Balogné Tóth Katalin: Helyben jelen van-e az elpusztított zsidók emlékezete?
A Mazsihisz és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) évek óta zajló, közös tudományos pályázatainak egyik legeredményesebb kutatója Balogné Tóth Katalin, aki a pesti zsidónegyed tanulmányozásától a Páva utcai közösség múltjának és jelenének vizsgálatán át a zsidó és nem zsidó együttélés témájáig jutott el. Portré egy fiatal kutatóról, akit szenvedélyesen érdekel a zsidóság.
Az 1992-ben született Balogné Tóth Katalin jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, méghozzá – korának megfelelően – „fiatal kutatói” beosztásban. Aszódon érettségizett 2011-ben, s bár a zsidósághoz családi gyökerek nem kötötték, már gimnazistaként érdeklődött a zsidóság iránt. Egyetemi tanulmányait az ELTE Társadalomtudományi Karának társadalmi tanulmányok alapszakán folytatta, ahol „a zsidó téma” rögtön, az első egyetemi év első hetében „megtalálta”, ugyanis éppen a pesti zsidónegyedbe került terepgyakorlatra a zsidó helytörténet, vallási és kulturális élet tanulmányozására, feltérképezésére.
A Mazsihisz szervezeti keretein belül 2014-ben jött létre a tudományos igazgatói poszt, amelyet Peremiczky Szilvia, az OR-ZSE egyetemi adjuntusa tölt be. Fő feladata konferenciák, előadások, rendezvények szervezése, lebonyolítása – egyik ilyen emlékezetes rendezvény volt a Schweitzer József professzor tiszteletére a Magyar Tudományos Akadémián 2016-ban megrendezett tudományos tanácskozás.
Feladatkörébe tartozik 2015 óta annak a tudományos pályázatnak a lebonyolítása, amelyet a Mazsihisz és az OR-ZSE közösen szervez irodalomtudományt vagy teológiát hallgató egyetemisták számára. E projekt mintájára 2019-ben indult el az a pályázat, amelyet a zsidó oktatási intézményekben tanuló gyerekeknek, általános iskolásoknak hirdettek meg.
Az említett témába Katalin olyannyira beleásta magát, hogy ebből írta az alapszakos diplomamunkáját Egy történeti városrész felfedezése. A régi pesti zsidónegyed több szempontú elemzése címmel, majd ez motiválta arra, hogy az ELTE Társadalomtudományi Karán kulturális antropológia mesterképzésre iratkozzon be, ahol Papp Richárd volt a konzulense. Szakdolgozatát „Zsidónak lenni annyi, mint…” – A zsidó identitás néhány meghatározó eleme a Visegrádi utcai zsinagóga közösségében címmel adta be, amely a 2015/16-os tanév legjobb kulturális antropológia mesterképzéses szakdolgozata elismerésben részesült.
A mesterképzés évei alatt áthallgatott az OR-ZSE és az ELTE BTK óráira, így Oláh János, Komoróczy Szonja Ráhel és Peremiczky Szilvia is meghatározó oktatóivá váltak.
Balogné Tóth Katalin immár évek óta kutatja a budapesti Páva utcai zsidó közösség múltját és jelenét, a 2021-ben megvédett doktori disszertációját is ebből a témából írta Vincze Kata Zsófia témavezetésével az ELTE bölcsészkarán.
Balogné Tóth Katalin
Kutatásainak egyik legfőbb megállapítása az volt, hogy a Páva utcai körzetben még a soá után is viszonylag erős volt a hitélet, dacára annak, hogy a vészkorszakban sokakat elpusztítottak. A holokauszt után a másik nagy törést a közösség életében 1956 jelentette, amikor jelentős számú zsidó hagyta el az országot, megtizedelve a még megmaradt pesti zsidóságot. Később – Virág Teréz nyomdokain haladva, aki a holokauszt nemzedékeken átívelő traumájának első nagy kutatója volt Magyarországon – Katalin azt vizsgálta, hogy milyen elhúzódó társadalmi traumák működhetnek egy zsinagógai közösségben, s ez a dolgozata olyan remekbe szabott munka lett, hogy 2020-ban első helyezést ért el vele a Mazsihisz és az OR-ZSE közös tudományos pályázatán.
Katalin a Mazsihisz és az OR-ZSE közös tudományos pályázatán 2015-ben indult először, első pályaművének témája Somlyó Zoltán költőnek (1882-1937) az Egyenlőség című zsidó hetilapban publikált verseinek feldolgozása volt, amivel harmadik helyezést ért el. Később harmadik helyezést ért el a 2017-es pályázaton is, amelynek célja a holokauszttúlélőkkel való interjúkészítés volt. Ekkor fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy érdemes volna a két világháború közötti évtizedeket, s magát a vészkorszakot is a nem zsidó társadalom szemszögéből vizsgálni. A 2018-as pályázatra beküldött dolgozata Adler Vilmos egykori hatvani főrabbi életét dolgozta fel, amely a második helyet érdemelte ki.
– A zsidó és nem zsidó társadalom együttélését a két világháború közötti időszakban nem általánosságban, hanem egy helyi, vidéki mikrotársadalomban, a saját lakóhelyemen, a Selypi-medencében vizsgálom – mondta érdeklődésünkre a kutató. – Amennyire lehetséges, kutatásomat szeretném egészen a jelenkorig, napjainkig kifuttatni, mert
szeretnék választ kapni arra a kérdésre, hogy a többségi nem zsidó társadalomban milyen formában van jelen – egyáltalán jelen van-e – az elpusztított zsidó közösség emlékezete.
– Olyan kérdések izgatnak – folytatta –, hogy egy-egy kistelepülésen, így például a szülőfalumhoz közeli Apcon mi motivál nem zsidó embereket arra, a helyi civil szervezet tagjait, hogy példás rendben tartsák a helyi zsidó temetőt. Miért tartják ezt ők fontosnak? Tudjuk-e, hogy hol voltak a helyi zsinagógák és milyen funkciót töltenek be manapság? Az is érdekel, hogy az 1950-60-as években született generáció a helyi zsidó közösségekre vonatkozóan milyen emlékeket kapott örökül a szüleiktől, nagyszüleiktől. Van-e valamilyen képük, élnek-e anekdoták arról, hogy szüleik és a nagyszüleik vajon milyen kapcsolatban voltak a vészkorszak áldozataivá lett zsidókkal? Továbbadták-e a zsidókkal kapcsolatos emlékeiket, s ha igen, akkor hogyan? Ugyanakkor az is lényeges kérdés számomra, hogy a soát követően voltak-e olyan túlélők, akik visszajöttek falujukba, s ha igen, itt maradtak-e, vagy pedig máshol kezdtek új életet.
Katalin számára fontos, hogy munkájának ne csak tudományos, de társadalmi hasznossága is legyen. Eddigi kutatásai során az jelentett visszacsatolást, amikor kiderült számára: az általa kutatott témák nemcsak neki, hanem a közösségnek is számítanak.
Ilyen volt a Páva utcai kutatás, amelynek során a közösség prominensei – Radvánszki Péter rabbi, Gádor György körzeti elnök, Budai Miklós kántor – és a közösség tagjai nemcsak érdeklődést, de gyakorlati segítséget is szolgáltattak munkájához. Nagyrészt az ő együttműködésüknek köszönhető, hogy a Holokauszt Emlékközpont 2021-ben megnyithatta a Córesz és Mázel Tov a Páva utcában – Mindennapok és újrakezdések egy zsinagóga és közössége életéből című időszaki kiállítását. A kiállítás kapcsán Katalin így fogalmazott: „nagy dolog, ha egy kutató rádöbben, hogy ami foglalkoztatja, az egyáltalán nem öncélú, hanem valóban hasznos lehet a társadalom számára is”.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) olyannyira fontosnak tartja a zsidósággal kapcsolatos tudományos tevékenység erősítését, hogy a Szövetség a rabbiképző egyetemmel és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral közösen tavaly létrehozta a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézetet.
E független háttérintézmény zsidósággal kapcsolatos kutatásokat végez a történelem, politológia, szociológia, pszichológia, filozófia és a művészettörténet területén. Célja a közösséget leginkább érintő témák kutatása, az eredmények közzététele, megvitatása és eljuttatása a döntéshozókhoz.
(Címlapkép: a Páva utcai zsinagóga udvara. Forrás: a zsinagóga Facebook-oldala)
