A papok öltözéke: ami soha nem ér véget – Jó Szombatot!
A vallási tapasztalat új és új formákat kell találjon magának, mert az, ami nem változik, abban kihunyt az elevenség tüze, a szertartás a régi hit puszta hamva, üres héja marad. De ha a külsőségek mindenestől elvesznek, szertartásaink nem szertartások többé, nem otthonaink már a múló időben, nem ütemezik és nem kapcsolják életidőnket az örökkévalósághoz. Kell legyen valami, ami állandó.
Az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én. Ezeket a sorokat a gyerekkorról és végső soron a hazáról írja Radnóti Miklós. Világos a versben beszélő, felnőtt ember számára, hogy a kőre lépés szertartása és a felelés esélye között nincs semmiféle tényleges összefüggés. A kő mégis fontos marad (ím, itt e kő, olvassuk a versben, holott nyilvánvaló, hogy sehol sincsen már), mert a szertartások, amelyek ismétlődése otthont teremt az időben, megőrzik a gyerekkort, amikor már régen elveszett.
A zsidó gyásszertartás része megszaggatni rituálisan a ruhánkat, befelé fordítani a tükröt. Valami olyat tenni, amit az az ember is tett, akit elvesztettünk, amikor ő veszítette el, az élet rendes ritmusa szerint azokat, akik neki fontosak voltak. Ahogy majd, amikor eljön az ideje, utánunk is befelé fordítják majd a tükröt. És mindezt megérezve újra együtt vagyunk mind ebben a folytonosságban. A szertartásaink, a hagyományaink állandósága a nekünk adatott öröklét egyetlen elérhető formája.
A papok, akiknek az öltözékét aprólékosan szabályozzák, a „kreativitásnak”, az eltérésnek nem sok teret hagyva, öröklés révén töltik be funkciójukat. A próféta minden előzmény nélkül, személyesen választatik ki az Örökkévaló által. Az isteni szellem nem „örökölhető”. A szertartások végzése, a papság felelőssége viszont egyszerűen állandóságot kíván. Hogy minden folyjon ugyanúgy, nemzedékről-nemzedékre. Ezt a nemzedékeken átívelő folytonosságot szimbolizálja a papi pozíció öröklése. Annak a tapasztalatát, hogy a szertartások állandósága összekapcsol minket azokkal, akik előttünk éltek, és azokkal, akik utánunk fognak élni.
A hit, ha rutinná válik, megszűnik létezni. Mégis meg kell mutatnia, figyelmeztet friss Tóra-magyarázatában Shlomo Riskin rabbi, hogy van valami, ami a folytonos, szervetlen változásban is örök. Erre emlékeztetnek az első főpap, Áron gyermekei, amikor elsőként olvasnak a Tórából, amikor elmondják a kohanita áldást, amelynek végén azt kérik, teremtsen számunkra békét, aki őket kiválasztotta. Ennek, a folytonosság békéjének őrei.
Békés szombatot!
