Hangok, tapintások, ízek, szagok a lágerekben
Az érzékelés története (sensory history) az emberi érzetek szerepét vizsgálja a különböző történeti korszakokban, e megközelítést leginkább az antropológia és a kultúratudományok alkalmazzák. A látvány mellett a hangok, a tapintások és érintések, az ízek, az illatok és szagok is formálták a koncentrációs táborok életét.
A koncentrációs tábor a marhavagonokból kiszálló deportáltak előtt egy teljesen új, semmi korábban tapasztalthoz nem fogható látványként tárult fel. A barakképületek sivár egyformasága és a szögesdrót kerítéssel körbevett udvarok kietlen kopársága SS-őrök nélkül is sokkoló látképet nyújtott volna. Mindez azt sugallja, hogy az emberi érzetek közül elsősorban a látás útján szerzett benyomások vizsgálata szükséges ahhoz, hogy az üldöztetésnek e traumákkal teli tereiből megismerhessük azt, ami egyáltalán megismerhető. A látvány mellett azonban a hangok, a tapintások és érintések, az ízek, az illatok és szagok is formálták a tábori életet – írja a 24.hu portálon megjelent, Lágerérzetek: hangok, tapintások, ízek, szagok a koncentrációs táborokban című írásában Huhák Heléna.
A lágerben az emberi hangra különös figyelem irányult. A csizmák csapkodásával és a korbácsok pattogásával kísért német vezényszavak () a lágerszótár alapelemei voltak. Kiáltás jelezte a fogolyszámlálás elejét és végét, és a barakkokon végigmorajló ordításból lehetett megtudni, mikor érkeznek az ételosztók.
Ugyan senki sem hallja ugyanazokat a hangokat ugyanolyannak, de léteznek közös hangélmények, amit a táborban például az állandó, megszűnni nem akaró zaj hozott létre. A foglyok becsukhatták a szemüket, hogy ne lássák – emberi külsejüket egyre inkább elvesztő – társaikat, de a barakkokban uralkodó hangzavarból alig tudták kivonni magukat. Éjszakánként a priccseken összezsúfolódó száz–kétszáz férfi és nő számára a hallás lett a legfőbb érzékelési dimenzió. A naplók gyakori eleme a barakkszobák alaprajza, amelyen a naplóíró a priccsszomszédjait, egyúttal a tábori társadalom összetartó kis közösségeit is bejelölte. Ennek mintájára volt, aki hálóhelye „hangtérképét” alkotta meg. A sötétben töltött órákban a figyelem koncentrálttá, a hangok pedig személyessé váltak. A bosszantó, de egy idő után megszokott környezetté is vált „hangközösségeket” a foglyok költöztetései bomlasztották fel.
A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható.
(Címlapkép: Bergen-Belsen, koncentrációs tábor. Fotó: Roger Viollet/Getty Images)
