Az elhivatottak szerénysége: egy apró álef története – Jó szombatot!

A harmadik könyv
kezdő szava Mózes rejtőzködésére és a Tóra titkaira utal.

Vájikrá, és szólította,
Mózest az Örökkévaló. A szólítás, az elhívás, az Örókkévaló és az emberek
közötti személyes kapcsolat a Tóra istenképének lényege. Az Örökkévaló nem csak
a világ teremtője, de az is, aki egyesével ismer Bennünket, személyesen bíz meg
azzal, ami a valódi életfeladatunk és így értelmessé is teszi az életünket.
Mózes szólítása azonban kivételes, Rási szerint ezt a viszonyt, amelyet a
„vájikrá” szó jelöl, az angyalok és a Jóisten kommunikációjának
jelölésére használják tulajdonképpen. Mindannyiunk szólítása kivételes, ez a
szólítás tesz minket kivételessé, egyetlenné, de Mózes szólítása kivételesen
kivételes.

És ezt a bizalmat
Mózesnek kell, a Tóra leírása közben, megmutatnia másoknak, nekünk. 

Dicsekedni
vele, ami idegen a habitusától. 

Ezért a magában néma betűt, a szó végen
szereplő álefet lespórolja. Így a szó azt jelenti, hogy belebotlott az
Örökkévaló Mózesbe. Valóban beszélt vele, de szinte véletlenül. Akár, ha
véletlen lett volna találkozásuk. A Jóisten rászólt, hogy írja azt, amit kell,
ne szerénykedjen. És akkor írt egy aprócska álefet még a szó végére. Pontos is
volt, szerény is maradt. Mert a nagy embereknek nincs szükségük
homlokzatépítésre. A grandiózus szelfire. Tudják, kik ők, nem kell hozzá
állandó külső megerősítés. Anélkül is megy. Szeresd, vagyis fogadd el önmagad,
hogy majd másokat is szerethess.

A másik, fontos
figyelmeztetés az is, hogy a Tóra minden betűje, még a méretük is, mélységek,
súlyos belátások forrása. 

Ahogy a midrás mondja, a komoly tanítványok is, nem
csak a mesterek, bárki, aki figyel, kérdez, olyan perspektívát nyithat a
Tórára, amely már eleve benne volt, csak fel kellett fedezni, amely már a
Szináj-hegyi kinyilatkoztatás óta várja, hogy felismerjék. Isten maga rejtette
oda. Mert a hagyomány mindenkié.

Békés ünnepet
kívánunk!

Vári György írása

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---