segíti elő az ötperces délutáni ima. A fák jellemzően tovább élnek nálunk és soha nincs semmi dolguk sehol. Az aktuálistól a végtelen felé fordítják a figyelmet.
Izsák nem volt aktív, nem volt energikus, nem volt hatékony ember, nem változtatott sokat a világon, mint az atyák és anyák előtte járó és utána színre lépő nemzedéke. Tőle ezt, az elmélyült szemlélődés esélyét lehet megtanulni. A Szombat lényegét.
Jó szombatot!
