Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (25. rész) – Farnadi(y) Edit

1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Farnadi(y) Edit zongoraművésznő,
pedagógus (Budapest, 1911. szeptember 25. – Graz, 1973. december 14.) . Kilencéves
korában került csodagyerekként a budapesti Zeneművészeti Főiskolára, ahol 3 év
múlva már zenekari kísérettel, karnagy nélkül adta elő Beethoven C-dúr
zongoraversenyét. 

„Olyan fejlett zenei érzékkel, hogy hallgatóit egy csapásra meghódította”
– lelkendezett 1925 novemberében a Színházi
Élet. De nem is ez volt az első hír egy újabb csodagyerek bemutatkozásáról.
1924 májusában, ahogy erről az Egyenlőség
beszámolt, a VII. kerületi Izraelita Nőegylet gyerekművész-matinét
rendezett. Itt a 11 éves Farnadi Edit előbb zongorakísérőként, majd
szólistaként aratott sikert. A kezdetekhez az is hozzátartozik, hogy az
újsághírekben, amelyben a növendék-hangversenyekről írtak Farnadi Edittel
együtt említik nem egyszer növendéktársát a kis, „alig néhány arasznyi
magasságú” Fischer Anniet.

Bartók
Bélánál, Székely Arnoldnál, Weiner Leónál tanult. Alig volt tizenhat éves,
mikor elnyerte diplomáját. Két ízben tüntették ki Liszt-ösztöndíjjal.

A harmincas és
a negyvenes években Hubay Jenő mesteriskolájában kamaramuzsikusként és
kísérőként működött, gyakran szerepelt a Hubay-palota rendezvényein Richard
Strauss, Bronisław Hubermann, Zathureczky Ede és mások partnereként. Oktatott zongorát
és korrepetált, ahogy ez olvasható volt a Színházi
Élet 1934-es hirdetésében. 1936-ban hollandiai vendégszerepléséról adott
hírt az Eger-Gyöngyösi Újság.

Az 1940-es
évek első felében számos alkalommal szerepel házi hangversenyeken, amelyek egy
része a nagyobb nyilvánosságból kiszorított művészek megsegítésére jött létre.

Az OMIKE
Művészakcióban 1939 decemberében mutatkozott be, a Hollán Ernő utcai hangversenyteremben
megrendezett Beethoven-esten. 1942 januárjában két alkalommal játszotta el
Beethoven G-dúr zongoraversenyét, májusban az Adler vonósnégyessel együtt
lépett el, majd 1943 novemberében Saint-Säens ritkán játszott
zongoraversenyével szerepelt.

A háború
befejezése után már 1945-ben hangversenyezett Bécsben, ahol rendkívül jó
fogadtatásra talált. 1946-ban férjhez ment Sugár Pál tenoristához és Ausztriába
távozott, rendszeresen hangversenyezett Nyugat-Európában. 1958-tól kezdve
vendégszerepelt hazánkban is. 1960-ban így lelkesedett érte a Film Színház Muzsika kritikusa:

„Ez a temperamentumos, izmos ritmuskultúrájú zongoraművésznő mestere a kamaramuzsikának. Szólamának minden fontos hangját kiemeli a quintett-szövetből, de tüstént – a kellő tizedmásodpercben — visszavonul, ha valamelyik vonós jelentkezik motivikus mondanivalóval. S milyen sugárzó zeneiséggel mutat rá a mű legapróbb benső történéseire! Egy-egy hirtelen elhalkulás, egy-egy váratlan moduláció, vagy lelassulás, egy-egy elégikusan felcsapó dallamhang kiemelése megannyi emlékezetes élménnyé válik ebben az előadásban.”

1972-ben
lépett fel utoljára. Élete utolsó évtizedében Grazban tanított, Kodály és
Bartók minden zongoraművét (az I. zongoraverseny kivételével) hanglemezre
játszotta; kiválóak Chopin-, Schumann-, Liszt-, Prokofjev-felvételei is.

Képek:

1) Múlt és Jövő, 1925. június 
2) Szász Miklós: Saison, 1931-1932 Ismeretlen fényképező fotója
3) Műsorközlő lap, 1943.
4) Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Központi Könyvtára 
5) Fortepan 1965

A sorozat korábbi írásai / IDE kattintva olvashatók el 

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---