Dalai az emberi szív mélyére értek: Balázs Fecó emlékére
Személyében nem csak a magyar könnyűzenei
élet egyik meghatározó zenésze távozott, de a magyar zsidó közösség is
elveszítette egyik nagy barátját, azt a művészembert, aki a legbelsőbb
szívügyének érezte a zsidó fesztiválokon való fellépést. Egyszer azt mondta,
hogy számára igazi ünnep, amikor a Dohány utcai zsinagógában énekelhet. Ott
sajnos már soha többé nem fogjuk látni – hallgatjuk őt tovább, dalait idézzük és megőrizzük.
Életének 69. évében ma elhunyt Balázs
Ferenc zeneszerző, zongorista és énekes, aki ezt a bevezetést olvasva a rá
jellemző halk, szerény visszafogottsággal máris közbeszólna: bocsánat, nem
Ferenc és nem is művész úr, hanem Fecó. Éppen ez a barátságos, hétköznapias
közvetlenség volt az egyik titka, miközben olyan istenáldotta tehetséggel
született, ami magasan a mindennapok fölé emelte.
Klasszikus zenén iskolázódott, ez volt a
sikerének a másik titka. Képzett zenész volt, aki megállta volna a helyét
klasszikus zenekarokban is – ő azonban nem a zenei presztízs skatulyái szerint
élt, hanem a szívét, a lelkét és az álmait követte. S a dalai révén erre
biztatott minket is.
Megtiszteltetésnek érezte, hogy ott lehet a
Zsidó Kulturális Fesztiválon, s habár nem volt közösségünk tagja, azt mondta,
hogy a Dohány utcai zsinagógában minden alkalommal otthon érezte magát. Amiben
igaza volt. Balázs Fecó mindenütt otthon volt, ahol a zenéje megszólalt és
elért oda, ahová ő maga szánta: az emberi szív mélyére.
Legyen neki könnyű a föld!
Kapcsolódó írásunk:
Balázs Fecó a Dohányban: csodára készüljenek
