Fájdalom és remény: a hallei gyilkosságokról
Újra megtörtént, immár rendszeressé vált. A nemzetközi terrorizmus Európa hétköznapjainak részévé válik, a hétköznapi gyűlölet pusztító fegyvereket kapott a kezébe és saját nyilvánosságot a gyilkolás reklámozására.
Egy fiatalember megint élő közvetítésben akart gyilkolni, zsidókat ölni. A gyűlölet a mai korban újra kontrollálatlanná vált és élőben közvetíthetővé, öt perc hírnevet hozva minden pusztító, elveszett tébolyultnak, akiknek az utánpótlását újratermeli a társadalom. Úgy tűnik, olyan körtünet ez, amely a régi, örök pusztításvágy, gyűlöletre épül ugyan, mégsem tudunk ellene védekezni. Ha nem jut be a zsinagógába, gyilkol az utcán és pusztít az elmékben is. Tegyük, amit tennünk kell és lehet.
Meg kell erősítenünk intézményeink biztonságát, de láttuk, hogy ez nem elég. Meg kell erősítenünk a köztünk lévő szolidaritást is, hogy az iránytalan, vagy a kétségbeesett gyűlöletet – amely nem kizárólagosan, de igen gyakran találja meg a zsidókat célpontként – mérsékeljük, időben lefoghassuk a kezét. Meg kell tanulnunk felelősen beszélni, hogy fékezzük a gyűlölet terjedését. Megerősíteni a társadalmi kohéziót, vigyázni egymásra. És közösen gyászolni, emlékezni, mint most, Halle után.
Bár volna rá remény, hogy több Halle már nem vár ránk. Ne hagyjuk megfélemlíteni magunkat, legyünk együtt, legyünk körültekintőek, küzdjünk az értelmetlen rombolás ellen. Ki-ki gyújtson fényt a terjeszkedő sötétben, amely megvilágítja utunkat. Ne felejtsük el az áldozatokat, emlékezzünk majd meg róluk minden Jom Kippurkor.
És hozzon békét közénk, aki békét teremt a Magasságokban. Őrizzétek a remény fényeit.
