Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (64. rész) – Ladányi Ilona

1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon
időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító
szereplők közül.

1970 júliusában,
az Új Életben jelent meg egy cikk egy sokkal korábbi, 1945-ös beszélgetés
részleteivel, a következő címmel: „Operaénekesnő a koncentrációs táborban”.

„– Énekelt-e ott a
megsemmisítő táborban is? – kezdte a beszélgetést a szerkesztő. Felcsukló
zokogás a válasz.

Ott … nem tudtam,
hiába kértek sorstársaim s én is hiába szerettem volna vigasztalni őket a
muzsika, a dal szépségével. Elfulladt a lélegzetem, hang nem jött ki a
torkomból. Úgy éreztem nem csendül fel dallam többé az egész világon. De
éjszaka, amikor a sötétség takarója borult ránk és elfedte előlem a borzalom
világát, beburkolóztam a nagy sötétségbe s magamban magamnak énekeltem a
takarónak nevezett rongydarab alatt.”

Az operaénekesnőt,
aki 1901 szeptemberében született Miskolcon, Ladányi Ilonaként ismerték az
opera világában. Még Lichtmann Ilonaként adott először hírt
hangverseny-fellépéséről a miskolci Reggeli Hírlap 1921 júniusában. A Miskolci
Izraelita Nőegylet támogatásával tanulhatott énekelni, miközben gépírónőként
dolgozott. Az őt foglalkoztató biztosítóintézet vezetőségével, egy a cég által
rendezett ünnepségen elért ragyogó fellépés sikere után – mint azt később,
1941-ben A Képes Családi Lapok írta – Budapestre helyeztette magát. Felvették a
Zeneakadémia III. évfolyamára. Az 1932–33-as évadban lett az Operaház
ösztöndíjasa. 1932. október 25-én debütált a Figaro lakodalma első leányaként,
ekkor már Ladányi Ilonaként. Néhány hónap múlva már sokkal jelentősebb
szerepről számoltak be az újságok. A „Hoffmann meséi” Olimpiájának szerepében
mutatkozott be, a megbetegedett Szabó Lujza helyett. A Budapesti Hírlap így
elemezte a beugrást: „Nemes hangja kissé fátyolozottan csengett, amit azonban
az első fellépés izgalmának tudhatunk be. Technikájának csiszoltságával
ellenben mindenkit meglepett.”

Az operaházi egyre
sűrűbb és fontosabb fellépései – az Álarcosbál Oszkárja, bravúros beugrás a
Varázsfuvolában, mint Éj királynője, majd pedig mint Pamína, a Rigoletto
Gildája, a Sába királynőjének Asztarotja, a Sevillai borbély Rozinája, a Bűvös
vadász Annuskája, stb. – mellett. 

Az 1930-as években viszonylag sokat
hangversenyezett, továbbá sokszor szerepelt a rádióban is. A Színészkamarába
1938 végén felvették ugyan, de 1939-ben szerződése lejártakor 36 társával
együtt elbocsátották az Operaházból, utolsó fellépése június 7-én volt,
ugyancsak a Figaróban, de már Barbarinaként.

Az OMIKE
Művészakcióban 1939 és 1944 között rengeteg szerepet játszott és, énekelt el.
Az első hónapokban vidám esteken, irodalmi műsorokban énekelt a repertoárjából.
Az első operaszerep Beethoven Fideliojából Marcellináé volt 1940 őszén. azután
sűrűn, szinte hetente: Lammermoori Lucia, Hoffmann meséi, Szöktetés a
szerájból, Rigoletto, Bohémélet és szinte a teljes operairodalom. 1944-ben azután
a Sába királynője, majd az utolsó jelenlét a Goldmark-teremben, néhány nappal a
németek bevonulása előtt, a Figaró lakodalmából Susanne szerepe.

Ahogy a Demokrácia
1945 szeptemberében beszámolt: „Ladányi Ilona az Operaház művésznője a héten
jött vissza a deportálásból.” Szinte rögtön – betegen – aláírta szerződését az
Operaházzal. Néhány hónap múlva a Világosság hosszabb cikkben méltatja
visszatérését a színpadra – a Sevillai borbélyban. A bevezető mondat után ez
volt olvasható: „Ilyen közelmúlt után és ilyen emlékektől megterhelten Rosina
pajzán szerepét végig huncutkodni, kacagni, duzzogni: már magában véve is
tiszteletreméltó lelkierő tanújele. Őszintén be kell vallanunk, hogy minket
mélyen meghatott, sőt megrendített ez a szereplés…” Nemsokáig tartott az operaházi pályafutás. 

1947 nyárvégén adták hírül a lapok, hogy Tóth Aladár az
Operaház igazgatója egy sor művésszel nem kötött szerződést, közöttük a
holokausztban is sokat szenvedett, de kitűnő művészekkel (Farkas Sándor,
Lendvay Andor, Ladányi Ilona, Sík Olga, Mikóssy Irén). A botrány óriási volt,
Ortutay miniszternek kellett közbe avatkoznia. A kiigazítást követően Ladányi
Ilona számára, ahogy a Szabad Nép 1947 szeptemberében közölte: „előbbi
szerződésénél előnyösebb feltételek mellett a Szegedi Állami Operánál való
elhelyezkedése nyújt alkalmat.”

Bemutatkozása
Szegeden nagy siker volt. „Egész Szeged ünnepelt” – írta A Reggel. A következő
időkben a színházon kívül is sokat szerepelt hangversenyeken, rendezvényeken és
a rádióban. Budapesten hunyt el 1952. december 21-én.

Képek:

Portré. Magyar
Állami Operaház Archívuma
Színházi Élet,
1933. 46.
Színház, 1945.
augusztus 25.
Az Álarcosbál
Oszkárjaként, 1933. Magyar Állami Operaház Archívuma

---

[qbg-related-posts post-type="post"]

---