A nemzeti egység szükség és remény: az izraeli választásokról
Miközben mindkét nagy párt-pártszövetség győztesnek hirdeti magát, a legfontosabb az, hogy, bárhogy alakulnak is a dolgok, Izrael győzzön. A nemzeti egység, a cionizmus jövője, hogy tovább éljen a remény, amelyen ez az ország épült: egy demokratikus, kisebbségei jogait tiszteletben tartó, minden zsidó és nem zsidó, vallásos és szekuláris, keletről vagy nyugatról érkező, szegény vagy gazdag polgárát egyformán fontosnak érző zsidó állam.
Nem tudjuk még bizonyosan, ki az izraeli választások győztese, Benjamin Netanjahu és Benny Gantz egyaránt diadalt ünnepel, az exit pollok eredménye komolyan eltér egymástól. Izrael választási rendszere nagyon arányos, végleg csak a végeredményt követő napokban fogjuk megtudni, ki lesz az ország miniszterelnöke, milyen kormánykoalíció vezeti majd tovább az országot.
Azt viszont mindannyian tudjuk, milyen kihívásokkal kell Izraelnek szembenéznie. A külső fenyegetésekről mind sokat tudunk Irán meg akarja vetni a lábát Bashar Aszad Szíriájában és meg akar nyitni onnan egy másik frontot Izrael ellen a libanoni Hezbollah támogatásával, ezen túl pedig atomfegyverhez kíván jutni minden valószínűség szerint. A mindig is instabil Közel-Kelet egyre veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb hely, Izraelnek döntenie kell, milyen politikát folytat a szunnita arab államokkal, mennyire és hogyan közeledik hozzájuk, milyen viszonyt alakít ki a határainál kezdődő Afrikával, hogyan működik együtt legközelebbi szövetségesével, az Egyesült Államokkal, hogyan kezeli Nyugat-Európa kritikáját, hogy kooperál a térség fontos katonai hatalmával, Oroszországgal és milyen mélyen engedi be az ország életébe Kínát.
Jórészt ezekről a kérdésekről szóltak az elmúlt évek. Épp ilyen fontos azonban az is, hogyan csillapítja Izrael egyre élesedő belső konfliktusait, hogyan éri el újra a nemzet egységét, amely a legfőbb ereje, nem nélkülözheti ezt a fegyvert.
Hogyan mérséklődnek a szociális feszültségek, a középosztály állandósuló megélhetési gondjai, mert minden zsidó egyformán fontos. Hogyan alakul majd az egyensúly az állam zsidó és ugyanakkor szekuláris, világi jellege között. Hogyan lesz béke és harmonikus feladatmegosztás a hárédi (külső kifejezéssel ultraortodox) és a szekuláris társadalom között.
Hogyan sikerül majd a választásokon nagy tömegekben otthonmaradó arab lakosság bizalmát visszaszerezni, gazdaságilag megerősíteni, büszke, autonóm izraeli polgárokká és közösséggé tenni őket, mert Izraelnek minden állampolgára egyformán fontos.
Hogyan folytatódik tovább a világ minden részéről érkező zsidók integrálása a társadalom további szétszakadása nélkül? Hogyan állítható helyre, őrizhető meg a pártokba, a politikusokba vetett bizalom, hogyan válhat világossá, hogy sem a jobb nem fasiszta, sem a bal nem hazaáruló, csak mást gondolnak az ország boldogulásáról. Hogyan erősíthető meg, szerezhető vissza a választások tisztaságába, az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett bizalom? Hogyan erősíthető meg a diaszpóra, a zsidó diaszpóra szolidaritása Izraellel és Izrael szolidaritása a zsidó diaszpórával, mit tehetünk ezért mi Amerikában, Kanadában, Franciaországban, Magyarországon és mit tehet mindezért Izrael?
Bárki vezeti is Izraelt, ezekkel a kérdésekkel kell majd szembenéznie, várhatóan nagyon nehéz évek előtt és tudottan nagyon nehéz évek után, amikor a világ annyira ismeretlen újra, mintha nem is szereztük volna meg a modern illúziókat arról, hogy kezdjük megérteni. Csak azt érezzük fokozódó, szorongó bizonyossággal, hogy újra mozgásba lendült alattunk a történelem.
Üdvözöljük az izraeli választások győztesét, jó munkát kívánunk a most felálló kormánynak és vezetőjének, drukkolunk neki, adjon számára erőt az Ősatyák és Ősanyák Istene, a Seregek Ura.
Adjon felelős kormányt és felelős ellenzéket Izraelnek és terjessze ki országunkra „békessége sátorát”, ahogy esti imáinkban kívánjuk.
Teremtsen békét köztünk, ahogyan békét teremt a Magasságokban és mondjuk, ámen.
