Az ember lelke Isten lámpása: fények a földi sötétben
Ma este 18 óra 38 perckor jön be, és holnap este 19 óra 40 perckor megy ki Jom Kipur ünnepe, a bűnbocsánat, az engesztelés nagy napja. A hagyomány szerint most, az Engesztelés Napján vagyunk a legközelebb az éghez. Az alábbi írással kívánunk könnyű böjtöt minden kedves hittestvérünknek!
Egy kora újkori, Cfát városában született kabbalista mítosz szerint, mivel a teremtés előtt Istenen kívül értelemszerűen még nem volt semmi, helyet kellett csinálnia a világnak, mielőtt megteremtette. A mítosz megálmodója, Jichák Lúria rabbi, a szent Ári szerint a Teremtés Isten összehúzódásával, önkorlátozásával kezdődött, azzal, hogy lemondott önmagáról, végtelensége, korlátlansága egy részéről, hogy helyet csináljon a világnak.
A világ teremtése Isten önfeláldozásig menő szeretetének eredménye – a kabbalista mítosz mintha erről beszélne. És ha Ros háSáná, a zsidó Újév a világ, illetve az emberiség születésnapja, úgy a tíz nappal későbbi Jom Kipur a világ jóváhagyásának, léte megerősítésének ünnepe. Amikor az Örökkévaló a Teremtés minden hibája ellenére jóváhagyja évről-évre a világ létezését és mi magunk is, megtisztulva, kibékülünk a saját életünkkel.
Nem kétséges: legkésőbb negyvenéves korunkra mindannyiunknak minden okunk megvan arra – a Földnek ezen a táján különösen –, hogy nehezteljünk a világra és sajnáljuk önmagunkat. Annyi bántás, bántódás után minden okunk megvan a fájdalomra, a sértettségre.
Hogy ezzel mit lehet kezdeni, hogyan lehet mégis jóváhagynunk teljes, tiszta szívből a világot, arról beszél az Engesztelés Napjának egyik bibliai olvasmánya, a Jónás könyve, az egyetlen prófétai könyv, amelyet a zsinagógai év folyamán teljes egészében elolvasunk.
A könyv főszereplője, Jónás próféta azt hiszi, akkor lesz nyugodt élete, ha elkerüli a feladatot, amellyel Isten megbízza. Méltatlannak tartja, hogy éppen neki kell kinevettetnie magát a niniveiekkel, olyan emberekkel, akikhez semmi köze sincs, akik még csak nem is zsidók, viszont gátlástalanul romlottak. Megpróbál elfutni a saját dolga elől és a legmélyebb sötétségben végzi, egy cethal gyomrában. Amikor elmegy Ninivébe – dühösen, csalódottan és bosszúvágytól fűtve, neheztelve a városra, az őt megbízó Örökkévalóra, önmagára – pusztulást hirdet, a gonoszság szörnyű, látványos pusztulását, hogy az isteni igazságszolgáltatás majd eltörli a gonoszokat a föld színéről. Ehelyett a bűn városa, a sötét Ninive megtér.
A bezárult szívekben Jónás dühös átkozódása kapukat nyit, mert – ha ő maga nem is érti még egészen – elviszi a városba az Égi Seregek Urának szavát, hogy sohasem késő, amíg csak élünk, hogy a frusztráció és az agresszió – ha tetszik, a karma körforgása – megállítható.
Ninive királya leszállt trónjáról, levette palástját és zsákruhát öltött. A katasztrófafilm, amelyre a kétségbeesett dühtől fuldokló Jónás az első sorba vett jegyet, egyszerűen elmaradt.
Ismeretes, hogy Jónás – mindenkitől elhagyva, észre sem véve, hogy megtérést, új életet hozott létre a gyűlölt városban – várt és duzzogott. Egészen addig, amíg az árnyékot adó bokor elszáradt a feje felett. Akkor örök haragot fogadott Isten iránt, aki nem hagyta elmenekülni önmaga és a dolga elől, aki az ő szavával nem elpusztította, hanem megtérítette a sötét Ninivét és aki utolsó kapcsolódását a világhoz, az enyhet adó bokrot is elvette tőle. És akkor az Örökkévaló felhívta a figyelmét arra, hogy ezek szerint még mindig nem borította el egészen a sértett gyűlölet, hogy még mindig ragaszkodik az élet minden apró rezzenéséhez, minden megnyilvánulásához. Hogy a szíve mélyén ő maga is Ninivének drukkol még mindig, különben a szava nem szólított volna meg senkit. Hogy Isten renegát prófétájában még mindig, mindennek ellenére is, van szeretet. Jónás jóváhagyja a Ninivékkel teli világot, és ez a szöveg Jom Kippuri üzenete.
Mert a bennünk és körülöttünk lévő Ninivéket nem elpusztítani, nem megfegyelmezni, nem móresre tanítani kell, belépve az agresszió és a viszontagresszió ciklusába, hanem megszólítani. Mert Nietzsche téved: a zsidó-keresztény erkölcsi tanítás nem a neheztelés, hanem éppen a bizalom, a nyitottság, a kíváncsiság szelleméből születik.
Abból, hogy nem hiszünk mindig és feltétlenül a rossz tapasztalatainknak, hogy képesek vagyunk megbízni másokban mindennek ellenére, ha nemcsak tudjuk, de időről-időre érezzük is, hogy a Tankcsapda régi dalának igaza van: az életünk ajándék. Ha nem hisszük el, hogy az életünk ajándék, kevésbé tudunk részt venni a Teremtés mindennapos megújításában. A teremtés, az élet lényegileg elfogadás és megbocsátás. Megalapozhatatlan bizalom.
Ábrahám, az első és mindezidáig a leghűségesebb zsidó egyszer nagyon összevész az Örökkévaló Istennel. Alkudozik vele Szodoma és Gomorra, a bűn városainak elpusztításáról. Lealkudja tízre az igazak számát a gyűlölt városban, ha csak annyi akad, már megmenekülhetnének. Ez a dolgunk, az igazak számolása, ha kell, a Jóistennel is alkudozva egy gyorsan sötétülő világban. Legalábbis ezt tanulta egy, a holokausztot 8 évesen túlélő kislány, aki mellől a szeme láttára hurcolták el az édesanyját meggyilkolni. Mire felnőtt és nagy költő lett, Ábrahám történetéből ezt tanulta Székely Magda: „gyökértelen is felszökik a bizalom törékeny szára, / az igazakat számolom, hogy tűz ne hulljon Szodomára”.
Ezt tanulta a holokausztból, amelyben meggyilkolták az édesanyját. Szodoma védelmezését. És ő értette jól Ábrahámot, ő értette jól a Jom Kipurt. Ez a dolgunk. Keresni és erősíteni a fényt. Mert az ember lelke Isten lámpása a világon, ahogy a Példabeszédek Könyvében áll.
A kabalista mítosz úgy folytatódik, hogy a Teremtés során, véges és végtelen találkozása során valami tönkrement. Az isteni teremtő energia, Isten egy része lezuhant az anyagba és száműzetésbe került itt, a Földön. A világ, részben, Isten száműzetése és a mi dolgunk az, hogy az isteni fény szikráit micváinkkal, azzal, ahogyan élünk, összegyűjtsük, elhozva a Messiást, megszüntetve Isten száműzetését.
Másfelől, mutatott rá a nagy zsidó filozófus, Martin Buber, mindez azt jelenti, hogy a Teremtés tele van az isteni fény szikráival, csak figyelni kell, hogy észrevegyük őket. Ha tehetitek, figyeljetek rájuk, tényleg érdemes.
A hagyomány szerint most, az Engesztelés Napján vagyunk a legközelebb az éghez. Használjátok ki, amíg lehet.
