Emlékezzünk meg a 2. magyar hadsereg munkaszolgálatos áldozatairól!
A Horthy Miklós által vezetett magyar állam- és hadvezetés szándékosan és tudatosan olyan rossz ellátmánnyal szervezte meg a munkaszolgálatos zászlóaljakat, hogy az ártatlan embereknek esélyük se legyen a túlélésre. A 2. magyar hadseregbe besorozott, mintegy 50 ezer munkaszolgálatos közül mindössze 6-7 ezren tértek haza.
Ma van a 2. magyar hadsereg emléknapja, hiszen a náci német birodalom szövetséges csapatai ellen 1943. január 12-én indult meg a Vörös Hadsereg elsöprő offenzívája a Don-kanyarban, a hadművelet „voronyezsi áttörésként” íródott be a történelembe. A magyar zsidóság számára a felszabadító szovjet csapatok későbbi Magyarországra érkezése természetesen az életet, a megmenekülést jelentette, ám ennek tudatában is meg kell emlékeznünk azokról a hittestvéreinkről, akik 1942-43 telén haltak meg a mai Ukrajna területén a fagy, az éhezés és a zsidókkal szembeni kegyetlen bánásmód következtében.
Munkaszolgálatosok. Fortepan / Szegő István
A mintegy 196 ezer főt számláló 2. magyar hadseregbe kb. 50 ezer munkaszolgálatost soroztak be. Kezdetben még katonai egyenruhát viseltek, de 1942-től saját polgári ruhájukban kellett szolgálniuk, amit sárga karszalaggal (keresztény származásúak esetén fehérrel) kellett megjelölniük, ami azt jelezte, hogy jogfosztott emberekről van szó.
A szándékosan rosszabb ellátás a gyakorlatban azt jelentette, hogy a munkaszolgálatosok nem kaptak téli ruházatot, sokan nyári félcipőben vagy civil bakancsban szenvedtek a Don-kanyarban nem ritkán mínusz 30-40 fokos hidegben. A magyar állam- és hadvezetés az élelmezésüket is az utolsó sorba szorította: a munkaszolgálatosok csak akkor kaptak enni, ha a fegyveres állománynak már jutott.
Fortepan / Korner Veronika
Ilyen körülmények között olyan munkákat kellett végezniük, mint út- és lövészárok-építés, aknamentesítés, és más embertelen fizikai tevékenységek a közvetlen frontvonalban. „Golyófogó” szerepre kárhoztatva sokszor az arcvonal elé vezényelték őket, hogy jelenlétükkel fedezzék a magyar katonákat.
Az említett aknamentesítés pedig nemcsak kézzel történt, hanem előfordult, hogy átzavarták őket az aknamezőn, hogy így tisztítsák meg az utat a harckocsik előtt. Ha ez még nem lett volna elég, a magyar tisztek és keretlegények közül sokan brutálisan bántak velük: gyakoriak voltak a kivégzések, a „fegyelmezés” címén elkövetett gyilkosságok.
Sokan megfagytak, éhen haltak vagy a higiénia hiánya miatt kitört tífuszjárványban vesztették életüket. Az egyik leghírhedtebb katasztrófa az volt, hogy egy Dorosics nevű településen 1943 tavaszán beteg munkaszolgálatosokra gyújtottak rá egy ideiglenes hadikórháznak kialakított pajtát. Azaz 1942-43 telén a munkaszolgálatosoknak gyakorlatilag semmi esélyük nem volt a túlélésre.
Emlékezzünk rájuk kegyelettel, és soha ne feledjük el szenvedéseiket! Emlékük legyen áldott!
