Az újhelyi cádik sírjánál

Hogyan látta egy neológ rabbi a századforduló legjelentősebb magyarországi chászid zarándoklatát? Tammuz hónap 28. napja (ebben az évben július 6-ára esik) egykoron az Osztrák Magyar Monarchia chászid zsidóságának egyik legnagyobb zarándoklata volt.

---

A jámbor hívek ezen a napon a Jiszmách Mojse szerzőjének, az első északkelet-magyarországi chászid udvar megalapítójának, Teitelbaum Mózesnek (1759-1841) halálozási évfordulójáról emlékeztek meg.

A zarándokok a szomszédos Galíciából és a távoli Oroszországból egyaránt felkeresték a chászid közösségi vezető sírját. A vészkorszakot megelőzően pedig a Kárpát-medence egészéből érkeztek Sátoraljaújhelyre orthodox és chászid zsidók.

teitelbaum_2.jpg

Számos orthodox és neológ publicisztika számolt be erről a tömegeket vonzó, különleges eseményről. Ezek közül ismerjük meg az egykori Jahrzeitok hangulatát a neológ publicista rabbi, dr. Goldberger Izidor tolmácsolásában, aki a századfordulón maga is ellátogatott Sátoraljaújhelyre.

„A régi temetőhöz vezető köz a búcsú napján hevenyében felállított sátorszerű elárusító helyekkel van tarkítva. Kaphat az ember ott a néhány nap múlva bekövetkező tisó beáv napjára való gyászdalos könyveken (kinótokon) kívül mindenféle szertartásos dolgokat. Talisz, tefilin, imakönyv és másféle ájtatos könyv több helyen beszerezhető. Régi héber könyvekkel kereskedő könyvárus is megfordul a búcsún és néha ritkább példányt is elhoz magával.

Ha ezen közön végig mentünk, belépünk a temetőbe. A bejárattal szemben van a rögtön feltűnő u. n. Ohel Móse [Mózes sátra]. Ez a nem nagyon kicsiny épületecske mauzóleumszerű alkotmány. Ebben fekszik Teitelbaum Mózes és a felesége, továbbá egy ismeretlen rabbi. Hogy mikor épült ezen mauzóleum, azt megállapítani eddig nem tudtam. A bejárat felett levő márványtáblán a megboldogult ’rebbé’ halálának évszámát adják a pontozott betűk összege (…).

teitelbaum_dr_Goldberger_Izidor_saujhelyi_rabbi.jpg
Dr. Goldberger Izidor

A mauzóleum bejárata mellé közvetlenül egy asztalkát állítanak a búcsú napján, a mely mellett egy írnok feljegyzi a zarándoklók kívánságát tollbamondás után. Ezen ’bákósó’ (kívánság) külön kapható egy papírlapra (quittel) vetve, vagy pedig több ember óhaja kerül ugyancsak egy lapra. És ezt írásban vetik a ’rebbé’ sírja felett levő e célra készült, a sír hosszában elterülő szekrénybe. Az írnok elég szerényen lesz honorálva ezen ’működéseért’. Van, a ki magával hozza a már otthon elkészített ’bákosot’ [kérést] leírva, szépen megszövegezve. Van olyan, a ki a másét is magával hozta leírva és együttesen kettőt, esetleg többet is bedob, mialatt könyörgése meghallgatásáért és a ’rebbé’ közbenjárásáért fohászkodik. […] sokan a falra írják a nevüket, sokan minden megjegyzés nélkül, sokan a bákosó, a kívánsággal együtt, hogy aztán a ’cáddik’ sírból felkelő szelleme elolvassa és közvetítő legyen az Úr előtt a megszorult hívő érdekében. A mauzóleum a búcsú napján egy méccsel van bevilágítva és elég homályos arra, hogy a hívő lelkében emelkedett érzelmet keltsen. Hallani ott mindenféle könyörgő és imádkozó hangot.” (Szombati Újság 1906. március 16. pp. 5-6, Az újhelyi zsidó búcsú. Írta dr. Goldberger Izidor)

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---