Gyász: Meghalt Kántor Péter költő
A Magvető Kiadó a Facebook-oldalán tett közzé egy búcsúposztot a ma 71 éves korában meghalt Kántor Péterről. A Budapesten 1949. november 5-én született Kántor Péter Magyarország Babérkoszorúja- és József Attila-díjas költő, műfordító volt. 2015-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagja lett. Legyen neki könnyű a föld!
A Radnóti Miklós gyakorló gimnáziumban érettségizett 1968-ban, az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát angol-orosz szakon, később magyar nyelv és irodalomból. Különböző gimnáziumokban tanított kisegítő tanárként, külső lektorálásokat végzett az Európa Könyvkiadó számára.
A ’80-as években irodalmi szerkesztőként dolgozott a Kortárs folyóiratnál, a ’90-es években (2000-ig) az Élet és Irodalom versrovatát gondozta, azóta szabadfoglalkozású. Az 1970-es évek óta publikál verseket. Angolból és oroszból fordított verset és prózát. 1990-91-ben Fulbright ösztöndíjas volt New Yorkban. Részt vett több nagy nemzetközi költészeti fesztiválon, versei több nyelven megjelentek különböző folyóiratokban, antológiákban, 2010-ben önálló verseskötete jelent meg New Yorkban Michael Blumenthal költő fordításában.
Kántor Péter igazi elismertségét a rendszerváltás utáni időszak hozta meg (a Fönt lomb, lent avar c. kötete után); s azóta tartott legjelentősebb pályaszakasza, amely (számos nagy presztízsű díjon kívül) a versolvasók körében is komoly figyelmet váltott ki.
Szilágyi Lenke fotója
Kántor Péter költészetének három emblematikus darabja a három ,,Megtanulni élni” című vers: az első 1990-ben íródott, közvetlenül a rendszerváltás után, tíz évvel később, 2000-ben a második, és újabb tíz év elteltével, 2010-ben a harmadik. Ugyanezzel a címmel jelent meg 2009-ben gyűjteményes kötete. 2012-ben jelent meg eddig legnagyobb visszhangot kiváltott verseskötete ,,Köztünk maradjon” címmel. 2016-ban látott napvilágot első prózai kötete ,,Egy kötéltáncos feljegyzéseiből” címmel. Az Élet és Irodalomban közölt tárcákon alapuló kötet a költészet és az elbeszélő próza közös metszetét tárja föl, élvezetes és izgalmas történetírói hangon.
(Forrás: PIM-DIA)
A Magvető Kiadó ezzel a verssel búcsúzott tőle:
„Ha esik, ha fúj, lemegyünk a partra,
és vízre tesszük a csónakot,
és húzunk a nagy vizen felfelé,
húzunk az örök nyár felé,
s egy felhőt keresünk az égen, s látjuk,
fenn lebegnek a fák csúcsa felett,
ezüstösen, mint a szálló ökörnyál,
foszló, szakadozott igenek és nemek,
és húzunk tovább, húzunk felfelé,
csillog a víz, és vár ránk az örök nyár.”
(Részlet Kántor Péter Vízjelek című verséből)
